- 0
Ennyire érdemes komolyan venni Donáth Anna szavait...
Donáth Anna, a Momentum új elnöke megválasztása után nem sokkal az ATV-ben bejelentette, nem az számít, hogy mit mutatnak a közvélemény-kutatások, hanem csak az, milyen levelet kap az emberektől. Ez voltaképpen érthető, mert a Momentum most sokkal rosszabbul áll, mint két-három évvel ezelőtt, viszont vannak olyan támogatóik, akik örvendezve számolnak be levelükben arról: nagyszerű, hogy Donáth kiállt olyan ügyek mellett, amelyek mellett mások nem. Én a magam részéről örülök, hogy Donáth így áltatja magát.
De hogy mégis odafigyel a közvélemény-kutatásokra, azt az mutatja, hogy megválasztása utáni beszédében aláhúzta, szerinte a viták és a politikai felosztottság már nem a jobb- és baloldalról szól, hanem a liberálisok és a szélsőséges populisták feszülnek egymásnak. Arról is beszélt, hogy mivel a magyar parlament szerepe egyre inkább formális, ezért uniós eszközökkel kell szembeszállni az Orbán-kormánnyal.
A Fidesz–KDNP-t tehát szélsőséges populistának nevezi, akik azért lehetnek a parlamentben, mert őket a többség megválasztotta. Míg a liberálisokat pedig 13 éve még véletlenül se. Arra várnak, hogy uniós eszközökkel Brüsszel hatalomba segítse őket.
Ennek ellenére azt mondja, hogy a Momentum egy liberális, szabadságszerető párt. Szembeszáll azokkal, akik mások felett uralkodni akarnak. „Nekünk kell kipukkasztanunk a populisták lufiját.”
Nyilvánvaló, hogy szerinte a populista Orbán Viktor lufiját kell kipukkasztani. A populista politika – mint tudjuk – karizmatikus vezető körül alakul ki, aki azzal szilárdítja meg a hatalmát, hogy a nép érdekeit szolgálja. Mi ezzel a baj?
Donáth szeretné elhitetni a hallgatóságával, hogy ma a szabadság helyett az erő imádata, a demokrácia helyett a feltétlen tekintélyelvűség, az együttműködésre törekvés helyett a folytonos háborúzás jellemzi az országot. Ezt veti Orbán szemére, amit a kommunista baloldalon kívül senki más nem gondol így. Szerinte „a demokrácia vagy liberális, vagy nem létezik”.
Nem árt tisztázni, mi is az a fennen hangoztatott liberalizmus? A szómagyarázathoz legjobb Orbán Viktorhoz fordulni, aki ezt pontosan leírta: „Hiába, a mozgalom örök, már nem a »világ proletárjai, egyesüljetek«, hanem a »világ liberálisai, egyesüljetek« az új jelszó. Ez persze erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.”
És hogy mennyire pontosan fogalmazott Orbán, azt jól mutatja Donáth családja felmenőinek vizsgálata. Apjáról tudjuk, hogy a kommunista MSZP tagja volt, mellette természetesen evangélikus lelkész, akit bírósági ítélet tiltott el vallási feladatainak ellátásától. Nagyapja Donáth Ferenc, a Rákosi-titkárság vezetője. Elvtársai közreműködtek a 1947-es kékcédulás választás megszervezésében, hogy csalással magukhoz ragadhassák a hatalmat, hogy akadálytalanul kiépíthessék saját, sztálini típusú diktatúrájukat. Magyarán a szabadság megfojtásából bizony a kommunista nagyapa bőven kivette a részét. Abból, amit éppen az unokája akar nagy hangon visszaadni az embereknek.
Hogy mennyire lehet elhinni Donáth Annának, amit a jelenről vagy a múltról állít, azt jól példázza 1956-tal kapcsolatos álláspontja. Október 23-ákon például szívesen beszél arról, hogy a Rákosi-titkárságot vezető, kommunista nagyapja bátran szembeszállt Rákosival és a kommunista „szélsőséggel”, amelynek következményeként lecsukták. Máskor azzal állt elő, hogy a kommunista Ferenc nagypapa 1956 hőse volt, a szabadság pedig a forradalom leverése után elveszett.
Ennyire érdemes komolyan venni Donáth Anna szavait arról, hogy miközben rendszeresen bírálja Gyurcsány Ferencet, a hazugság filozófiájának képviselőiként tekint rá. S szerinte a NER leváltását nem lehet a 2010 előtti világ árnyaira bízni.
S amikor a Gyurcsányhoz fűződő viszonyáról konkrétan akarják kérdezni az ATV épülete előtt, akkor a válasz elől beugrik a közelben parkoló taxiba, amely ráadásul nem is rá várakozott.
Bárhonnan közelítünk a választások előtt a konzervatív oldal kihívóihoz, a magukat liberálisnak hazudó baloldalon – mint láttuk – csak kommunisták találhatók. Tőlük pedig most is arra lehet számítani, mint korábban. Sőt, rosszabbra. Már hús helyett műhúst is etetnének velünk, ahogy azt Donáth Anna a minap Facebookján magasztalta. Meghagyjuk nekik. Egészségükre.
Horvárh K. József
A szerző szerkesztő