Halottunk a fütyülők mestere, szakértője, koronázatlan királya volt. Egész élete a fütyülők bűvöletében telt.

Szinte gyerek volt még, amikor az első fütyülőt szájába vette, és a pillanat meghatározta további életét.

Soha többé nem tudott szabadulni a fütyülőktől. Fütyülőknek szentelte egész további életét. Ha éppen nem szívta és fújta a fütyülőket, akkor babusgatta, dédelgette őket, simogatta, vatta közé tette, olajozta, ápolta – szerette volna magához ölelni, szájába venni a világ összes fütyülőjét.

A világ fütyülői megérezték ezt, s amint a hatalom gyűrűje kívánkozik Szauronhoz, a sötét úrhoz Mordorba, úgy kívánkoztak a világ fütyülői Juhász Péter szájába.

E páratlanul szép, tiszta és felhőtlen viszony most végéhez ért.

És éppen akkor, amikor eljövendett az apoteózis, amikor Juhász Péter összegyűjtötte a legtöbb fütyülőt, melyet valaha össze tudott gyűjteni, amikor a Várkert bazárnál összegyűlt legalább száz méretes, inas, eres fütyülő, volt ott zsírosabb böllér fütyülő is, csontosabb, szikárabb udvaronc fütyülő is, önmagát szégyellő, szánalmas liberális fütyülő is, Juhász Péter fel is kiáltott elérzékenyülve, hogy „többen vagytok, mint hittem volna!”, és akkor, vége lett. A legszebb pillanatban. Amikor Juhász Péter egylényegűvé vált végre bálványával, élete értelmével, a fütyülővel, akkor elhúnyt.

A körülötte állók visszaemlékezései szerint a nagy halott utolsó pillanataiban még visszaemlékezett gyerekkorára, a sok szép percre, mit saját terhes személyével töltött, és az emlékezés mámoros pillanataiban fel is tört belőle  „messzeringó gyerekkorának világa”, amikor még becézgették egymást a terhes személlyel, „óbégatva, böfögve és sípolva”, és ekkor, ebben az éteri pillanatban, amikor éppen készült szájába venni a megjelent összes fütyülőt, hirtelen elhúnyt.

A fütyülők saját halottjuknak tekintik.

Juhász Péter elhúnyt (és eleve halva született) elméjét egy hatalmas márvány fütyülő fogja hirdetni az idők végezetéig.

Búcsúzunk tőled, te drága, te minden fütyülők atyja! 

A gyászoló fütyülők

Bayer Zsolt

Forrás:]]> Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>