Elég tanulságos, ha mindjárt az elején vetünk egy pillantást a La Repubblica eredettörténetére: „Az újságot 1976. január 14-én alapították meg, Scalfari vezetésével, az újság szellemisége baloldali, laikus és reformkommunista volt.” Ez már elég pontos iránymutatás, s ebből tudható, mire számíthat az ember. Nos, ez az „újság” a minap cikket közölt a következő bombasztikus címmel: „Magyarország, egymilliárd euró hat km vasútért: Orbán volt vízszerelő barátjának botránya”.

Ilyesmit olvasva azonnal megretten az olvasó, különösen, ha a „progresszív”, „haladó” és „demokratikus” Nyugaton él, s ha fentiekhez még azt is hozzágondolja, hogy ezen a Magyarországon még drag queenek sem olvashatnak mesét az oviban, amely mesékben a királyfi a szomszéd királyság királyfiját veszi feleségül, nos, akkor kész is a kép a fejében erről a borzalmas, vad, ázsiai diktatúráról. Nyilván ez is a cél.

És akkor lássuk a cikk megjelenése utáni történéseket! Mindenekelőtt álljon itt római nagykövetünk levele, amely megvilágítja, mit is jelent manapság a „haladó” Nyugaton a sajtószabadság: „A La Repubblica online felületén »Magyarország, egymil­liárd euró hat km vasútért: Orbán volt vízszerelő barátjának botránya« címmel megjelent, Andrea Tarquini berlini tudósító által jegyzett írásban (3698/ROM/2021) található számos félrevezető és hamis információ kapcsán nagyköveti levélben fordultunk a La Repubblica főszerkesztőjéhez, kezdeményezve a helyesbítés közzétételét. A nagyköveti levél megérkezését a szerkesztőség visszaigazolta, annak tartalmával érdemben nem szállt vitába, a publikációt azonban megtagadta. A nagyköveti levelet – melynek eredeti olasz szövegét, illetve magyar fordítását mellékeljük – saját Facebook-oldalunkon közzétettük. Kovács Ádám Zoltán nagykövet.”

„A publikációt azonban megtagadta…” – ez a lényeg.

Ugyanis mi itt, Ázsia félvad pusztaságain, ebben a rémisztő és dermesztő diktatúrában még azt sem tudjuk helyesen értelmezni, mit is jelent valójában a sajtószabadság. Pedig nem annyira bonyolult. A sajtószabadság ugyanis azt jelenti (odaát, a fényességes Nyugaton), hogy becstelen, aljas, szemét, agyatlan gazemberek újságírói státusba levedzik magukat, s ebbéli státusukban azt hazudnak, amit csak akarnak. Ha pedig cáfolat vagy ellenvélemény érkezik, akkor egyszerűen megtagadják a publikációt.

S hogy nevezett gazember, Andrea ­Tarquini miket ír ebben a „cikkben”? Leghelyesebb, ha részleteket közlünk Kovács Ádám római nagykövet Maurizio Molinarinak, a La Repubblica főszerkesztőjének írt leveléből, abból minden világossá válik. Íme:

„Maurizio Molinari úr, főszerkesztő

La Repubblica

Róma, 2021. október 8.

Tisztelt Főszerkesztő úr,

Olvasva Andrea Tarquini sokadik, megalapozatlan állításoktól hemzsegő, »Magyarország, egymilliárd euró hat km vasútért: Orbán volt vízszerelő barátjának botránya« címmel megjelent cikkét, az embernek önkéntelenül is a legendás Jereváni Rádió jut eszébe.

Vessünk egy pillantást tehát Tarquini állításaira »Jereváni Rádió« stílusban:

– »Egy olyan országban, ahol a lakosság 47%-a a nemzeti szegénységi küszöb alatt él.«

A hír igaz (a szegénység létezik), azzal a kis különbséggel, hogy 17,8%-ot érint (az ­Eurostat 2020-as adatai alapján), és nem ­47%-ot, ráadásul vegyük figyelembe, hogy 2013-ban még 34,8% volt ez az arány. Összehasonlításképpen Olaszországban 25,6% jelenleg.

– A vasúti biznisz: 947 millió euró hat km vasúti sínért, amely »a főváros két sportközpontját« köti össze.

A hír igaz, azzal az apró különbséggel, hogy nem hat km, hanem 12,77 km vasútról van szó, amely nem »két sportközpontot«, hanem két nagy vasúti csomópontot, Kelenföldet (Buda) és Ferencvárost (Pest) köt össze. A síneken kívül – melyek értelemszerűen a teljes költség töredékét jelentik – a beruházás a magyar főváros vasúti körgyűrűje teljes déli részének felújítását foglalja magába. A kérdéses vasúti szakasz urbánus környezetben található, tehát megemelt pályán kell haladnia, számos híddal és felüljáróval (összesen 1200 m híddal – a Dunát átívelő vasúti hidat nem számolva), és egy modern zajcsökkentő falrendszerrel lesz kísérve teljes hosszában; tartalmazni fogja három új állomás megépítését, köztük a Közvágóhíd állomásét, mely egy 142 méteres új vasúti hídon kerül felépítésre. A beruházás megsokszorozza a regionális vasúti forgalom kapacitását, és nyolc vasúti szerelvény egy időben történő közlekedését teszi majd lehetővé (a jelenlegi kettő helyett) egy olyan stratégiai szakaszon, melyen három különböző európai vasúti folyosó halad át.

A projekt egy nyílt európai pályázat keretében került megítélésre, melynek végén az olcsóbb ajánlat győzött.

– »Már most dupla annyi költséggel, mint a csodálatos, futurisztikus új bécsi központi pályaudvar, száz km vasúti pályával.«

A hír igaz, azzal a különbséggel, hogy az új bécsi állomás összköltsége 1,5 milliárd euróra rúg.

– »A szellemvasút a fővárost köti össze Felcsút stadionjával, mely kb. 16 ezer férőhelyet számlál – a lakosok számának több mint dupláját –, és melyet ugyancsak Mészáros épített.«

A hír igaz, azzal az apró különbséggel, hogy egy keskeny nyomtávolságú panoráma-kisvasútról van szó, mely nem Budapestet és Felcsútot, hanem az 1820-ban Habsburg József főherceg, Magyarország nádora által alapított, az ország egyik legfontosabb élőfa-kollekciójáról ismert Alcsútdobozi Arborétumot köti össze a Pancho Arénával, mely nem kb. 16 ezer férőhellyel rendelkezik, hanem egészen pontosan 3816-tal, és nem Felcsút falu, hanem a Puskás Akadémia stadionja, mely az ország vezető futball­akadémiája, és melynek csapata a magyar első osztályban játszik.

Remélem, hogy helyesbítésem publikálásra találhat az Önök napilapjában annak jeleként, hogy a La Repubblica továbbra is értéket tulajdonít a korrekt tájékoztatásnak.

Üdvözlettel: Kovács Ádám”

A nagykövet reménye hiú ábrándnak bizonyult. Ugyanis a lap megtagadta a levél publikálását.

Cseh Tamás énekelt nekünk, még a szocia­lizmus, a „reformkommunizmus” Andrea Tarquinit és Maurizio Molinarit idéző évei­ben Valóság nevű nagybátyánkról, aki „elutazott tőlünk”, s csak „levelet ír néha nekünk”. S mi, butácska idealisták itt, a fal rosszabbik, huzatosabb, szürkébb oldalán meg voltunk róla győződve, hogy Valóság nevű nagybácsink oda utazott, a fal naposabb, boldogabb, gazdagabb és színesebb oldalára. Tévedtünk. Ebben is. Azon az oldalon akkor is csak Andrea Tarquinik és Maurizio Molinarik voltak, a Született gyilkosok című film találó és örök érvényű megfogalmazásában: a médiag…cik.

Valóság nevű nagybátyánk pedig hazatért. S idézte nekünk Tamási Áront, őszerinte ugyanis „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”. Ám – tette hozzá Valóság nevű nagybátyánk, s ő már csak tudja, mert sokat tapasztalt – aki embernek hitvány, az a La Repubblica újságírójának tökéletesen alkalmas.

Ha pedig hitvány és még gyáva is, akkor ő lesz a főszerkesztő.

S akkor befejezésül egy kis kutatnivaló a „baloldali, laikus és reformkommunista” szellemiségű Andrea Tarquininek és ­Maurizio Molinarinak: Nyasgem! Amelyikük hamarabb megfejti fenti kifejezés jelentését, azt személyesen viszem el kisvasutazni, s utána a felcsúti kocsmába. De szólok előre, hogy a kocsmában el fogom mondani, kit (mit) hoztam ide. S aztán ott is hagyom…

Bayer Zsolt -]]> www.magyarnemzet.hu]]>