- 0
Az Anonymous által bemutatott hangfelvétel szerint Marbelláról érkezik a pénz a baloldali háttéremberekhez. Kanyaronként 300-400 millió forintról van szó!!!
Anonymous korábban jelezte, hogy Patek Gáborról, dr. Fischer Lászlóról és Deák Róbertről, illetve a III., a XVIII. és a XIX. kerületben végzett tevékenységükről fog beszélni. Eddig főként Patek Gábor korrupciógyanús ügyletei voltak terítéken, az álarcos alak mai videójának viszont már az a Fischer László a főszereplője, aki Kiss László óbudai DK-s polgármester feleségének az üzlettársa és közös vállalkozást működtet Deák Róberttel.
Az Anonymous által ma reggel közzétett felvételen Fischer László éppen azt magyarázza beszélgetőpartnerének, hogy a választási kampány, azon belül is a Szabó Tímea III. kerületi közös baloldali jelölt körüli teendők miatt eléggé elfoglalt, de ezt érdemes szó szerint idézni.
Van nálam annyi pénz, hogy ezeket ki tudom, amiket, ugye megy most pont a kampány és ez emészti fel a pénzeket. Ugye csináljuk a Szabó Timinek a kampányát, és azért ott, tudod, szórólapok vannak, újságok, f…szom, minden. (…) Azért tudod, hogy ebben az időszakban kicsit turbulensebb
– ecsetelte a helyzetet Fischer László. A beszélgetés során több folyamatban lévő üzlet is szóba került, amelyeket azonban nem részleteztek.
A társalgás azon része viszont teljesen világos és érthető, amikor arról esik szó, hogy a baloldal háttérembereihez honnan és miként érkeznek a kampányfinanszírozáshoz is felhasználható források.
Fischer ugyanis elmondta, hogy Marbelláról jön a pénz, ám az összegek utaztatása nem egyszerű. Az is kiderült, hogy kanyaronként 300-400 millió forintot tudnak behozni az országba.
A beszélgetés legizgalmasabb része azonban az, amikor a pénz eredete kerül szóba. – Remélem, nem ilyen drog, vagy akármi cucc – teszi fel a számunkra ismeretlen férfi a kérdést. Fischer erre mindössze annyit válaszolt, hogy „ne reménykedjél”, majd hozzátette,
„nem fegyver az biztos, (…) szerintem kokain”. – Tömbben hozzák be, kilószámra hajóval
– hangoztatta.
Fischerék egyébként megemlítették Patek Gábor és Deák Róbert nevét is, vagyis egyértelműen kiderült, hogy az Anonymous által megnevezett három személy jól ismeri egymást, közösen üzletelnek, mindegyikük tőrőlmetszett baloldali háttérember.
Milliók a papírzacskóban
Anonymous eddig szinte kizárólag Patek Gábor korrupciógyanús ügyleteivel foglalkozott. Az álarcos alak először egy olyan rejtett kamerával készített felvételt hozott nyilvánosságra, amelyen Patek Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint kenőpénzzel számolt el.
A képsorokon jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
Óriásplakátok Karácsonyéknak
Anonymous később több dokumentumot tett közzé, amelyek azt bizonyítják, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nyári előválasztási kampányának szervezésében is részt vett Patek Gábor.
Egy 2021. augusztus 26-i e-mail szerint Patek a Key Price Kft. nevében eljárva kért ajánlatot és elérhető felületlistát száz óriásplakát elhelyezésére. Azt írta, hogy megrendelőként a Párbeszéd Magyarországért Pártot tüntessék fel, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a végfelhasználó a 99 Mozgalom lesz, „amely jelenleg nem jogi személy”. Mint köztudott, a megrendelő, vagyis a Párbeszéd egyik társelnöke Karácsony Gergely főpolgármester, aki nyáron az MSZP, a PM és az LMP közös támogatottjaként még harcban állt a kormányfőjelölti posztért, ám októberben váratlanul visszalépett Márki-Zay Péter javára. A párt másik társelnöke a fent már említett Szabó Tímea. A végfelhasználóként megnevezett 99 Mozgalom pedig Karácsony előválasztási kampányát szervezte.
Az üzlet meg is valósult, hiszen Anonymous az erről szóló számlát is mellékelte. A JCDecaux Hungary Zrt. által kiállított bizonylat szerint a 123 hirdetési felületért csupán 5,2 millió forintot kellett fizetni, hiszen az 51 millió forintos árból a Key Price Kft. csaknem 46 millió forint engedményt kapott. Az álarcos alak szerint az, hogy Patek ilyen mértékű kedvezményt tudott elintézni, „nem teljesen szabályos”.
Megcsapolt ingatlanfejlesztések
Anonymous ezt követően egy hanganyagot tett közzé, amelyen Patek Gábor és egy szerkesztőségünk számára ismeretlen személy beszélget a pestszentlőrinci ingatlanfejlesztések megcsapolásáról.
A beruházások után ugyanis komoly vagyonok vándorolnak a kerületi vezetőkhöz, illetve az ügyeket egyengető háttéremberekhez, akik az engedélyek beszerzésében és a gyors, olajozott ügymenet biztosításában játszanak szerepet.
A szóban forgó felvételen Patek Gábor egyebek mellett arról számolt be, hogy az Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból négy lakást tudtak maguknak kikanyarítani. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig Patekék osztozhatnak. Említést tett az Üllői út 357. szám alatti 46 lakásos projektről is. Patek szavaiból végül kiderült, hogy egy jól kieszelt hitelkonstrukcióval és egy túlárazással ebből a beruházásból is sikerült visszakapni a négy lakást.
– Az lett a deal, hogy ugyanúgy négy lakás, kettő az adó fölfele, amit ugye a vezetők fele. Polgi, alpolgi izé meg kell hagyni. (…) De ott megint kettő ingyent tudtunk a Bacsikkal kiugrasztani magunknak. És arra meg most szerződtünk le az Innok-konferencián, úgyhogy igazából az van, hogy ez is egy ilyen szép kövér szám lesz – dicsekedett el Patek Gábor. A baloldali háttérember minden bizonnyal Bacsik Györgyre, a kerületi vagyonkezelő vezetőjére utalt.
Mit mondanak a főszereplők?
A Mediaworks Hírcentruma kérdéseket juttatott el az ügy valamennyi résztvevőjének, ám idáig csupán Patek Gábort tudtuk elérni, aki viszont jelezte, egyelőre nem kíván nyilatkozni. Anonymous ma reggeli bejelentkezését követően kérdésekkel fordulunk Kiss László DK-s óbudai polgármesterhez, Szabó Tímeához, a baloldal III. kerületi képviselőjelöltjéhez és természetesen a legújabb leleplezés főszereplőjéhez, Fischer Lászlóhoz is. Amint választ kapunk, frissítjük írásunkat.