- 0
Ez nagyon durva!
Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet Horváth József szerint. A biztonságpolitikai szakértő több gyanús körülményre is felhívta a figyelmet a párbeszédes politikus önéletrajzával kapcsolatban a Magyar Nemzetnek adott interjújában , amelyben azt is hangsúlyozta, hogy célszerű lenne nemzetbiztonsági törvénnyel kötelezővé tenni a parlamenti képviselők C típusú átvilágítását. Az Alapjogokért Központ szakértője elmondta, elképzelhető, hogy az Egyesült Államokból megpróbálnak belenyúlni a magyar választásokba a kormányváltásban érdekelt körök, majd Oroszország módszerére hívta fel a figyelmet, ahol a szolgálatok technikai értelemben visszamentek ötven évet az időben, így védik magukat a hibrid támadásokkal szemben.
Horváth József legújabb könyvében arról írt, hogy a hibrid háború módszereivel végrehajtott támadások jelentik napjainkban a legnagyobb biztonságpolitikai kockázatot.
A mai hibrid hadviselést ahhoz lehet hasonlítani, ahogy a titkosszolgálatok a hidegháború alatt éltek a befolyásolás, a dezinformálás és a lejáratás eszközeivel. A különbség az, hogy nem két, világosan körülhatárolható tábor áll szemben egymással, s az eszközök is jóval szofisztikáltabbak, nehezebben leleplezhetők most
– hangsúlyozta a biztonságpolitikai szakértő, majd kiemelte, hogy a nagyhatalmakról – az Amerikai Egyesült Államokról, Oroszországról és Kínáról – köztudott, hogy rendelkeznek ehhez megfelelő eszközökkel és háttérrel, ám rajtuk kívül számos másik kisebb ország is alkalmazhat ilyen fogásokat. Arról, hogy kinek érdeke zavart kelteni Európában úgy vélekedett, Kína és az Egyesült Államok sem érdekelt abban, hogy Európa erős legyen.
Az utóbbi tizenöt évben a genderideológia terjesztésével, a migráció ideológiai megalapozásával, a tömeges illegális bevándorlási hullám elindításával próbáltak bomlasztani, de az is idesorolandó, hogy a kontinensünk kiszolgáltatottságát igyekeznek növelni azzal, hogy a természetes energiaszolgáltatónkat, Oroszországot próbálják leválasztani Európáról, miközben az atomenergiát démonizálják
– mutatott rá az európaiak elleni támadásokra, majd több példát is hozott olyan esetekre, amikor kívülről avatkoztak be egyes országok belpolitikájába. Emlékeztetett rá, hogy több állam belpolitikájában is hullámokat keltett néhány évvel ezelőtt a Panama-iratok néven elhíresült botrány, s ehhez hasonló volt a tavalyi Pandora-iratok közzététele is.
Babisnak egy több mint tíz évvel ezelőtti offshore cég ügyét ügyesen meghangszerelve dobták be közvetlenül a választás előtt, aminek következtében a cseh miniszterelnök két héttel korábban mért fölénye elpárolgott, s bár hajszállal, de elvesztette a versenyt
– idézte fel a cseh kormányváltás hátterében húzódó okokat a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint akkor lenne nagyobb esély arra, hogy amerikai titkosszolgálatok beavatkozzanak a magyar választásba, ha az ellenzékben stabil, kormányképes, megbízható erőt lenne.
Soros emberei bekerülhettek az államigazgatásba
Teljesen optimistának azonban mégsem szabad lenni, mivel az amerikai balliberális sajtóban egyre többször vetik fel, hogy Hillary Clintonnak be kellene szállnia a politikába a következő kampányig, érzik, a Biden-féle csapattal nem tudnak komoly eredményeket elérni. Clintonék számára a jelenlegi magyar kormány és az Orbán Viktor elleni harc személyes ügy, tehát feltehetően komoly kísérletet tennének arra, hogy csökkentsék a Fidesz újraválasztásának esélyeit
– részletezte a szakértő, aki szerint a Soros-hálózatnak – amely jelentős pénzekkel támogatja a Clinton Alapítványt – és különböző üzleti köröknek is érdeke lenne, hogy ne nemzeti kormánya legyen hazánknak.
Például több évtizede működnek Magyarországon a Sorosék által támogatott NGO-k. Ennyi idő alatt ezek teljesen ízesültek a társadalmunkhoz, s nem tudni például, hogy mondjuk az államigazgatásba hány emberük épült be, ami pedig jelentős mozgásteret biztosít számukra
– mutatott rá a reális kockázatokra Horváth József, aki szerint könnyen megtörténhet, hogy a politikába beépített emberek segíthetik hazánkból a külföldi szolgálatok munkáját, mivel a nemzetbiztonsági törvény nem írja elő az országgyűlési képviselők C típusú átvilágítását, amivel kizárható lenne, hogy ügynökök. Hangsúlyozta, hogy vannak gyanús esetek, melyeknek utána lehetne járni.
Szabó Tímea is ügynök lehet
Ne gondoljuk, hogy valaki egy vidéki egyetemről csak úgy egy amerikai csúcsegyetemre kerülhet, ahol szinte azonnal kiemelt kutatási pozíciót kap, majd pedig egy háborús zónába küldik azzal a megbízatással, hogy az ottani kormány felállításában segédkezzen
– utalt a Kabul Rózsájaként is emlegetett Szabó Tímeára önéletrajzára, a Párbeszéd képviselőnőjének múltjával a PestiSrácok.hu korábban részletesen foglalkozott.
Mindenesetre a képviselőnő múltjával kapcsolatban több kérdést is felvetnek az előbb felsoroltak. Az afganisztáni tevékenységéről szóló beszámolója azért is különös, mert amikor én vezérőrnagyként látogattam a közel-keleti országba, akkor a különféle engedélyek és igazolványok beszerzése mellett még teljes hadifelszerelésben, autóban végrehajtott borulásos tesztnek is alá kellett vetni magam. Szinte centire és másodpercre beszabályozták, hogy hol, mikor, meddig és milyen feltételekkel léphetünk műveleti területre. Azt meg párás szemmel nézném meg, hogy az afgán elnökhöz egy nőt odaengednek tanácsokat osztogatni.
– szögezte le a szakértő, aki szerint az, hogy gyenge a hazai baloldal talán mérsékli az esélyét annak is, hogy az amerikaiak beavatkozzanak a magyar választásokba a hazai ellenzéket segítve.
Stabil az oroszok védelmi rendszere
Jó eséllyel úgy ítélhetik meg, hogy az Orbán-kormány maradása kedvezőbb például a különböző gazdasági szereplőknek. Ez a helyzet a Németországhoz fűződő viszonyunk esetében is
– világított rá a gazdasági együttműködés jelentőségére. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet védekezni a külföldi beavatkozástól, elmondta, hogy aki teljesen biztosra akar menni, annak az oroszok példáját érdemes követnie.
Miután az ottani szolgálatok hét-nyolc éve szembesültek a legújabb generációs internetes támadásokkal, ötezer analóg írógépet helyeztek üzembe, s kidobálták a számítógépeket, tehát teljesen lekapcsolták a szolgálatokat az elektromos hálózatról, saját energiaforrást építettek ki, az 1950-es évek körülményeit állították vissza
– mondta a szakértő, aki szerint a hazai kampányban nem csak a népszerű politikusok vannak kitéve egy mesterségesen kreált botránynak.
A vidéki jelölteket is lejárathatják
Ha például az áprilisi választást nézzük, akár a kevésbé ismert, vidéki egyéni jelölteket is megpróbálhatják kompromittálni. Amellett, hogy ez helyben jelentős kárt okozhat, több ilyen kreált eset az egész párt választási esélyeit is komolyan ronthatja. Ha például tíz egyéni körzetet úgy lőnek meg, hogy a jelöltek egyikét pedofilnak, a másikat állatkínzónak, a harmadikat asszonyverőnek állítják be, és így tovább, akkor azt a látszatot keltik, hogy ezek az ügyek összekapcsolódnak, és az egész politikai közösségre jellemzők
– sorolta a példákat a lejárató kampányokra a szakember.
A Momentum hasznos idiótaként szolgálta ki a franciákat
Horváth József felidézte azt is, hogy öt évvel ezelőtt Momentumnak a budapesti olimpia ellen indított aláírásgyűjtése a franciák érdeke volt, s az volt a céljuk, hogy kiiktassák a riválisukat, és Párizs rendezhesse meg a nyári játékokat 2024-ben. A Momentum hasznos idiótaként, gombokért cserébe végezte el ezt a munkát a franciáknak, akiknek így nem kellett eurómilliókat bevetniük.
Forrás: Magyar Nemzet