Pedig akad azért néhány dolog, ami el kellene, hogy gondolkoztasson minket. A legelső egy filozófiai szintű probléma, a mennyiség és a minőség kérdésköre. Vajon tényleg teljesen mindegy, hogy „mi” növekszik, csak az a lényeg, hogy növekedés legyen?! Ha például olyan tevékenységek terjedelme növekszik, amelyek nagyobb külső természeti (ökológiai) vagy belső természeti (szociális, kulturális) károkkal járnak, mint amennyivel növelik az anyagi javak mennyiségét, akkor az adott emberi közösség egyértelműen szegényebb lesz a növekedéstől. Az alábbiakban azonban nem is ezeket a kérdéseket próbálom elemezni, hanem egy olyan összefüggésre szeretnék rámutatni, amelyet talán ritkábban szoktunk végiggondolni.

Az a tény, hogy a Föld véges ökológiai rendszerében a végtelen növekedés eleve képtelenség, már többé-kevésbé elterjedőben van, noha a következtetések levonása terén láthatólag semmi sem történik. Lássuk először a növekedés jövőbe, majd a múltba vetítésének képtelenségeit. Ha egy ország napjainkban csak 1-2 százalékos gazdasági növekedést mutat, azt lényegében stagnálásként értékelik, és minden irányból elégedetlenkedve sürgetik a növekedés felgyorsítását. Nos, mivel az emberiség a jövőjét nyilván sok ezer vagy tízezer évben méri, lássuk, mi történik akkor, ha csak ezzel a tűrhetetlenül „alacsony” növekedési ütemmel kellene számolnunk. Az igaz, hogy egyszázalékos éves növekedési ütem mellett egy évszázad alatt a világ gazdasági teljesítménye mindössze a 2,7-szeresére nőne, ami kétségtelenül elég szerénynek látszik.

Hasonlóan szerény lenne ugyanez kétszáz év alatt, amikor mindössze 7,3-szoros a növekedés. Ám ötszáz év alatti teljes növekedés már 143-szoros, az ezer év alatti pedig huszonegyezerszeres. Vagyis a világ mai nyolcezer dolláros, egy főre eső jövedelme ötszáz év alatt több mint egymillió dollárra, ezer év alatt pedig 168 millió dollárra nőne! Hasonlóan elgondolkodtató, hogy ha napjainkban az energiahordozók és nyersanyagok tízmilliárd tonnáit alakítja át az ember minden évben, akkor vajon létezhet-e egyáltalán olyan anyagfajta, amelyből játszi könnyedséggel használhatjuk fel a mai mennyiségek több tízezerszeresét? Pedig mindez még csupán a stagnálással azonos évi egyszázalékos növekedés esetén kialakuló helyzet lenne. Ha ugyanis évi kétszázalékos növekedéssel számolunk, akkor az ezeréves összes növekedés 374 milliószoros lesz, háromszázalékos éves növekedést feltételezve pedig közel hétmilliárdszoros! Vagyis ha közben nem nőne a Föld népessége, akkor az egy főre jutó jövedelem annyi lenne, amennyit ma az egész világ fogyaszt évente.

Évi ötszázalékosnál nagyobb növekedést már nem is érdemes elképzelni, mert ott az ezeréves összes növekedés eredménye a mai érték ezertrilliószorosa lenne. Ha arányosan ennyivel több anyagot mozgatnánk meg egyetlen év alatt, akkor a Naprendszer összes anyaga sem volna már elég ehhez. Azt talán már említeni sem kell, hogy ha évi tízszázalékos átlagnövekedést tételezünk fel ezer éven át, akkor az ezredik évben már nagyjából a ma ismert világegyetem teljes tömege sem lenne elég a földi emberek eltartásához. Talán ez is elegendő annak belátásához, hogy az előttünk álló évszázadok során az emberiségnek minden eddiginél nagyobb szellemi és szemléletbeli változáson kell átmennie, ellenkező esetben ugyanis semmi esélye a fennmaradásra. Magyarán a jövőben képtelenek leszünk úgy élni, ahogy manapság tesszük. A jövővel kapcsolatban azonban gyakran elhangzik ellenvetésként, hogy az iménti modell a mai viszonyokat vetíti ki a távoli jövőbe, pedig a jövőt a holnap viszonyainak tükrében kellene mérni. Vagyis olyan, ma még felfoghatatlan technoevolúciós változások mehetnek majd végbe, amelyek olyan megvilágításba helyezhetik az egész kérdéskört, hogy ma nincs is elég képzelőerőnk a problémák átgondolásához.

Az tény, hogy a dolog természeténél fogva nem ismerjük azokat a jövőbeni kritikus területeket, ahol valóban lejátszódhatnak ma még értelmezhetetlen folyamatok, amelyek egészen más irányba terelik az emberiség sorsát. Ám azon az alapvető összefüggésen, hogy az exponenciális folyamatok végül minden rendszert az önmegsemmisítésbe vezetnek, semmilyen technoevolúció sem képes megváltoztatni. De ezzel együtt is igaz, hogy a jövő alapvetően beláthatatlan, a múltat és problémás kérdésköreit azonban már ismerjük, s ez a tapasztalat azért támpontot adhat a prognózisoknak, előrejelzéseknek. Hogy miért vagyunk mégis annyira bizonytalanok? Ha a Jézus születése óta eltelt két évezred során az éves átlagos gazdasági növekedés a stagnálásnak minősülő egyszázalékos átlagot mutatta volna, akkor ma körülbelül félmilliószor akkora lenne a világ gazdasági teljesítménye. Mivel a népesség száma közben a harmincszorosára nőtt, így az egy főre eső jövedelem „csak” a 17 ezerszeresére növekedett volna. Mivel ma a világban az egy főre eső átlagjövedelem nagyjából nyolcezer dollár, így azt az eredményt kapjuk, hogy ebben az esetben kétezer éve az egy főre eső éves jövedelem a fél dollárt sem érte el, miközben csak az akkoriban elfogyasztott élelmiszer alapján ezt a számot legalább ezer dollárnak kell tekintenünk. Vagyis az elmúlt kétezer év során a mai értelemben vett gazdasági teljesítménynövekedés az évi egy százaléknak is legfeljebb az ezredrésze lehetett! Talán ez a néhány adat is elég lehet annak belátásához, hogy megvalósult abszurditások tragikomikus korát éljük.