A magyar helyesírás szabályai szerint a karácsonyt kisbetűvel írjuk. Ezt a szabályt nyugodt szívvel be lehetne vezetni olyan politikusok nevénél is, akik rég nem látott mélységekben képviselik a választópolgárok állítólagos akaratát.

Ha e szabály rájuk is ki lenne terjesztve, Karácsony Gergely neve ünnephez hasonló formát öltene. Kevés olyan neutrális, ennek ellenére (vagy tán épp ezért) sztárrá felkapott magyar politikust hordozott a hátán a föld, mint őt. Az ő esetében túlzás nélkül állíthatjuk: nem az a baj, hogy sok dologhoz nem ért, hanem hogy egy dologhoz sem.

Jogos és felvetendő kérdés, hogy vajon elegáns-e személynevekkel viccelődni. Nem, nem az. Ám ebben az esetben nagyjából az egyetlen, amit tehetünk. Próbálhatnánk valami magasröptű életút-ismertetéssel nyitni, hogy aztán érdemeit kudarcaival összevetve megvonjunk egy mérleget, s e szintetizált teljesítményen keresztül szemléljük politikusi pályafutását. Csakhogy Karácsony esetében se koherens életút, se elért eredmények, se a munkával szervesen járó kudarcok nincsenek.

És úgy egyáltalán, semmi sincs. Gergelyünk a magyar közélet fekete lyuka. Ezt alátámasztandó álljon itt egy olyan nevezetes mondat, amilyenre még nemigen volt példa a honi politika berkeiben. Az MSZP országos elnöksége december elején valami igen nehezen emészthető étekkel csaphatta el a hasát egy csapatépítő tréningen vagy céges vacsorán. Mással ugyanis nem magyarázható, hogy úgy döntöttek, Karácsonyt kérik fel miniszterelnök-jelöltjüknek.

Karácsonyt, az LMP egykori frakcióvezető-helyettesét, Zugló jelenlegi polgármesterét, aki április végén még a Párbeszéd társelnökeként a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje volt, ahonnan aztán Botka kebelére távozott, majd Szeged törpe óriásának dicstelen vége után tető alá hozta az Együtt–PM-koalíciót (mely méreteiben még mindig elfér egy kis Polski hátsó ülésén). Gergely tehát rendben és rangban lassan, de biztosan kezd közelíteni a Habsburg–Lotaringiai-ház uralkodóihoz, akik szokásosan 25-30 cím egyidejű birtokosai voltak.

Az a bizonyos mondat pedig, amely Molnár Gyula elnök szájából fordult ki az MSZP programbemutató nagygyűlésén, egészen pontosan így hangzott: „Nagy tisztelettel hívom a színpadra Karácsony Gergelyt, az Együtt elnökét!”

Aztán Karácsony a színpadra lépett. Nem javította ki Molnárt, hiszen ez már így önmagában is borzalmasan abszurdba hajló jelenet volt. Nem korrigálta a nyúlfarknyi tévedést, miszerint ő nem az Együtt elnöke, hanem a PM társelnöke. Ehelyett inkább egy Yoda mestertől vett idézettel kezdte a beszédét.

Hát istenem… Ugyan kitől idézzen egy kitalált, képzeletbeli figura, ha nem egy másik kitalált, képzeletbeli figurától? Székfoglalójából az utolsó, gyönyörűséges mondatokon kívül kár is lenne akár egy betűt is ide citálni. Ez az ominózus zárógondolat azonban mindent visz: „Ha kellek, akkor én jövök. Ha kellek, akkor én jövök, és hozom (sic!) magammal mindent, amit tudok. Hozom magammal a népszerűségemet, hozom magammal azt a közös zuglói sikert, amit elértünk Zuglóban a 2014-es polgármester-választáson, ami a mi közös sikerünk volt.”

Milyen igaz! Csupán annyi a hibája ennek a gondolatmenetnek, hogy Zugló nem magyarországnyi méretű. Ahogyan a „Gondolkodj globálisan – cselekedj lokálisan” elve sem feltétlenül szó szerint értendő. Ha például a kiotói egyezmény aláírását megtagadó USA és Ausztrália vezetőinek jó példát mutatva nem tüzelünk odahaza, a kazánban gumiabroncsokkal, attól nem lesz feltétlenül megmentve az egész brazil esőerdőállomány.

Annál is inkább, mivel amúgy is hibásan tartjuk kizárólag ezt a nagy kiterjedésű növényzetet a Föld tüdejének. Ezt az ökológiai szerepet ugyanis az óceánokban található, szabad szemmel nem vagy csak alig látható fitoplanktonok is betöltik. Karácsony Gergely a hazai politikai életben szintén alig látható szabad szemmel. Azonban jelentősége is csak politikai méretével azonos. Feltéve, de nem megengedve, hogy áprilisban még mindig ő lesz a kormányfő-aspiránsait kéthavonta váltogató MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mert addig aztán…

Mert addig aztán szépen, egyenként meg kell mérkőznie a többi kihívóval. Mindazokkal, akik valamiért úgy gondolják, hogy Orbán Viktor méltó ellenfelei a választói megméretésen. Először is itt van mindjárt Gyurcsány Ferenc. Érdekes, ha ezt a nevet bárkinek az országban kimondjuk, tudni fogja, kiről van szó.

Gyurcsánnyal csatába szállni Karácsonynak nagyjából akkora vállalkozás, mintha egy negyvenemeletes tokiói épület hívná ki Godzillát egy szabadfogású birkózásra. Még csak a versenyzők bemutatása zajlik, amikor már nyugodtan gratulálhatunk a győztesnek. Ám ha valamiféle csoda folytán a pápai gé­niusz alulmaradna, rögtön itt az újabb ász, Vona Gábor. Méghozzá a belvárosi zsidó értelmiséggel és a peremmegyei cigánysággal megtámogatva. Mintha csak egy bajkeverő ördögfióka Dávid parittyájában kicserélte volna a követ mályvacukorkára, úgy állna ott Karácsony. Még csak nem is fegyvertelenül, hanem annál sokkal rosszabb módon: teljesen használhatatlan arzenállal. Végül pedig, amennyiben újabb deus ex machina történne, s Karácsony Gergelynek ezt az akadályt is sikerülne csont nélkül vinnie, ott találná magát Orbán Viktorral szemben. S tarsolyában nem lenne más, csak a népszerűsége és a zuglói polgármesterség. Na meg a nem kevés szellemi muníció, miszerint egyetemi oktatóként fő kutatási területe a választási rendszerek és a választói magatartás.

De, könyörgöm, ha egyszer ezt kutatja… meglévő tudása és tapasztalata birtokában nem mérte fel a saját esélyeit? Egy párt társelnökeként indul egy másik párt színeiben, a betölthető legmagasabb tisztség elnyeréséért. Négy hónappal a választások előtt. Úgy, hogy az egyszerű választópolgárok számára legalább annyira ismeretlen, mint mátészalkai menzás napközisnek a mexikói kaktuszfüge. Ha ilyen kondíciókkal is lát maga előtt bármiféle esélyt, ami nagyobb, mint nulla, akkor felsőfokú tanulmányokat végző gyermekeink nevében kikérem magamnak, hogy egyetemen taníthat!

Ha brit lennék, már nagy összegben fogadtam volna a bukására. Persze nem hiszem, hogy akármelyik tisztességes fogadóiroda túl nagy oddsot adna rá. És úgy egyáltalán, szinte kizárt dolognak tartom, hogy Karácsony Gergely áprilisig kihúzza az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként. A legvalószínűbb, hogy a Kovács–Hiller–Lendvai Bermuda-háromszög végleg eltünteti, de arra is jókora az esély, hogy beleroppan a folyamatos sajtópresszúrába.

Addig viszont el kell viselnünk a tudatot, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, árnyékminiszterelnök-jelöltje pedig Puzsér Róbert, aki Facebook-bejegyzésében tudatta népével, hogy több szocialista képviselő is megkereste őt ezzel az ajánlattal.

Felkészül: Sas József.

Varga-Bíró Tamás - A szerző blogger, publicista

- ]]>www.magyaridok.hu]]>