Ma 2025 március 05. Adorján, Adrián napja van. Holnap Leonóra, Inez napja lesz.
Romulusz megint helikopterrel jött Anikóhoz…

Romulusz megint helikopterrel jött Anikóhoz…

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Belefért egy kis sétarepülés is. Felülről megnézni Debrecent és Hajdúszoboszlót.

Egymás után sorakoznak azok a bal- és jobboldali személyiségek, akik a TISZA Párt mögé állnak, talán lelki rokonságból, mint például a sorosista Bódis Kriszta, aki nemcsak az illegális migráció veszélyeit tagadja, de LMBTQ-propagandistaként is aktív. Csipke Józsika címen mesekönyvet írt a gyerekeknek, amelyben rögzítette, hogy a fiú fiút, a lány lányt választ kedvesének. A kormány persze törvényt is hozott a gyermekvédelemről, sőt szigorította is, Magyar Péternek azonban ez nem nagyon tetszhet. Egyrészt azért, mert brüsszeli gazdáinak az LMBTQ-pártiság az egyik vesszőparipája, másrészt az ő világától sem idegen néhány hasonló gondolat. Például az, hogy szerinte jobb helye van egy gyereknek egy azonos nemű párnál, mint egy olyan családban, ahol rosszak a körülmények. Azt ugyan nem árulja el Magyar Péter pártja, hogy támogatja-e a Pride betiltását, ugyanakkor Kollár Kinga azt felelte, hogy személy szerint „biztosan nem” tudná támogatni.

De ott van a sorban Kulcsár Krisztián volt MOB elnök is, aki ugyanúgy a TISZA kongresszusán szidta a kormányt, mint Ruszin-Szendi Romulus, a menesztett vezérkari főnök, akit pártpolitikai szerepvállalása miatt már a Közszolgálati Egyetemről is kitettek.

A kongresszus idején még nem lehetett tudni Ruszin fényűző, luxust kedvelő életmódját. Sőt beszédében éppen azt akarta érzékeltetni, hogy a hivatásos állomány nem a magas fizetést hiányolja a hadsereg vezetésétől, hanem az úgymond „megbecsülést”. Kongresszusi beszédében egy párbeszéddel ezt akarta érzékeltetni, ami egy általa elképzelt állománygyűlésen hangzott el. Így:

„Egy hadnagy felszólalásra jelentkezett.

Hadnagy: – Nekem az lenne a kérdésem – Hibáztak, hogy engedték kérdezni – vetette közbe Ruszin-Szendi–, hogy hogyan tervezik az állomány megbecsülését?

Válasz: – Ha másfél millió lenne a fizetésetek, nektek az is kevés lenne.

Hadnagy: – Nem az illetményről beszéltem, hanem a megbecsülésről.

A hadnagy érdemel egy tapsot” – mondta a Ruszin-Szendi, mire a hallgatóság, a TISZA-értékrendű hallgatóság állva tapsolta.

Mindez csak azért álságos és félrevezető, mert az ügyben megszólaló Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az altábornagy politikai színrelépése kapcsán megjegyezte: „Ha nincs többmilliós fizetés és magas pozíció, akkor jön a teljes pálfordulás.” Szerinte ez történt Ruszin-Szendi Romulusszal is.

Ezek után nagy kérdés, hogy az állománygyűléses példázat valóságos volt-e, vagy kitalált. Már csak azért is, mert az ember éppen a fizetése mértékén méri le leginkább a megbecsülésének fokát.

Kiderült azonban Ruszin-Szendi luxusvillájának létezése is. A hírek arról szóltak, hogy az ingatlant 244 millió forintért vásárolta meg a honvédség, majd további 684 millió forintot költött a felújítására. 82 millióért építettek teraszt, 31 milliót költöttek növények beszerzésére, a tetőre egy pezsgőfürdő, szauna és grillsarkos terasz kerülhetett. De hárommillió forint értékű profi billiárdasztalt is kért a tábornok, továbbá szivarszobát, illetve a lépcsőházba egy üvegcímert is felszereltetett, amin családi logója szerepel. A legfurcsább kiegészítőt azonban a hálószobában fotózták le. Az ágy fölé egy olyan szerkezetet építettek, ami egyszerre funkcionál ablakként, tükörként és fényjátékra alkalmas eszközként.

Ruszin-Szendi Romulusz, miután a luxusvilla híre nyilvánosságra került, azzal magyarázkodott, hogy nem ő rendelte meg a luxusingatlant, „csak úgy kapta”. Egykori kollégái azonban másképp emlékeznek. Ahogy fogalmaztak, a vezérkari főnök által „konkrétan kimondott” vagy „sugalmazott luxusigények”, az alárendelteknek megfogalmazott „visszautasíthatatlan kérések” miatt kellett elkölteni ilyen sok pénzt.

Kiderült továbbá az is, hogy Ebesen, a Hajdúszoboszló melletti kistelepülésen korábban több alkalommal is látták leszállni a vezérkari főnök helikopterét egy külön erre a célra villámgyorsan kialakított leszállópályán, a község szélén. Mindenki tudta, hogy Ruszin-Szendi a frissen elvett feleségét lepi meg ilyenkor a helikopteres látogatással. Amikor sokadszorra érkezett a dübörgő helikopter, a falusiak már ki se szaladtak a házból. Mindenki tudta, hogy a „Romulusz megint megjött az Anikóhoz…”

Belefért egy kis sétarepülés is. Felülről megnézni Debrecent és Hajdúszoboszlót.

Bódis Krisztina, Kulcsár Krisztina, Ruszin-Szendi Romulusz. Olyan emberek, akik politizálása véletlenül se a magyarok érdekét szolgálja. A saját zsebüket tömik idegen érdekek szolgálatában.

Most éppen Magyar Péter és a TISZA Párt szekerét tolva.

Horváth K. József

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>


 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Heti lámpás (359) Nézőpont (1) Gazdaság (730) Politika (1582) Kultúra (9) Történelem (19) Jobbegyenes (2939) Mondom a magamét (8197) Sport (729) Tv fotel (65) Egészség (50) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>