Befejezett emberölés – finomított változata a késelésnek, agyonverésnek, agyonlövésnek, lefejezésnek, zsinegelésnek, mérgezésnek és más válogatott halálnemmel való kivégzésnek.

Azt mondja a statisztika, hogy tavaly január és augusztus között 97 gyilkosság történt, míg az idei év ebben a szakában viszont csak 76. A csak 76 bizonyos nézetek szerint igazából kevés, csak a televíziós csatornák meg a bulvársajtó keltik azt a benyomást, hogy nálunk éjjel-nappal gyilkosok járják az utcákat áldozatokra lesve. Nem egészen így van, de kétségtelen, hogy amikor gyerek vagy fiatal életét veszik el, az sokkal nagyobb visszhangot vet, mint öreg, tanyasi házaspárok megkínzása és meggyilkolása. A média válogat, miből lehet nagyobb szenzációt kicsikarni, és parancsolgat is, durván közölve velünk, hogy kit hogy kellene sajnálni, kinek mennyi kegyelet jár. Sőt Szita Bence tragikus halála okán volt képe egy publicistának leírni, hogy most háborognak a magyarok, de amikor Robikát és az apját lelőtték, bezzeg nem követelte a halálbüntetést senki. Mert ők „csak” cigányok voltak.Jó példa, hogy miként lehet egy gyilkosságból politikai szelet kavarni. A romlott gondolkodásra a koronát a TV2 tette fel azzal, hogy a kisfiú halálából kvízjátékot gyártott wellnessnyereménnyel a hétvégére.

Visszatérve a 76 befejezett emberölésre. A közvélemény nem azt érzékeli, hogy javul a közbiztonság, hanem azt, hogy senki nincs biztosítva az ellen, hogy saját lakásán vagy az utcán, elhagyatott tóparton vagy nyilvános helyen nem verik-e agyon, akár szórakozásból is. Az emberölés nyilván egyidős az emberiséggel, de napjainkban mintha visszatérnénk a barbárság alsó fokára, mostanság a szíven szúrás mellett az agyonverés, az ásó, a kapa, a karó, a balta, a lapát, a machete, a kerítésléc, a husáng a gyilkos fegyverek. És ezt nem az amerikai filmek sugallják, ott jobbára golyók röpködnek.

Nem, itthon csak találgatni lehet, hogy mi késztet arra egy nőt, aki maga is anya, hogy felbéreljen két hajléktalant: némi készpénzért verjék agyon a kapcsolatának útjában álló 11 éves gyereket. Előbb megkínozzák, utóbb agyonverik, de a legújabb hírek szerint ]]>még élt]]>, amikor elásták. Sátánnak kell annak lennie, aki ezt kitalálja, végigcsinálja, majd hidegvérrel elmegy a rendőrségre és bejelenti, hogy eltűnt a nevelt fia. De mi sugallja azt, hogy ragadjunk baltát és verjük agyon anyánkat és nagyanyánkat, mert megkérdezték, miért nem mentünk el a pótérettségire?

Vagy mi vezérelte az olaszliszkai cigányokat, hogy gyermekei szeme láttára lincseljék meg az apjukat, aki nem is követett el semmit? Vagy karókkal agyonverni azt a fiatalembert, akibe belekötöttek a kocsmában? Vagy lelőni a lőtér gondnokát és vele együtt a vétlen férfit, aki rosszkor volt rossz helyen? A vad barbarizmus és kegyetlenség az, ami az utóbbi időben átsüt a gyilkosságokon, és igenis a társadalom joggal féli ezeket az eseteket. A társadalom ugyanis már csak ilyen, van neki józan paraszti esze, amit a Legfelsőbb Bíróság egyik állásfoglalása is akceptál, a törvénykezés szigorát követelve a „társadalom közfelháborodását kiváltó élet elleni szándékos bűntényekben”. Amit a bíróságok többször visszautasítanak azzal, hogy nekik nem szabad a „tömegek uszályába kerülni”.

Ilyenkor kerül elő az 1990-ben az Alkotmánybíróság által eltörölt halálbüntetés kérdése. Szakemberek állítják, hogy nincs visszatartó ereje, amit velem együtt tömegek nem hisznek el. Az viszont igaz, hogy a teljes életfogytiglani büntetés alanyait a mi adónkból tartják el halálukig. Az amerikai elnökválasztással egy időben, Kaliforniában népszavazás döntött arról, hogy marad a halálbüntetés. És az Egyesült Államok további 32 államában is. Az uniós jogrendbe viszont jelenleg nem fér bele.

mno.hu - Seszták Ágnes