Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Juszt László súlyos titkára derült fény

Juszt László súlyos titkára derült fény

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kapaszkodjanak meg, rázós lesz!

Juszt nem bír leállni, hiszen ő mindenhez is ért. Valamiért a baloldalon hemzsegnek az ilyen figurák. Megérne egyszer egy komolyabb elemzést, hogy miért van ez így. Egy biztos, azért szítja a tüzet és gyűlölködik a Facebook-oldalán szinte megállás nélkül, mert megszokta, hogy a régi rendszerben mindent megtehetett. Ünnepelt tévés volt, ő volt a „kezitcsókolom” riporter, aki látszólag rázós témákat feszegetett, de közben természetesen pontosan tudta, hol meddig mehet el. Ezt a pozícióját egy darabig még tartani tudta a rendszerváltás után, majd parkolópályára került. Orbán Viktor megszállott ellenfele lett.

 

Korábban már megírtuk, hogy]]> Juszt]]> jó baloldali katonaként teszi a dolgát, rendszeresen posztol, hozzászól, értékel, kinyilatkoztat, ahol tudja, kritizálja az Orbán-kormányt. Hol az]]> egyházakat támadja]]>, hol Kocsis Máté ]]>kerül a célkeresztjébe]]>, hol a ]]>focipalántákat minősíti]]>, hol pedig]]> orosz zászlónak nézi]]> a magyar lobogót. De sikerült neki nagyon csúnyán belerondítani még a márciusi nemzeti ünnepünkbe is, természetesen a ]]>Most vagy soha! ]]>című film került a céltáblájára. 

Gyakorlatilag valamennyi posztja ezer sebből vérzik, amit rendszeresen a tőle megszokott alpári stílusban ad elő. ]]>Mostani bejegyzésében ]]>magát gazdasági szakembernek beállítva írja le a véleményét Orbán Viktorról:

„Orbán – mint már annyiszor – bebizonyította alkalmatlanságát a vezetésre, amikor a friss]]> gazdasági adatokat]]> értékelve elmondta, hogy »a probléma a kereskedelemmel van, nem azért gyárt Magyarország kevesebbet, mert nincs jó gyára, munkása, technológiai színvonala, hanem azért, mert kicsi rá a kereslet.« És itt van a gubanc! Egy fröccsöntő kisiparos is tudja, hogy csak azt érdemes gyártani, amit el is tud adni. A vevőt nem lehet megerőszakolni, hogy azt vegye, amit én gyártok. A vevő azt veszi, amire szüksége van. Kínálhatok neki csodás francia krémest, de ha a dobostortát szereti, akkor a krémes ott fog megsavanyodni a pulton… Ha ezt az egyszerű igazságot valaki nem képes felfogni, akkor egy dologban lehet csak biztos: a csődben.”

 

Álljunk meg egy szóra! 

Azért annak van egyfajta bukéja, ha egy olyan ember, aki a pártálami időkben azon az egy működő tévécsatornán tett szert a máig bizonyos mértékben kitartó népszerűségére, ma a sokszínűségről és a választás lehetőségének fontosságáról beszél.

 „A vevő azt veszi, amire szüksége van” – írja Juszt.

Bizony annak idején nem volt választási lehetőségük a tévénézőknek, eszi, nem eszi, nem kap mást alapon kénytelen volt adott esetben Juszt László riportjait nézni bármi más helyett.

Juszt jobban tette volna, ha csendben marad. Mert ezzel a bejegyzésével súlyos titkot árult el.  Gyakorlatilag az egész pályafutását zárójlelbe tette, hiszen az ő műsorai nem voltak megversenyezteve soha. 

Ejnye, ejnye!

Borítókép: Juszt László (Forrás: Facebook/László Juszt)

Csépányi Balázs - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (724) Nézőpont (1) Sport (729) Gasztronómia (539) Történelem (18) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Heti lámpás (342) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Tereb (146) Mondom a magamét (8038) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Belföld (11) Tv fotel (65) Életmód (1) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>