Az ifjabb Donald Trump a minap Budapesten járt, előadást is tartott, közönsége pedig itta a szavait. Hunter Biden, az amerikai elnök, Joe Biden fia eközben a sebeit nyalogatta, miután az esküdtszék éppen bűnösnek mondta ki kábítószerfüggőként való tiltott fegyverbirtoklás, valamint hamis nyilatkozattétel miatt. Aligha tartották egyformán élvezetesnek a napjukat. 

Ismerői szerint Hunter ügyei lelkileg megviselik az idős elnököt a kampányévben – egyelőre ez ennek a legközvetlenebb választási következménye. Nem arról van szó, hogy Joe Biden bűnözőket nemzett volna az utókornak. Az amerikaiak sem így látják ezt. Családi élete azonban nem mondható szerencsésnek. Nem sokkal azután, hogy szenátornak választották, (első) felesége, valamint kislányuk életét vesztette egy súlyos autó­balesetben, fiaik azonban túlélték azt. Közülük a rátermettebb Beau, aki Dela­ware állam főügyésze volt, és még többre is vihette volna, csaknem tíz éve agydaganatban halt meg. Maradt tehát – legalábbis az eredeti Biden családból az elnök egyedüli hozzátartozójaként – Hunter, a finoman szólva is kevésbé rátermett fiú.

Nevezhetnénk tékozlónak is, fekete báránynak meg még sok minden másnak. Ben Schreckinger amerikai újságíró, aki A Biden család címmel írt magyarul is megjelent riportkönyvet, „a hírhedt R. H. B.”-ként szentel neki fejezetet.

 – írja Schreckinger.

Melyikünk rokonságában ne lenne egyetlen fekete bárány sem, ha másképp nem is, de Hunter Bidennél kevésbé durva kiadásban? Szerencsésnek mondhatja magát az a família, amely mentes a semmirekellőktől. Nem ez teszi Hunter Biden ügyeit politikailag érdekessé. Hanem az a maffiaszerű működési mód, amelyről tavaly már írtunk (Magyar Nemzet, 2023. február 16.), és amely nyomán 

A szerző számos példát hoz arra, hogy – mint a jelenlegi elnök esetében is történt – a Bideneket kisgyerekkoruktól fogva feltétlen lojalitásra szoktatják, és azóta is falaznak egymásnak. Ezen a hermetikusan záró rendszeren ütött jókora rést a viselt dolgaival Hunter. A ritka fegyelmezett, összetartó családban a kicsapongó életű és ezért egyre inkább megbízhatatlanná váló fiú kellett ahhoz, hogy – laptopjáról, amit hanyagsága miatt 2019-ben egy szervizben felejtett – annyi kompromittáló adat kerüljön nyilvánosságra, ami muníció­val látta el a washingtoni képviselőháznak a Biden család kétes ügyeit vizsgáló bizottságát is. De a „delaware-i módi” értelmében mindig, mindent megúsztak. Mindig utána tudtak nyúlni közülük annak, aki bajba került.

Talán a mostani az első eset – egyben pedig a jéghegy csúcsa –, amikor nem ez a helyzet. Joe Biden pedig (esetleg a tragikus családtörténetük miatti érthető engedékenységből) túlságosan szabadjára engedte a fiát, akiben kialakult az az érzés, hogy soha semminek nincs kellemetlen következménye. Legalábbis egy Bidenre, főleg pedig őrá nézvést biztosan nincs. Természetesen 

Ez egyébként Ukrajna amerikai lenyúlásának egyik iskolapéldája is az oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics 2014-es megbuktatása után. Nem sokkal később Joe Biden alelnökként a korrupció elleni küzdelemről papolt a kijevi parlamentben.

Könnyen adódik a párhuzam Donald Trump minapi manhattani, illetve Hunter Biden wilmingtoni elítélése között. Sem volt amerikai elnököt, sem hivatalban lévő elnök fiát nem mondták korábban ki bűnösnek büntetőperben. Sokan politikai indítékot emlegetnek a két ügy valamelyikében vagy mindkettőben. Ahogy egy korábbi tárcában írtuk nemrég (Magyar Nemzet, 2024. május 16.), 

 Mire szerkesztő kollégám ezt kérdezte: vajon Hunter Bident mikor nevezi majd így?

A kérdés költői. Az amerikai politika (is) pártos politika. De ezzel együtt az amerikai­ak zöme – ezen belül a republikánus szimpatizánsok elsöprő többsége – véli úgy, hogy Trump elítélése mögött politikai indíték húzódott meg. Eközben viszont csak az amerikai­ak kisebbsége állítja, hogy ugyanez áll Hunter Bidenre is, akinek apja várhatóan ugyanúgy Trump ellenfele lesz a novemberi elnökválasztáson, ahogy 2020-ban is ők csatáztak a Fehér Házért. Még a demokrata szavazóknak is kevesebb mint a kétharmada találta az ifjabb Biden perét politikailag motiváltnak.

Egyik ügyről sem állítható, hogy sorsdöntő lenne az elnökválasztás kimenetele szempontjából, noha – bár különböző okokból – egyaránt adalékokkal szolgálnak ahhoz, hogyan is fest ma Amerika. 

Pusztán azért fognak rá voksolni, hogy megakadályozzák Trump visszatérését. A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy esélytelen, de azért tisztes táborral rendelkező harmadikként versenyben van az ifjabb Robert Kennedy is, az azonos nevű igazságügy-miniszter és szenátor fia, John F. Kennedy elnök unokaöccse.

Soha nem lehet elégszer leírni, mert igazsága gyakran bebizonyosodik – mint legutóbb 2016-ban –: az amerikai elnökválasztáson a sikert nem a leadott voksok darabjaira, hanem elektori szavazatokra mérik. Az egyes államokat kell a jelölteknek megnyerniük, lényegében mindegy, hogy milyen arányban – ugyanúgy, ahogy a teniszezőnek az egyes szetteket. Érdektelen, hogy hány kaliforniai vagy New York-i liberális húzta fel még jobban magát Trump manhattani perén. Ezeket az államokat – amelyekben összesen hatvanmillió ember él – a legvérmesebb republikánus kampánystratégák sem jelzik nyerhetőnek a volt elnök szempontjából.