Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
A kiszámíthatóan kiszámíthatatlan Dobrev

A kiszámíthatóan kiszámíthatatlan Dobrev

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Bármit tesz is a honi baloldal, az veszélyes hazánkra, az Magyarország érdekeinek sárba tiprása.

Az országtiprók közül az élen – szoros versenyben a feltörekvő Momentummal – a Demokratikus Koalíció jár.

„Könnyen kiszámítható ember volt, s azok közé tartozott, akiknek mindenük megöregszik, csak a szívük nem; az sosem lesz viseltes, mert sohasem volt mersze használni.” (Hugh Howey)

Egy hónapja, ugyancsak a demokrata.hu-n írtam ]]>Győzelmek és valós veszélyek]]> című írásomban a következőt: „A négyfősre erősödött DK mindent megtesz majd, hogy hazánkat lépten-nyomon besározza, s e tevékenységében csak 2022-ben fog némi szünetet tartani. Ekkor fogja Klára asszony elkezdeni kampányát, melynek lényege az lesz, hogy Magyarországra igencsak ráférne egy női miniszterelnök, ő pedig most éppen ráér.” Mindez nem annyira az én jóstehetségemnek köszönhető, mint inkább a kiszámíthatóan kiszámíthatatlan Dobrev Klárának.

Destruktív és obstruktív

Túl vagyunk azon, hogy a Demokratikus Koalíciót fekete lóként kezeljük. A DK bebizonyította, hogy a legváratlanabb helyzetekben is képes megerősödni, akár az egész ellenzék kárára is. S arról is bizonyságot szereztünk, hogy a párt valódi vezetője Dobrev Klára. Persze a színpadon még mindig az ő – ]]>egyesek szerint]]> olykor isiászos – férje bűvészkedik a szavakkal, de a paraván mögött ez a színjáték elmarad. Ott Klára asszony viseli a nadrágot, minden értelemben. S ő szabja meg a párt irányvonalát is.

Ez az irányvonal rendkívül egyszerű. Ha kell, akkor a kormánypártok felé destruktív, azaz romboló, illetve obstruktív, azaz munkájukat akadályozó magatartást kell tanúsítani. Ezek véghezviteléhez a kezében van minden: a „privatizált” családi vagyon, a hazai kapcsolati tőke és a liberális nyugati vezetők támogatása. A kormányzatzavaró „programhoz” viszont teljesíteni is kell. És itt jön képbe az a bizonyos kiszámíthatóan kiszámíthatatlan cselekvéssorozat, amit nem megjósoltam, hanem csupán először mondtam ki. Dobrev Kláránál is előbb.

A női vezetők kora

A napokban Dobrev Klára újságírói kérdésre ]]>elmondta]]>, nem áll távol tőle a gondolat, hogy Magyarország első női miniszterelnöke legyen. Persze előbb finn liberális segédlettel kívánja a 7-es cikkelyt bevezettetni hazánkkal szemben. Dobrev tehát nyíltan kijelentette, s nem szégyenkezve, hanem büszkén, hogy a Magyarország elleni szankciók bevezetését fogja szorgalmazni az Európai Parlamentben. Egyszóval azért utazik ki, hogy Magyarországot nyugati segédlettel támadja. Apró Antal génjei, úgy tűnik, továbbörökítődtek.

Dobrev – ezzel páhuzamosan – megpróbálta idehaza Budapest főpolgármesteri székébe segíteni Kálmán Olgát, akit a számomra értelmezhetetlen „független” és „újságíró” jelzőkkel szoktak illetni. Kálmán Olga ugyanúgy az „első női” cím várományosa volt, csak éppen városvezetői értelemben, ahogyan Dobrev miniszterelnökként. Nekem ugyan egy picit aggályos, hogy mindkét asszony heteroszexuális, többgyermekes édesanya. Mert akkor lenne igazán européer, ha legalább az egyikük leszbikus lenne. Vagy muszlim. De elégedjünk meg egyelőre női mivoltukkal. Hiszen egy női politikus rengeteg olyan helyre bebocsátást nyer, ahová egy férfi politikus sosem. Példának okáért a női mosdóba. 

Programtalan rágalmazás

Dobrev Klára a Horn-kormányban lett a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese, majd innen ment GYES-re, s pontosan a kormányváltás után tért vissza hivatalába, ahol – elmondása szerint – személyes gondjai támadtak közvetlenül Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel, közvetve pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel. S itt Dobrev egy érdekes példát mond: az autópálya-építések ügyét. 

Szerinte amikor 1998 decemberében a költségvetési törvényt tárgyalták, „a Fidesznek a bizottsági ülések utáni utolsó pillanatban jutott az eszébe, hogy nem terveztek be elég pénzt autópályaépítésre”. Vagyis úgy vágtak bele a projektbe, hogy a kiadások csupán részben szerepeltek a költségvetésben. Ez pedig annyira hihető, mint bármi, amit egy DK-s mond.

Különösen annak tükrében, hogy amint később megtudtuk, a 2002-es kormányváltás után az MSZP-kormány annyira figyelembe vette a költségeket, hogy a beruházásokat négy-ötszörösére felárazva valósította meg. Arról nem is beszélve, hogy oda is felüljárót épített, ahová máskülönben nem kellett volna, Duna-hídja pedig, úgy tűnt, lassan már hosszában is futhatna a folyón, annyira sokba kerül. A képviselő asszony nyilván azért mondja ezeket, ami okán sorstársai mondogatják az ehhez hasonló rágalmakat: program híján. 

***

Bármit tesz is a honi baloldal, az veszélyes hazánkra, az Magyarország érdekeinek sárba tiprása. Az országtiprók közül az élen – szoros versenyben a feltörekvő Momentummal – a Demokratikus Koalíció jár. A Dobrev-Gyurcsány házaspár mára elérte, hogy amihez csak hozzányúlnak, az az országárulás és nemzetrontás bűzös, ragacsos mázával legyen beborítva. Még szerencse, hogy nemcsak váratlan és időleges felemelkedésük, de közeli bukásuk is „megjósolható”.

Varga-Bíró Tamás - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Heti lámpás (342) Szépségápolás (15) Tereb (146) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (8034) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (723) Sport (729) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>