Ma 2024 október 06. Brúnó, Renáta napja van. Holnap Amália napja lesz.
Apáti Bence: Mesterterv

Apáti Bence: Mesterterv

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Gyurcsány „briliáns” ötlete csacsiság.

Gyurcsány Ferenc egy néhány perces videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben a még több tesztelés mellett érvel. Sőt továbbmegy, tizenkilencre lapot húzva egyenesen azt követeli, hogy legyen mindenki számára ingyenes a tesztelés.

Teszteket akar tehát. Sokat. Rengeteget. És az összeset ingyen. Ami már eleve öngól meg hiábavaló, elpazarolt, pusztába kiáltott szó, hiszen az eddig elvégezett, körülbelül 860 ezer teszt nagy része ingyenes volt. Ugyanis – mint az mindenki számára ismert – a háziorvosok által előírt vizsgálatok egy árva forintjába sem kerülnek a lakosságnak. Ami persze nem így lenne, ha a most parancsokat osztogató és ingyenes teszteket követelő szemkilövetelő lenne Magyarország miniszterelnöke. Akkor bizony, vizitdíj formájában kellene mindenkinek kifizetnie, mint készséges katonatiszteknek, azt a bizonyos 300 forintot. Ezért is kezd viszketni az ember tenyere, meg fordul fel a gyomra, amikor Gyurcsány az egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában képes kiejteni az ingyenes szót.

A tavaszi első hullám során is ez a bizonyos nem tesztelünk eleget, és a járványt csak teszteléssel lehet megállítani, volt az ellenzéki politikusok és a „függetlenobjektív” sajtó, azon belül is az Index első számú üzenete. A Dull Szabolcs főszerkesztő által története legelfogultabb, legsötétebb időszakát megélő hírportál napi négy cikkben vészmadárkodott, és csiripelte fülsértőn hamisan, hogy azonnal le kell tesztelni mind a tízmillió magyart, különben beköszönt az apokalipszis. Ezzel a marhasággal támadták az egészen példásan teljesítő és kiválóan védekező kormányt. Marhaság, hazugság volt, az ellenzék és az Index legnagyobb bánatára nem köszöntött be az apokalipszis, épp ellenkezőleg, fényes győzelmet arattunk a pandémia fölött, nyár elejére gyakorlatilag eltűnt a koronavírus az országból. A vírust ugyanis nem teszteléssel lehet megállítani, hanem maszkviseléssel, távolságtartással, gyakori kézmosással, egyszóval a koronavírus ellen hozott intézkedések szigorú betartásával és betartatásával.

A rémhírterjesztők, a nagyipari fake news-gyárosok persze azóta sem bírtak egy halk elnézést sem kipréselni magukból, nem kértek még csak suttogva sem bocsánatot amiatt, mert egy világjárvány kellős közepén is az volt a legfontosabb céljuk, hogy hazugságokkal támadják a kormányt. No de ilyenek ezek az árulók, mindig is ilyenek voltak, meg ilyenek is maradnak, sosem fognak megváltozni, épp ezért meg sem lepődtünk, hogy védekezés helyett a vírusnak drukkoltak. Nem is vártunk mást tőlük, akik még egy háborúban sem tudják félretenni az Orbán-fóbiájukat, csak a kormány megbuktatásán ügyködnek, és mindössze arra telik tőlük, hogy álhírek segítségével gyengítsék a védekezést, illetve hiteltelenítsék a kormány intézkedéseit, és a „saját” hazájukat külföldön hazugságokkal mocskolják.

De térjünk vissza kicsit a tesztekre. Gyurcsány „briliáns” ötlete azért is csacsiság, mert teljesen nyilvánvaló, hogy nem tudunk tízmillió embert, mondjuk, egy héten belül letesztelni. Ami, ha meg is történne, csak hamis és veszélyes biztonságérzetet teremtene, hiszen mindössze egy pillanatnyi állapotot mutatna, egy olyat, ami abban a percben megváltozna, ahogy a leteszteltek elhagyják a laborokat. Ami meg, ugye, azt jelenti, hogy ahhoz, hogy folyamatosan reális képet kapjunk az átfertőzöttség mértékéről, körülbelül háromnaponta kellene az egész országot letesztelni. Ez márciusig alig pár száz milliárd forintból meg is lenne oldható.

Gyönyörűen csődbe menne az ország. Ami Gyurcsány szerint nem is lenne akkora baj. Sőt. Igazából ez a valódi célja. A mesterterve.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (18) Politika (1582) Flag gondolja (36) Sport (729) Egészség (50) Tv fotel (65) Heti lámpás (327) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7857) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Tereb (146) Belföld (11) Gasztronómia (539) Kultúra (9) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Autómánia (61) Mozaik (83) Jobbegyenes (2850) Vetítő (30) Nézőpont (1) Gazdaság (716) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>