Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
aae1baa0bea4c52678d0bf7e28991855.jpg

Így változott a futball 1866 óta 2.rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem sok módosítás történt a labdarúgásban azóta, hogy az angol szövetség 1863-ban lefektette az alapszabályokat. A sportág szabályalkotó testületének (IFAB) csütörtöki döntése, a játékvezetőket segítő technikai találmányok, így a gólvonalbíró alkalmazásának engedélyezése ugyanakkor mérföldkő a futballban. Íme a legfontosabb szabályváltozások 1866 óta.

1958: engedélyezik a cserét

A harmincas évekre egyre nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti Laws of the Game generáljavításra szorul, mivel a szabályokról messziről lerítt, hogy azok a viktoriánus kori Anglia avítt nyelvén íródtak. A grandiózus feladatra Stanley Roust, az IFAB tagját kérték fel. Az angol úriember – aki nem mellesleg 1961-ben a FIFA elnöke lett – olyan jól végezte el feladatát, hogy a „Törvényeket” csak 1997-ben kellett újra nagyító alá venni.

Két nagyon fontos változásra került sor ebben az időben: 1958-ban engedélyezték a csapatok számára a cserét, 1970-től pedig a játékvezetők immáron sárga és piros lappal szankcionálhatták a durván szabálytalankodó játékosokat.

1990: új lesszabály

1990-ben tovább bonyolódott a sport kétségkívül egyik – laikusok számára – legnehezebben megérthető szabálya, a les. Az új szabályváltozás a támadócsapatot segítette: ha a támadó egyvonalban volt az utolsó védővel, akkor az már nem számított leshelyzetnek. Ugyanebben az évben került a szabálykönyvbe az is, hogy ha védő gólhelyzetben vét szabálytalanságot a támadóval szemben, akkor azért automatikusan piros lap jár.

2012: jön a gólvonal-technológia

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmányt tartotta további vizsgálatra érdemesnek, s most az IFAB mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelő rendszer segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy a játékszer áthaladt-e a gólvonalon. A technikákat először a decemberben, a Japánban sorra kerülő klub-világbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazzák élesben.

mult-kor.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Mozi világ (440) Flag gondolja (38) Vetítő (30) Kultúra (9) Életmód (1) Jobbegyenes (2898) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Gazdaság (723) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Sport (729) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (8034) Egészség (50) Mozaik (83) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>