"Aztán jött a menekülthullám és a párizsi terrortámadás, új válságba taszítva Európát, ellenben világszerte szárnyakat adva a demagóg populistáknak” – írta egy szélsőbalos észlény. Demagóg populisták… Populista demagógok.

A jelzős szerkezet: új nóvum.

A pártállamban a demagóg címkét ragasztották rá arra, aki jól érthetően mutatott rá a vezérürük butaságára. Mivel leleplező értelmiségi szavait a köznép is értette, ő lett a demagóg. A rendszerváltoztatással a jelzők cserélődtek. Ettől kezdve populista lett az, aki a liberális – azaz egy későbbi leleplezés szerint: korrupt – párt hazugságaira mutatott rá világos érvekkel.

Populista – ezt mondogatta szorgosan a liberálisok köztársasági elnöke is.

A címkeragasztgatás leleplező módszer: azt árulja el, hogy a handabandázónak nincsenek gondolatai, érvei. Üresfejű, ezért a Központból kapott címkéket buzgón ragasztgatja a lakájbéréért. Ezt tudja. Erre képes. Ez használati értéke.

Magyar hungarikum.

Ezt a csodálatos jelzős szerkezetet a – kretén szóösszetétel - balliberális miniszterelnök, Medgyessy Péter alkotta. Méltó párja a demagóg populistának és az új nóvumnak. Megerősített semmit mondás. Csakhogy a semmi megszorozva kettővel semmi marad. Alkotója – szellemi értelemben – senki. Nulla. Niemand. Tökfilkó. Paprikajancsi.

A demagóg populizmus kifejezés a végtelen semmibe vet fénycsóvát.

Létrehozója egy nagyot erőlködött - és orrfacsaróan izzadságszagú lett. Nemcsak a született lakáj megfeleléskényszere hajtotta. Megsarkantyúzta a gyűlölet is. Sőt: szárnyakat adott neki, mint – szavai szerint – a párizsi terrortámadás a „demagóg populistáknak”…

Populistázhatott egyet… Demagógozhatott kedvére.

És mehetett a kasszához, emellett átjárta idegpályáit a szellemi kielégülés. Jól odamondott a populista demagógoknak, annyira várt már erre… És végre, a szerkesztő elfogadta a bornírt dolgozatot, kikerült – kirepült - a nyilvánosságba, szárnyakat kapott az okosság. Nagy erőt ad ez neki a következő eresztéséhez.

Nevetségessé vált a dühöngő publicista.

Nem tudott uralkodni indulatain, kevés volt neki, hogy demagógnak vagy populistának bélyegezze ellenségeit. Sokszorozni akart. Nagyobbat rúgni. Pofon helyett ököllel ütni… És a görcsösségtől összecsinálta magát. Visszafelé sült el a kivégzésre fölemelt puska. Nevetséges lett a szellemi bakó…

Még sincs kedvünk nevetni.

Tudjuk ugyanis, hogy a címkézés, a megbélyegzés csak az első lépés. Ha ez a gondolkodásmód jut hatalomra – ahogy az 1940-es évek második felében ez megtörtént -, akkor újra nyílik a recski tábor, ajtóra szegeltetnek a kuláklisták, takarítóállásokba kerülnek a nép diplomás ellenségei.

A rákosista rémkorszak is a címkézéssel kezdődött.

Megjelentek a visszahúzó elemek, a demokrácia – a „népi” demokrácia, ahogyan most a „liberális demokrácia” – ellenségei, a klerikális reakció kiszolgálói, a horthy-fasiszta propaganda uszályába került haladásellenes erők… Ezek ellen kellett az osztályharcot folytatni az eszmei nevelés frontján…

Most a demagóg populisták a nép ellenségei.

Őket kell Recskre – vagy más munkatáborba, tele volt velük az ország – hurcolni, hogy kőbányászás közben, guggoló-fogdában, fűtetlen téli barakkban történhessen meg átnevelésük, hogy aztán ők is haladhassanak az éppen meglévő –izmus építésének út-ján…

Állítsátok meg Arturo Uit…

Ne jöjjön vissza a rémkorszak. Ne jussanak újra vezető pozícióba a demagógok. Ne oktathassák a társadalmat a populisták. Maradjon turistalátványosság a recski tábor. Csak visszatekintésekben olvashassunk, hallhassunk kuláklistákról. Ha négyen asztalhoz ülünk egy presszóban, ne kellje azt gondolnunk, hogy valaki bizonyosan III/III-as besúgó.

Adjunk körmöst a buta címkézőknek.

Alakítsuk ki, és mindennapi kurázsival tartsuk fenn a jelző nélküli demokráciát.