Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
d787d72f4cd3eadaa443a68b044c478a.jpg

Politikusok féloldali agybénulással

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Semmi keresnivalójuk nincs az európai közéletben – ezt maguktól is föl kellene ismerni.

Szelídei Ágota, Pék Csaba és Károg László sem tetszik Nagymesterhelyettesy Etelének, a Politbüró vezetőjének. Erről a Hazugságrém panaszkodott a térfigyelő kamerák előtt: őt magát elsőként mondta nemkívánatos személynek Nagymesterhelyettesy.

És meg vannak lepődve a kiselejtezettek.

Ez a felháborodással elegy meglepődés jelzi, féloldali agybénulásban szenvedhetnek. Ők komolyan hiszik, hogy európai demokráciában még szerepelhetnek. A Hazugságrém bősz lakájai demokratává akarnak átlényegülni.

Végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet.

Az önleleplező mondat hét esztendeje hangzott el, és megtapsolói azóta sem értették meg, hogy miről szól. Akkor is féloldali agybénulásban szenvedhettek, és mentális betegségük azóta sem enyhült.

Elárulták a köztársaságot.

Ez nem tudatosult bennük, amikor a Hazugságrém maga bevallotta: „tudtuk, hogy amit mondunk, az nem igaz.” Azaz tudatosan mondtak valótlant. Vagyis hazudtak. Azoknak, akik megválasztották őket: a köztársaságnak.

Becsapták azokat, akik bíztak bennük.

És amikor vezérürüjük ezt bevallotta, megtapsolták. Helyeselték, hogy a Hazugságrém elárulta a köztársaságot. És cinkosaivá váltak. Dicsérték, hogy „trükkök százaival” vezették félre az ország szövetségeseit is.

Azaz az európai demokráciát is elárulták.

Semmi keresnivalójuk nincs az európai közéletben – ezt maguktól is föl kellene ismerni. Ám féloldalas agybénulásuk miatt erre képtelenek. Hazudtak választóiknak, félrevezették őket, kárt okoztak nekik.

Szalonképtelenek lettek.

Nem a Párt. Ők maguk váltak méltatlanná arra, hogy az adófizetők pénzén a parlamentben üljenek, és beleszólhassanak az általuk elárult köztársaság ügyeibe. Fiatalabb pártembereknek kell átadniuk a helyet. Azoknak, akik hitelesek.

Hiteltelen politikusok alkalmatlanok a demokrácia működtetésére.

Minden szavuk azt váltja ki: ti beszéltek, akik végighazudtatok másfél-két évet? Akik tudtátok, hogy amit mondotok, az nem igaz. Mégis mondtátok. Nekünk, akik bíztunk bennetek. Nekünk okoztatok kárt.

Hazug sertések! „Húzzatok már el a p-ba” a közéletből – mondhatják a választók.

A kiselejtezettek azonban maradnának. Igazi demokratákat rágalmaznak, ők, a Hazugságrém lakájai. Ők, a másfél-két évet végighazudók, a trükkök százaival a szövetségeseket is átverő erkölcsi nullák akarnak továbbra is az adófizetők nyakán élősködni.

A kormányoldal udvariasságból hallgat.

De elvtársaik miért nem mondják meg nekik: Ágota, Csaba, László, ti erkölcsi nullák lettetek a Hazugságrém Balaton-parti megtapsolásakor. Adjátok át a helyeteket nekünk. Mi képviseljük a demokráciát.

Nektek már akkor sem hisznek az emberek, ha véletlenül igazat mondotok.

Mi sem hiszünk nektek, mert szégyenletes szerepet töltöttetek be. Mi szégyelljük magunkat helyettetek. Menjetek birtokaitokra, élvezzétek az összehörcsögölt vagyont. Ágota, Csaba, László, szégyenei vagytok a baloldalnak.

Személyetek szennyezi a demokráciát.

Kovács G. Tibor - gondola.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2823) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Autómánia (61) Heti lámpás (322) Politika (1582) Történelem (18) Egészség (50) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Sport (729) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Gazdaság (713) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7708)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>