Ma 2024 október 06. Brúnó, Renáta napja van. Holnap Amália napja lesz.
Döbbenet: az Isten szó üldözendő

Döbbenet: az Isten szó üldözendő

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A Demokrata Párt hozzákezdett Isten száműzéséhez az amerikai esküszövegekből

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának alsó házában többséggel bíró Demokrata Párt radikálisan balliberális világnézeti alapon hozzákezdett az Istenre való hivatkozások eltörléséhez a hivatalos kormányzati eskü szövegekből, amelyeket emellett még gendersemlegessé is változtatnak.

A Demokrata párti többségű szövetségi képviselőháznak az egyik kulcsfontosságú bizottsága, a Természeti Erőforrások Bizottsága egy olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be a napokban, amelynek az egy héten belül várható elfogadása esetén a bizottság előtt hivatalosan nyilatkozók, tanúvallomást tevők a jövőben már csak olyan esküt tehetnek majd, amelyben az eddigi hagyományos formulát eltörölve már nem szerepel semmilyen Istenre való hivatkozás.

A képviselőház számára hivatalosan megnyilatkozók az Isten engem úgy segéljen szóösszetétel helyett, így a jövőben már csak azt mondhatják majd, hogy arra esküsznek, hogy a törvényeknek megfelelően csak igazat mondanak.

A hírek szerint a képviselőház többi bizottságában is hasonló változtatások elfogadása várható a demokrata párti többség miatt.

A demokratáknak ezt a lépését érthetetlennek és különösen radikálisnak tartják a Republikánus Párt politikusai, akik szerint ezzel a Demokrata Párt gyakorlatilag nyíltan Marxista-Leninista útra tért.

A szövetségi kormányzatban használatos eskük szövegei, eddig ugyanis a történelmi hagyományok és a szokásjog alapján közmegegyezéssel alakultak úgy, hogy többségükben tartalmaznak valamilyen Istenre való hivatkozást. Az Egyesült Államok elnökének beiktatási ceremóniája során pedig a hivatalos eskü szövegének nem része az Isten engem úgy segéljen kitétel, de a szokásjog alapján azt az elnökök szabadon hozzátehetik, ha akarják. Donald Trump például hozzá is tette.

A Demokrata Párt a politikai vallástalanítási akció elindításával radikálisan szembemegy a saját eddigi tradícióival is, hiszen a vallás és a keresztény hit a Republikánus Párt mellett a Demokrata Párt politikai életének is szerves része Amerikában. Ez olyannyira így van, hogy hagyományosan a demokraták választási nagygyűlései is mindig közös imák elmondásaival kezdődnek.

A Demokrata Pártnak erre az egyértelműen vallásellenes politikai döntésére a figyelmet felhívó amerikai sajtótudósítások ( ]]>Christianpost]]>,]]> Fox News]]> ) szerint érthetetlen a keresztény hitre való utalások üldözése a kormányzati szférában, miközben például a Pew Research Center januári felmérése szerint a most hivatalban levő amerikai törvényhozás tagjainak 88 százaléka kereszténynek vallja magát.

Az előző törvényhozáshoz képest ugyan mostanra három százalékkal csökkent a törvényhozók között önmagukat keresztényeknek vallók száma, azonban még ez is azt jelenti, hogy jelenleg a kongresszusnak csak hatvanhárom olyan tagja van - két republikánus és 61 demokrata - , akik deklaráltan nem keresztények. A 63 nem keresztény közé tartozik az USA történelmében először a törvényhozásba bejutó két muszlim vallású politikus nő is, Rashida Tlaib Michiganből és Ilhan Omar Minnesotából.

Vincze Viktor Attila - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (716) Tereb (146) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Jobbegyenes (2850) Mondom a magamét (7857) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Belföld (11) Életmód (1) Heti lámpás (327) Autómánia (61) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Történelem (18) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>