Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Szabó Tímea hisztérikus jelenetén nevet az internet, csúnyán pórul járt

Szabó Tímea hisztérikus jelenetén nevet az internet, csúnyán pórul járt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Addig jár a korsó a kútra…

Mint ahogy arról korábban ]]>beszámoltunk]]>, Szabó Tímea parlamenti képviselő ismét az Országgyűlésben próbált jelenetet rendezni. Ezúttal Varga Mihály tette helyre. Miután ]]>Szabó Tímea a Parlament egyik folyosóján támadta be a pénzügyminisztert]]>, a kormánypárti politikus kapott az alkalmon, és megkérdezte a balliberális óbudai képviselő asszonytól többek között azt, hogy tudja-e, miért van börtönben Kiss László, és azt is, hogy mikor találkozott utoljára az előzetes letartóztatásban lévő DK-s óbudai polgármesterrel? Varga Mihály kérdésére Szabó Tímea rövid választ adott, ami kimerült abban, hogy „nem szokott börtönben látogatni embereket”. 

 

Mint ismert, ]]>Kiss László napokkal ezelőtt a fogdában tette le a hivatali esküjét]]>. A Gyurcsány-párti polgármester augusztus közepén vált az óbudai korrupciós botrány gyanúsítottjává, jelen állás szerint 18 millió forint vesztegetési pénzzel kellene elszámolnia.

A Párbeszéd politikusa a 2010-es kormányváltás óta előszeretettel gyanúsítgatja korrupcióval a kormányoldalt, de most, hogy a saját oldalának képviselőjével szemben merült fel ez a gyanú, már rögtön a hatóságokat vádolja. Szabó Tímea teljes mellszélességgel ]]>állt ki]]> az óbudai korrupciós botrány kapcsán hivatali vesztegetéssel, valamint más ]]>bűncselekményekkel gyanúsított]]> Kiss László DK-s polgármester mellett.

Most azonban emberére talált, Varga Mihály rendesen kiosztotta. Úgy látszik, nem tanult Szabó Tímea és a baloldal abból, hogy az emberek most júniusban is világosan a tudtukra adták, hogy nem kérnek ebből az elképesztően alacsony színvonalú politizálásból. Továbbra is ezt az utat kívánják járni. Ez pedig csupán arra elég, hogy a világháló népe nagyokat kacagjon rajtuk.

Érthetetlen, de az ő dolguk, az ő választásuk.

Borítókép: Szabó Tímea (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Csépányi Balázs

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (8038) Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (724) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (342) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Politika (1582) Történelem (18) Kultúra (9) Egészség (50) Belföld (11) Tereb (146) Életmód (1) Flag gondolja (38) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (543)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>