Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
a895329d0a32599504bb9360ba9e3f40.jpg

A Fradi dicső múltja, 2.rész - 1902

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A bajnokság I. osztálya hasonló rendszerben folytatódott, mint az első évben megrendezett premier. A résztvevő 5 csapat a naptári év szerint, tavaszi-őszi rendszerben játszott egymással, oda-vissza.

 A bajnoki kiírás szerint az utolsó két helyezett a II.osztály első két helyezettjével osztályozó mérkőzést kellett játszania.

1902. évi bajnokság végeredménye
1. BTC871-31: 415
2. FTC841314:139
3. 33 FC833211:129
4. Budapesti SC82-64:334
5. MUE81167: 53

Ebben az évben is történt visszalépés, ám ez minket már nem érintett. Ezúttal a MUE lépett vissza a bajnokságtól, ellenfelei játék nélkül kaptak 2 pontot.

Az első év bronzérme után eggyel feljebb lépett a csapat, ezüstérmes lett.

Bár még mindig nem volt hazai kupaküzdelem, ám mégis voltak hazai kupameccsek. Ugyanis Bécsben már rendszeresen vívtak kieséses jelleggel kupamérkőzéseket is, ezt hívták Challenge Cup-nak. Ezért a vándordíjért más országbeli csapatok is küzdhettek, ettől az évtől a magyarok is bekapcsolódhattak ebbe a sorozatba. Egymás között, idehaza dönthették el, hogy melyik utazhat Bécsbe a döntőre.

Csapatunk 3 mérkőzést vívott, kettőt megnyert (5:0 BSC, 1:0 „33” FC), egyet elveszített (1:5 BTC), ezzel jogot szerzett arra, hogy 2003-ban Bécsbe utazzon a Challenge Cup döntőire.

Folytatódott a barátságos nemzetközi mérkőzések sorozata is, ahol a vezetők nem kímélték a csapatot, igyekeztek a lehető legerősebb ellenfelekkel összehozni, hogy ott edződhessenek. Így beleszaladtak ugyan a fiúk egy nagy (történelmének legnagyobb) vereségbe is (0:16 a kor legjobb csapatának tartott Oxford együttesétől, ám hogy tanultak játékosaink, azt később bőven bebizonyították.

Az egész évben játszott díjmérkőzések összesítése:

16 mérkőzés: 6 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség: 28 : 57 gólarány

Ebből az évből is van fotónk, amely 1902.június 16-án Besztercebányán készült, ottani vendégszereplésünkkor. A képről az eredmény is leolvasható, amely 2:2 lett.

csoportkep_1902

Forrás:

Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973

nemzetisport.hu

]]>www.ftcbk.eu]]>

 

Hozzászólások

Hegyesi Noémi
2016-01-28 13:27
Folytatás: Tájékozódj, bármely keresőbe üsd be: Elisabeth Faltin - és megtudod kizárólagos célunkat. Legolcsóbb beszerzési lehetőség: http://webshop.animare.hu vagy http://bookline.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Mozaik (83) Jobbegyenes (2898) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Sport (729) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Gazdaság (723) Flag gondolja (38) Mondom a magamét (8034) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (9) Egészség (50) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (543) Tereb (146) Politika (1582) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>