Ma 2024 december 08. Mária napja van. Holnap Natália napja lesz.
Boros Imre: Surányi lejárt szavatosságú tézisei

Boros Imre: Surányi lejárt szavatosságú tézisei

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ahogy a dollár mint világpénz fénye halványodik, úgy nő ismét az aranykészletek iránti igény.

 

Európát az elmúlt másfél évtizedben sorozatban érik a válságok. 2008–2009-ben az általános hitelválság, 2020–21-ben a Covid, most pedig az orosz–ukrán névre keresztelt, valójában proxy alapon Oroszország ellen a Nyugat által vívott különös világháború kapcsán keletkezett energetikai válság. A 2008–2009-es krízis nagyot ütött a magyar gazdaságon, a világjárványból (a többi kárvallottal összemérve) megerősödve sikerült kijönnünk, és az lenne a cél, hogy a különös háború keltette energetikai válságból is relatíve megerősödve kerüljünk ki. Tekintettel arra, hogy a válságok kezelésében a pénzügypolitika mindig is döntő szerepet játszott, a szakma művelői válsághelyzetekben rendre megnyilvánulnak aktuá­lis nézeteikkel.

Ma is ez a helyzet. Nagyon is rendben lévő, hogy Surányi György is megszólaljon, aki a politikai rendszerváltás után két ízben is a pénzügypolitika legmagasabb vezérlő posztját, a jegybank elnöki tisztségét töltötte be, tapasztalattal tehát bőséggel rendelkezik. Válsághelyzetben nemcsak jogának, de egyben „morális” kötelezettségének is érzi a hajdani MNB-elnök, hogy megszólaljon. Más kérdés, hogy miként lehet nézeteivel azonosulni, lehet-e valamit belőlük hasznosítani. Surányi ugyanis két jegybankelnöksége alatt válságos helyzetekben a gyakorlatban is megnyilvánult, és úgy tűnik, akkori lépései neki örök igazságként szolgálnak ma is.

Ezért először vegyük vizsgálat alá az általa folytatott jegybankelnöki gyakorlatot! Ő volt az első ugyanis, akit már az új demokrácia szabályai szerint ültettek az elnöki székbe. A kommunista rendszerben felhalmozott államadósság kezelése 1990-ben első számú kulcskérdés volt. A hatalmas adósságteher volt a gazdasági kibontakozás legnagyobb gátja. Surányi nagyon szívósan kitartott amellett, hogy nemhogy nem kérünk adósságkönnyítést, de a jóindulatú külső segítő szándékú kezdeményezéseket is elhárítjuk – fizettünk, fizetünk és fizetni fogunk, legyen bár az IMF hivatalos megkeresése is a kezdeményező. Más érintett eladósodott országok kértek és kaptak is könnyítéseket. A térség adósságkönnyítését – mert saját érdekeikkel is megegyezett – egyes német felső gazdasági vezetők is szorgalmazták. Sajnos többen is – felderítetlen, terrorizmushoz kapcsolódó esetek kapcsán – fizikai értelemben is áldozatokká váltak (például olyan német bankvezérek, mint Jürgen Ponto és Alfred Herrhausen).

Surányi tudta, érezte – vagy talán meg is mondták neki –, hogy mi az üdvözítő fősodorbeli álláspont: fizessen mindenki és kész, csak semmi adósságkönnyítés. (Lengyelország a Brady-tervben negyvenszázalékos könnyítést harcolt ki.) Surányi valóságos jegybanki ethosza azonban 1995–2001 között bontakozott ki. A kommunista rendszer összeomlása utáni, újraéledő gazdasági növekedést (1994-ben 2,9 százalék) a Bokros Lajos akkori pénzügyminiszterrel harmóniában végrehajtott megszorítócsomag tette gyorsan felejthetővé. A lefelé tartó infláció 18 százalékos szintjéről szemvillanás alatt ismét 28 százalékon voltunk, és amit elérhettek és megkívántak, vihették is a külföldi befektetők annyiért, amennyit éppen fizetni kívántak érte.

Jó időre elhallgattak a korábban verklizett piaci szólamok, a cégeket pult alól, mélyen alul­árazva szórták szét. Azokat a cégeket pedig, amikre a külföldiek nem tartottak igényt, de piaci terjeszkedésüket mégis zavarta, a szőnyegbombázás erejű csőd- és felszámolási törvény tette zárójelbe. Nem késett a „nemzetközi piac” elismerése: a befektetők „álomcsapatnak” (Dream Team) kiáltották ki a Surányi–Bokros tandemet. (A mondás szerint ki mint él, úgy ítél.) Bárhogy is csűrjük, csavarjuk, a gazdaság irányítását az úgynevezett spontán piaci erők csak kismértékben, a politikai szándékok viszont sokkal nagyobb mértékben határozzák meg. Ezt már Marx is jól látta, amikor nem steril gazdaságtanról, hanem politikai gazdaságtanról értekezett.

A piac majd mindent megold – mondják egyes elemzők, no de hogy a piacot éppen ki és hogyan csinálja, arról már nem szól az elbeszélés, pedig nagyon kellene. Surányi most kinyilatkoztatja, hogy a jegybank későn kezdett bele a kamatemelési ciklusba. Bezzeg ő annak idején (1995) azonnal és drasztikusan. Neki nem fájt, hogy a hazai tulajdonú gazdaság a megnövekedett kamatköltségek miatt elterült, és a háztartások hitelei miatt is egyre több pénz folyt ki a családok kasszájából. Surányi szerint jó helyre mentek a pénzek, hiszen akkoriban már a teljes bankszektor külföldi kezekbe került – hogy szinte ingyen, azt éppen Surányi mint jegybankelnök intézte. Az állam adósságait is csak jóval nagyobb teherrel lehetett finanszírozni. A növekvő fizetésimérleg-deficit pedig felmentést adott az állami vagyon dömpingszerű értékesítésére. Ez tényleg szép álom volt a külföldi befektetőknek, nem véletlen, hogy a csapattagokat álomcsapatnak nevezték el.

Surányinak a megemelt aranykészletekkel is problémája van. Való igaz, a dollár fénykorában fősodorbeli mozgalom indult a jegybanki aranykészletek leépítésére. Ezt csak Surányi vette komolyan, és a 65 tonnás készletet a mai ár töredékéért dobta piacra. Eközben a legnagyobb piacgazdaságok (USA, Németország, Franciaország stb.) megőrizték több ezer tonnás készleteiket. Ahogy a dollár mint világpénz fénye halványodik, úgy nő ismét az aranykészletek iránti igény. Ha éppen hasznos akart volna lenni, Surányi értekezhetett volna egy kicsit az úgynevezett sterilizációs műveletekről. Ezt a pénzügyi műszót ugyanis hivatali idején gyakran használta.

A sterilizáció azt jelenti, hogy miként lehet kivonni a forgalomból azt a pénztömeget, amelynek jelenléte nem kívánatos, mert növeli az inflációs nyomást. A forgalomból történő kivonás pedig azt, hogy a „zűrös” pénzek tulajdonosai vonzó befektetéseket találnak, kivonulnak (mint vásárlóerő) a forgalomból. Surányi idején – és később Simornál is – ez úgy működött, hogy a kereskedelmi bankrendszer ezermilliárdokat tartott az MNB által biztosított vonzó kamatokon a jegybankban. Ehhez volt szükség a mindenkori magas alapkamatszintre. Az ilyen kockázatmentes befektetések hozama könnyű kereset a bankoknak. A másik lehetőség, hogy az államkassza vonzó alternatívát nyújt a háztartások megtakarításainak befektetésére.

Sajnos Surányi idején ez a lehetőség fel sem merült. A háztartások részvétele az államadósság finanszírozásában még marginálisnak sem volt mondható, ma viszont egyre jelentősebb. A kérdés ugyanis az: a többletkamat hol realizálódik, a bankoknál vagy a hazai háztartásoknál? Melyik csoportnak növekszik a pénzügyi vagyona? Könnyű belátni, hogy egyáltalán nem mindegy – a bankokból könnyen elindulhat külföldre, míg a háztartásoktól nem. Szóval Surányi hasznos tanácsokat adhatott volna, de ehelyett inkább saját, immár régen lejárt szavatosságú globalista nézeteit melegítette fel.

Boros Imre

A szerző közgazdász

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Vetítő (30) Jobbegyenes (2892) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Mondom a magamét (8007) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Flag gondolja (38) Gazdaság (721) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Autómánia (61) Történelem (18) Heti lámpás (339) Szépségápolás (15) Tereb (146) Mozi világ (440) Kultúra (9) Mozaik (83) Sport (729) Politika (1582) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (543)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>