Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
df1376f0a658ad0823781d4f6e6e18c0.jpg

Nem kellett sokat várni – Zuckerberg és Gates a két jó barát

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy hét telt el azóta, hogy a Facebookot alapító hobbit átutalt magának 45 milliárd dollárt, amitől könnybe úszott a fél világ szeme (azóta is keressük erre a magyarázatot), már jött is az újabb hír: {...}

{...} Zuckerberg lepacsizott Bill Gatesszel és ezentúl közösen váltják meg a világot és reformálják meg a zöldenergiát.

Több megfejtésünk is van erre a hirtelen jött aktivitásra:

1, A fent említett szupergazdagok vagy nem elégedettek azzal, hogy már egyszer megváltoztatták a világot és még többet akarnak tenni az emberiségért.

2, A fent említett szupergazdagok úgy érzik, elég kárt okoztak már a világban, ezért valami jót is szeretnének tenni.

3, A fent említett szupergazdagok leszarják, hogy véletlenül jót, vagy rosszat tesznek-e, valójában továbbra is a „johnlenini”, határoktól és vallásoktól mentes, világjobbító világkormányzás a cél, amit megannyi butuska pamfletben vázoltak az elmúlt hetekben-hónapokban.

Részünkről a harmadikra szavazunk, tekintettel arra, hogy Bill Gates a génmódosítástól kezdve a win8-ig számtalan emberiesség elleni bűncselekményt követett már el. Szerinte teljesen normális, ha norvég halak génjeivel összekevernek egy paradicsomot és mindezt Start gomb nélkül a piacra dobják, hogy érintőképernyő nélkül tapogathassuk a csempeként.

Zuckerberg szintén nem ma született szír migránscsecsemő. Elég, ha a kétnaponta alapértelmezett és piacbarát állapotba visszarendeződő facebook-beállításokra gondolunk. Vagy a filantróp manőverként előadott magának utalásra…

Jelen isteni együttműködés Breakthrough Energy Coalition néven fut, és arra törekszik, hogy összehozza a nagy cégeket, a kutatókat és a végtelen pénzűeket, akik majd egy zászló alatt dolgoznak egy szebb jövőért – mint egy kommunista propagandaplakát szíveket és lelkeket melengető képein. Akiben viszont maradt még némi túlélési ösztön, gyorsan rájöhet, itt bizony valami turpisság este foroghat fenn. Mark valószínűleg nem az újszülött gyermeke miatt feltámadt lelkiismerete szólította harcba a zöldebb energiáért, Bill pedig feltételezhetően nem békés öregkorának álmos reggeljeit akarja kék ég alatt unalmas középkori drámák olvasgatásával tölteni.

Érdemes lesz mostanában figyelni a híreket, milyen egyezmények köttetnek zöld energia témakörben, milyen kötelező, illetve erősen ajánlott irányelveket fogalmaznak és fogadnak el világszerte a hálózatukban tartozó vagy oda igyekvő kormányok és tisztségviselők. Különösen érdemes lesz az ENSZ tevékenységét követni, ugyanis mind Zuckerbergnek, mind Gates elvtársnak tekintélyes alapítványai próbálják befolyásolni annak céljait és politikáját.

Mindezt nyilván a szebb jövőért…

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Tv fotel (65) Egészség (50) Heti lámpás (342) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (38) Jobbegyenes (2898) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Mozi világ (440) Kultúra (9) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Nézőpont (1) Történelem (18) Tereb (146) Mondom a magamét (8038) Gazdaság (724)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>