Mit jelent mindnyájunk számára, hogy a felsőoktatási intézményekbe felvett és ott tanulmányokat folytatók fele élvezi a hallgatói jogviszonyból származó összes előnyt, majd soha nem szerzi meg diplomáját? Hány millió, hány tízmillió forintjába kerül mindez az államnak diákokként? A most parlament elé vonuló „dühös” diákság fele soha nem lesz diplomás, ellenben éveket fog lógni valamelyik felsőoktatási intézményben. Miféle felelősségérzet hatja át ezeket a tiltakozó fiatalokat? Hogyan lehetséges, hogy ma hét-nyolc-tíz évig járnak diákok felsőoktatási intézményekbe? Hogyan lehetséges, hogy ugrálnak a karok között, hogyan lehetséges, hogy mindeközben végig megmarad hallgatói jogviszonyuk?

Tavaly, a debreceni egyetemi HÖK-vezetőség választása után jelent meg egy írás a helyi lapban, ebben a következők olvashatók: „Felvetődik a kérdés, hogy akkor vajon ki került be, kiknek gyűlt össze a legtöbb szavazat!? Bekerült az, aki már hetedik éve próbálja elvégezni az egyetemet (eddig sikertelenül), és a 7 éve alatt semmilyen hallgatói életben nem vett részt! (vajon ki szavazott rá???)”
Kérdezem: a cikk írója nem Körösparti Péterről, a DEHÖK elnökéről beszél? Arról a Körösparti Péterről, aki most a tiltakozások élén áll?

És egy másik internetes portálon ez olvasható: „Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az elnöke. Ő – elvileg – az első számú diákpolitikus. Nagy Dávid 1984-ben született Sárváron, az első nem fővárosi HÖOK-elnök. 28 éves és még mindig van hallgatói jogviszonya, pedig nem doktorandusz.”
Kérdezem: Mi nem sikerült önnek, Nagy Dávid úr? Lesz ebből valaha diploma? Mert az ország már türelmetlenül várja, hogy legyen még egy politológusa! Amúgy 2002 és 2010 között a diplomás munkanélküliek száma 8400-ról 30 400-ra, tehát három és félszeresére nőtt. Miért? Miért képzünk államilag finanszírozott helyeken közgazdászokat, jogászokat, kommunikációs szakembereket, politológusokat, miközben tudjuk, hogy elenyésző hányaduk kivételével soha nem lesznek képesek megélni tanult szakmájukból? (Eközben kémiatanárnak egy fő jelentkezett, Jézusom!)

A tiltakozó hallgatókat amúgy nem érinti a változás. Amikor ez a kérdés felmerült, mindjárt előálltak a társadalmi szolidaritással, azzal, hogy ők az utánuk jövőkért aggódnak, értük tiltakoznak, és a megfelelő helyekről mindjárt elő is kerítettek néhány gimnazistát. Rendben van, de akkor kérdezem: hová tűnik ez az óriási szolidaritás, amikor a diploma utáni országelhagyásról van szó? Csak a jövő nemzedékkel kell hirtelen szolidárisnak lenni? Az országgal, a nemzettel, a szülőkkel nem? Tehát beiratkozunk a felsőoktatásba, ott évekig eltengünk-lengünk, a fele diákság soha nem végez, másik felének a fele bár soha ne végezne, a maradék pedig piacképes tudásával és a belé ölt tízmilliókkal azonnal lelép Nyugatra? Ez a szolidaritás? Tényleg?

Kérdezem végül az oktatókat, a mélyen tisztelt Rektori Konferenciát: Gyurcsány tandíjötletekor miért nem álltak a tiltakozó diákság mellé? Akkor miért kussolt a tisztelt grémium? Talán csak nem azért, mert éppen akkoriban emelték a fizetésüket a csillagokig? És kérdezem továbbá önöktől: megérdemelték azt a csillagászati fizetést? Helyénvalónak tartották (tartják), hogy egyetemi tanárok három-négy-öt helyen oktatnak – az ennek megfelelő „színvonalon”? Önök szerint rendben van a jelenlegi hallgatók „minősége”? Önök szerint tényleg az a jövő útja, hogy mindenkit felveszünk a felsőoktatásba? S az sem számít, hogy a mennyiség soha a büdös életben nem csap át minőségbe? Nincs önöknek lelkiismeret-furdalásuk, látván az intézményeikből kikerülők felkészültségét és tudását?

Végezetül pedig: nincs önöknek lelkiismeret-furdalásuk a PPP-konstrukciók miatt? Ennek az agyrémnek a bevezetésekor az akkori ellenzék elmondta, hogy ez az intézményesített rablás tipikus esete. Csak egy cikk példaként 2009-ből: „A PPP-programmal az intézmények több egyetemi épületet, kollégiumot hoztak létre, illetve újítottak fel magánbefektetők kölcsönéből, amit az iskolák húsz éven keresztül törlesztenek a beruházónak. Ráadásul a törlesztés két évtizede alatt az iskola csak bérli a befektetőtől az épületet. A futamidő lejárta után azonban még mindig nem kerül az egyetemek birtokába az épület, azt meg is kell vásárolniuk a vállalkozótól. Már a forintválság előtt is úgy számoltak, hogy két évtized alatt a beruházási költség háromszorosát fizeti ki az egyetem a befektetőnek, az árfolyam romlása pedig még ennél is sokkal rosszabb helyzetet teremtett.”
Hány tízmilliárd tűnt el a PPP feneketlen bendőjében? Ezért ki a felelős? Ez a pénz nem hiányzik a felsőoktatásból? Ezért fog valaki felelősséget vállalni – vagy majd ez a kormány kifizeti ezt is, mindenki más pedig tüntetni jár és tiltakozik?

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu