Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
43bdc63c0a2e47aee23dcd80f4677df8.jpg

Indián Amerika – 3 - Templomosok Amerikában?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Vajon Kolumbusz Kristóf volt az első európai, aki eljutott Amerikába? Vagy csak neki volt a legjobb a marketingje? Néhány évtizede már köztudott, hogy a vikingek is elérték Grönland után Észak-Amerikát, meg is telepedtek ott rövid időre, majd eltűntek.

Ám úgy tűnik, a vikingek és Kolumbusz között eltelt majd félezer esztendőben volt még valaki, aki eljutott Amerikába. Nem Spanyolországból indult és nem is a zord Skandináviából, hanem valahonnan a „kettő közötti” területről, Skóciából. Ez egy legendákkal teli történet. Emlékszünk még a Nemzet aranya c. filmre? Az emberiség ősi kultúráinak kincseit az évezredek során egy helyre gyűjtötték, melyet megtaláltak a templomosok, akik rendjük feloszlatása és üldöztetése után „átalakultak” szabadkőművesekké és a hatalmas kincset titokban Amerikába (hova máshova) szállították, ahol az Alapító Atyák olyan ravaszul elrejtették, hogy csak Nicolas Cage tudta megtalálni... Ez a film...

Egyes legendák szerint a templomos rend életben maradt tagjai a rend feloszlatását követően Amerikába menekültek. Bár az igazsághoz tartozik, hogy a rendet nem minden király üldözte. Skóciában, Portugáliában is fennmaradtak egy ideig, sőt ma is van olyan templomos közösség (mivel több is létezik), mely a folytonosságát hirdeti az eredeti renddel. No de hogy jön ide Amerika? Van Skóciában egy híres kápolna, a Rosslyn-kápolna. Az utóbbi években Dan Brown regénye, a Da Vinci-kód kapcsán lett híres ez a hely. Hogy van-e valóságalapja a Szent Grálnak, illetve a Grál és a kápolna kapcsolatának? Ez egy másik történet. De A Rosslyn-kápolnában léteznek olyan faragványok, melyek különösen hasonlítanak egy Európa szerte elterjedt növényre, a kukoricára. Ami csak azért meglepő, mert a kukorica (a magyar népnyelv találóan tengerinek is hívta) Kolumbusz után terjedt el az öreg kontinensen. A Rosslyn-kápolnát pedig a XV. század közepén építették. Évtizedekkel korábban, mintsem Kolumbusz elindult volna nyugat felé... A rossylin név feloldása: ősi tudás, melyet generációk kaptak örökül. Persze vannak, akik szerint ezek a kukoricát ábrázoló faragványok egy későbbi felújítás során kerültek a helyükre. De vannak más bizonyítékok: 1558-ban Velencében Nicolo Zeno kiadott egy térképet, mely mintha Grönlandot, Izlandot, Új-Angliát is ábrázolná. Mi ebben a különös?Hiszen ekkor már hat évtizede hajók százai, ezrei rabolták az Újvilágot. De Nicolo Zeno leírta, hogy megtalálták a család egy ősének leveleit és térképét, aki egy 1390-es években lezajlott expedíció navigátora volt. Eszerint 1398-ban Henry Sinclar gróf (más elnevezés szerint Henry St Clair) 12 hajóból álló flottával, 2-300 tengerésszel nekivágott az ismeretlennek.

Eljutottak a Faeroer-szigetekre, Izlandra, Grönlandra, Újfundlandra, a mai Új-Skócia és Új-Anglia területére. Sokak szerint ez az egész csak kitaláció... Bár ha a templomosok vagyonát nézzük (Henry St Clair is közéjük tartozhatott a legenda szerint.), könnyűszerrel felszerelhettek egy tucatnyi hajóból álló flottát. Legenda volna ez az utazás? Ám az Óceán túlpartjáról különös bizonyosságra leltek. Új-Skócai területén élt egy indián törzs, a mi'kmaq-kok, vagy micmac-ok. Ma is élnek úgy 20-25 ezren. Hatszáz éve talán 3000-3500 főt számlálhatott a törzs. Persze ők is megszenvedték az indiánháborúk időszakát.
Egy kis kitérő: az 1972-es népszámlálás szerint tízezer micmac indián élt az Egyesült Államok és Kanada területén. Harmincöt esztendővel később a létszámuk meghaladta a 25 ezer főt. 2,5%-os éves népességnövekedés. Mutatja egy nemzet élni akarását. Miközben Magyarország lakossága több százezer fővel csökkent ugyanazen időszak alatt...
Szóval a micmac indiánoknál mesélnek egy mitikus hősről, Glosscapról, aki megtanította őket a földművelésre és a vadászatra. A legenda szerint volt egy földrengés, de megjelent Glosscap és megmentette a micmac indiánokat, hajóira engedve őket. Vajon Henry St Clair és hajósai járhattak a micmacok földjén?


A legenda szerint egy esztendeig éltek itt. Talán éppen a földrengés miatt távoztak el? Vagy voltak, akik ott maradtak?
Rhode Island szigetén áll egy építmény, a Newport torony. A vizsgálatok szerint talán szélmalom lehetett és a XVII. században épült, amikor az európai gyarmatosítók már berendezkedtek errefelé. Ám más vizsgálatok korábbra teszik a keletkezését és azt mondják, mindenképpen Kolumbusz előtt épült. S nem az indiánok építették, hiszen akkor tele lenne a keleti part hasonló építményekkel. Így van, aki azt mondja, hogy a vikingek építették, vagy a XV. században erre felé járt kínaiak (!), de sokan Henry Sinclar és a templomos lovagok mellett teszik le a voksot.
Ki tudja? Talán mégis járt Amerika földjén néhány (száz?) európai Kolumbuszt megelőzve 100 esztendővel. Talán Kolumbusz is hallott a legendáról és azért is mert elindulni nyugat felé hajózva, hogy Indiába jusson.
Ha Henry Sinclar útja nagyobb hírverést kap, ha (és sok a ha) Amerika népei száz esztendővel többet szenvedtek volna és ma a világ is más lenne...
Legközelebb megnézzük, hogyan jutottak el a vad vikingek Amerika földjére. De mi, magyarok már akkor is jelen voltunk!

Egy szép animáció arról, hogyan jött létre a világ a micmac indiánok szerint: http://www.fourdirectionsteachings.com/main.html


 

Előzmény:

Indián Amerika – Kolumbusz a felfedező

]]>http://www.flagmagazin.hu/?a=cikk&cikkid=5050]]>
 

Nawesh

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Flag gondolja (38) Belföld (11) Sport (729) Történelem (18) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8038) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Életmód (1) Tereb (146) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Kultúra (9) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (724) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Vetítő (30) Heti lámpás (342) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>