Miért nem elírás a könyv címe, hiszen nem dot.com, hanem dot.con, ami valamiféle szélhámosságra utal? Nos talán azért, mert 2000 áprilisában, majd az azt követő hónapokban mintegy hétezermilliárd dollárt (a magyar GDP nem éri el a százmilliárd dollárt!) loptak el az amerikai részvények tulajdonosaitól. Ekkor pukkant ki az a tőzsdei buborék, ami 1982 óta folyamatosan tágult, ekkor ért véget 18 év szinte töretlen amerikai tőzsdei fellendülése. 1982 és 2000 áprilisa között a Dow Jones ipari index (a vezető amerikai ipari cégek részvényeinek indexe) tízszeresére nőtt, a Nasdaq (a vezető amerikai fejlett technológiát alkalmazó cégek részvényeinek indexe) pedig harmincszorosára. A XX. század példátlan tőzsdei fellendülése kipukkant, a Dow Jones 11 000-ről 8000 pont alá és a Nasdaq 5000-ről 1300 pont közelébe zuhant. Az 1929-es nagy tőzsdei összeomlás után 71 évvel újból hasonló méretű tőzsdei zuhanás történt, és 2000 végétől az amerikai gazdaság, majd 2001-től már Európa gazdagabb része is gazdasági visszaesést, megtorpanást él át. Az amerikai részvények 80 százaléka a leggazdagabb egy százalék tulajdonában van (húsz éve még 90 százalék volt a leggazdagabb egy százaléknál), így azt gondolnánk, hogy csak a gazdagok lettek kicsit szegényebbek. Nem, mert az amerikai háztartások közel 50 százalékának volt tőzsdei befektetése 2000-ben, éppen a széles középosztályt érintette érzékenyen a részvények zuhanása.

Véget ért egy nagy álom, pedig már az amerikaiak többsége elhitte, hogy beköszöntött a véget nem érő fellendülés és a béke korszaka. Elhitték, hogy az amerikai demokrácia jelenti a történelem csúcsát, egyben a végét, elhitték, hogy a számítógépre és az internetre felépült az "új gazdaság", ami folyamatos jólétet hoz. Azt gondolták, hogy már nem számít a régi gazdaság, nem érdekesek a termelő cégek, a mezőgazdaság, nem a ház számít, hanem a részvény, nem a kultúra és a szellem fontos, hanem az interneten megjelenő hír. Elhitték, hogy vége a gazdasági ciklusoknak, nem következhet be újabb visszaesés, tehát elhitték, hogy az USA sebezhetetlen. Szerzőnk szerint az amerikaiakat két összeomlás figyelmezteti arra, hogy mindez csak álom volt: 2000-ben a tőzsdei zuhanás és 2001. szeptember 11-én a WTO New York-i tornyainak összeomlása. Ikerösszeomlás rendítette meg Amerikát: a pénz központja és jelképe: a tőzsde, valamint a kereskedelem központja és jelképe: a Világkereskedelmi Központ ikerépülete dőlt össze.

Miért pukkant ki a tőzsdei buborék? Azért, mert buborék volt, és minden illúzió, buborék és naivitás kipukkad egyszer. A lufi életének négy stációja azzal indul, hogy néhány jó szemű befektető fantáziát lát egy technológiai felfedezésben (internet, a számítógép és a távközlés összekapcsolása). A második szakaszban tömegesen csatlakoznak hozzájuk, a harmadik szakaszban euforikus lelkesedés lesz úrrá a társadalmon, és a józanságot félredobva tolonganak, hogy ők is benne legyenek a nagy üzletben. Majd a negyedik szakaszban jön a hideg zuhany: a lufi kipukkan, sokan és sokat veszítenek.

A lufi azonban nem magától alakul ki, a buborék nem olyan, mint egy elkerülhetetlen természeti csapás: valakik fújják a lufit, mégpedig egyre nagyobbra. Azért teszik, mert ez az érdekük, mert így nyernek igen sokat. A tőzsdei cégek (brókerek, befektető bankok és alapok, elemzők) abban érdekeltek, hogy mindenkit részvények vásárlására csábítsanak, ők tehát nem árulják el, hogy itt bizony egy lufi születik. A média is részben a tőzsdei cégekből él, sőt részben tulajdonosai is azok, akik érdekeltek a befektetők becsapásában. Az USA kormányának jeles képviselői között is akadtak olyanok, akik közvetlenül érdekeltek voltak a "lufizásban", például Rubin pénzügyminiszter, aki befektető bankárként onnan jött és oda ment vissza, ahol fújták a lufit. Az amerikai jegybank (Fed) elnöke, Greenspan is döntő szerepet játszott abban, hogy az amerikai háztartások mintegy felét sikerült becsapni, és hatalmasra lehetett fújni a buborékot. Ha az elnök már 1997-ben beavatkozik, amikor Nobel-díjas közgazdászok sora (közöttük Friedman és Samuelson) figyelmeztetett a tőzsdei buborék kialakulására, akkor nem lett volna ilyen mértékű a zuhanás. A Fed elnöke egyedül is képes a buborék megelőzésére, illetve kipukkasztására. Ha ugyanis kamatot emel, akkor hűti a gazdaságot, ez csökkenti a tőzsdei cégek várható profitját, ami mérsékli a részvények árfolyamát. Ezt tette 2000 áprilisában, de ezt nem tette meg 1997 és 2000 között, amivel valóban döntő mértékben hozzájárult a buborék dagadásához. A szerző túl szigorú, mert a Fed elnökének jó okai voltak arra, hogy korábban nem emelt kamatot, de "tettestársi" szerepe tagadhatatlan.

Az amerikai tőzsdei lufi felfújása, majd kipukkanása arra példa, hogy kevesek önző érdeke kiváló összjátékkal hogyan képes sokakat megfosztani pénzétől. Arra példa, hogy egy nagy befolyással rendelkező kis csoport hogyan képes manipulálni nagy tömegek gondolkodását. Azt mutatja, hogy pénzügyi és hatalmi számításból rendre megkísérlik a valóságot illúziókkal felcserélni, megkísérlik egy képzelt (virtuális) valósággal helyettesíteni az élő valóságot. Sokáig sikerülhet, de egyszer kipukkan a lufi, és a valóság fellázad az álvilágok ellen: ekkor jön a kijózanodás és a veszteségek számbavétele.

(John Cassidy: dot.con, The greatest story ever sold, Allen Lane The Penguin Press, London, 2002)

Matolcsy György, hetivalasz.hu