A természettudomány véleménye szerint: kezdetben tengerek borították el a földgolyót, s ebből az ősóceánból emelkedtek ki - óriás kőtömbök formájában, kataklizmák, vulkánkitörések, meteorbecsapódások kíséretében - a kontinensek alapjai: az őspajzsok, ahogy tudós geológusok mondanák.

Az élet a tengerben született, s csak hosszú idő múltán hódították meg a szárazföldet az állatok és a növények. Vigasztalan kőpusztaságot találhattak ezek az őslények a „szárazon". Nem kis merészség kellett hozzá, hogy ezt a kősivatagot birtokukba vegyék. Később az őskövekre talaj gyűlt, nagyrészt a növények-ál- latok tetemeinek maradékából. Az édenkert ezen kövek nélkül elképzelhetetlen. A kert a kővilág egy-egy dúsan burjánzó zöld szigete.

Ma sincs másként, s ha az ember rácsodálkozik egy-egy természet alkotta ligetre vagy emberi lelemény teremtette kertre, a növények és a kövek hangulatos egyensúlyában felismerheti az ősvilág mai napig továbbélő hasonmását. A Bakonyban található a Kerteskői- szurdok.

Óriási szirtfalak között csordogál a Gerence-patak, melynek partjai alig járhatók azokat többnyire maga a sziklameredély alkotja. Nehezen hihető, ám tény: ezt az impozáns szurdokot a jelentéktelen vízfolyás vájta a szíriekbe, ahogy átküzdöt- te magát a hegyen. Fönn a sziklák emberi leleményt meghazudtoló formákat alkotnak, pedig nem szobrászt értelem, csak a szél, a fagy és a víz hozta létre a kőminták farsangi örvénylését. Nyáron és ősszel a növényi burjánzás eltakarja az árnyas patakvölgyet, annak természete rejtve marad.

A Kerteskői-szurdok igazi évszaka a tél. Január és február. Ekkor a növényi vegetáció a kövekig lecsupaszodik. Ha az ember ilyenkor barangol a szurdok mélyén, érezni fogja, hogy itt a kő az úr, a törékeny növényzet csak vendég. A patakot kékes jégpáncél fedi. Alatta köveket görget a víz. Maga a part is - ez a keskeny, sziklafal szegélyezte ösvény - durva köveken át kanyarog.

A kő, a hófol-tok és a jég alól karcsú fatörzsek merednek elő, ám közöttük, ahol csak egy parányi talaj megkapaszkodott a billegő kövek réseiben, mindent elönt a hóvirág. A hóvirág jelkép. Télben a tavasz ígérete. A kezdet. Körülötte minden jégbe-fagyba dermedt, a színfalon csak egy-egy mohafürt és borostyáninda őriz valami kevéske zöldet - inkább a túlélést, mint az újrakezdést szimbolizálva -, ám a hóvirág el- véthetetlenül a holnapi növényi burjánzás ígérete. Az újjászületésé. Jelzi, hogy a Ker- teskői-szurdok zord kővilágára ráhabzik majd a növényi tenyészet, ahogy egykor, sok száz millió esztendeje is.

A ligetek és a kertek emlékezete a kő. Itt, a Kerteskői-szurdokban még a táj neve is utal erre a rejtett kapcsolatra. Japánban, ahol a kertépítés művészet, egy-egy díszkert elképzelhetetlen kövek - és vizek - nélkül. Néhol, mint a Bakonyban rejtőzködő - Pénzesgyőr és Bakonybél között húzódó - Kerteskői-szurdokban, a természet megteremti a kővilág és a ráhabzó növényi tenyészet kényes harmóniáját. Az édenkert emlékezetéül. Szerencse, hogy ez a tájegység apró, rejtett.

Az utak elkerülik, és semmiféle civilizációs tevékenységre nem használható, így aztán, remélhetőleg, az maradhat a jövőben is, ami az idők kezdete óta: egy kövekre kapaszkodott zöld sziget, melyben világosan látható ma is, hogy kezdetben volt a víz és a kő.

Minden egyéb, liget és vadon, ösvény és kert, csak később született meg.

Szepesi Attila

(Napi Magyarország 1998. január 31. szombat)