Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Az MSZP elnöke is a kommunista szennyest mossa

Az MSZP elnöke is a kommunista szennyest mossa

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Döbbenetes szavak Tóth Bertalan szájából.

Döbbenetes szavak hangzottak el ]]>Tóth Bertalan szájából]]> hétfőn az Országgyűlésben.

A szocialisták elnöke azt a gondolatmenetét folytatva, amelyben „diktatúraként” aposztrofálta Orbán Viktor kormányzását, kijelentette: „ha azzal nincs probléma, hogy Szíriá­ba szíreket telepítenek be, akkor azzal sem volt probléma, hogy svábokat telepítettek ki Magyarországról…”

Mindezt 30 évvel a rendszerváltás után.

Mondjuk ki nyíltan: Tóth Bertalan ezzel valamennyi diktatúra népcsoportok elleni erőszakos fellépését igazolta, hiszen nyilvánvalóan ugyanúgy egyetért az 1945 után Csehszlovákiában életbe léptetett Beneš-dekrétumokkal, ahogy a Ceaușescu-rendszer politikájával is. Hiszen jól tudjuk, ezek a rendszerek is nagyrészt a kisebbségek – jórészt a svábok, szászok – elleni erőszakos fellépésükkel váltak hírhedtté.

A mostanra egészen kicsiny párttá váló MSZP jól láthatóan képtelen hallgatni az idők szavára, hiszen vezetője szerint még ma is lehet kétes népszerűséget szerezni kommunista diktatúrák és diktátorok szennyesének mosásával, összemosva a szírek hazatelepítését az egykori kitelepítések borzalmaival.

Az ész megáll, és egyhelyben toporog.

Juhász Attila - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Belföld (11) Nézőpont (1) Autómánia (61) Mozi világ (440) Gazdaság (723) Tereb (146) Vetítő (30) Kultúra (9) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (342) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Történelem (18) Tv fotel (65) Flag gondolja (38) Mondom a magamét (8034) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (543) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>