- 0
Döbbenetes szavak hangzottak el Tóth Bertalan szájából hétfőn az Országgyűlésben.
A szocialisták elnöke azt a gondolatmenetét folytatva, amelyben „diktatúraként” aposztrofálta Orbán Viktor kormányzását, kijelentette: „ha azzal nincs probléma, hogy Szíriába szíreket telepítenek be, akkor azzal sem volt probléma, hogy svábokat telepítettek ki Magyarországról…”
Mindezt 30 évvel a rendszerváltás után.
Mondjuk ki nyíltan: Tóth Bertalan ezzel valamennyi diktatúra népcsoportok elleni erőszakos fellépését igazolta, hiszen nyilvánvalóan ugyanúgy egyetért az 1945 után Csehszlovákiában életbe léptetett Beneš-dekrétumokkal, ahogy a Ceaușescu-rendszer politikájával is. Hiszen jól tudjuk, ezek a rendszerek is nagyrészt a kisebbségek – jórészt a svábok, szászok – elleni erőszakos fellépésükkel váltak hírhedtté.
A mostanra egészen kicsiny párttá váló MSZP jól láthatóan képtelen hallgatni az idők szavára, hiszen vezetője szerint még ma is lehet kétes népszerűséget szerezni kommunista diktatúrák és diktátorok szennyesének mosásával, összemosva a szírek hazatelepítését az egykori kitelepítések borzalmaival.
Az ész megáll, és egyhelyben toporog.
Juhász Attila - www.magyarnemzet.hu