Alkalma tehát nyílott számtalan arra, hogy megtanulja, a párton belüli direktíva fontosabb az előmenetel szempontjából, mint a szólásnak az ő szabadsága. A minap mégis felülkerekedett benne a demokrata, aki a definíció szerint nem fél, és ki merte mondani a véleményét a hazánk déli határszakaszán felépült ideiglenes műszaki védműről olyképpen, hogy utálja a kerítést, de mondjon már valaki helyette jobbat.

Azóta áll a bál. A sok áldemokrata ugyanis egyáltalán nem tudja elviselni, ha valakinek a moszkvai – bocsánat, a brüsszeli és washingtoni – központból kiadottól eltérő véleménye van. Márpedig ott megmondták, hogy az Orbán-kormány által épített határzár, ellentétben más, engedelmesebb és önfeladóbb kormányok által építettekkel, antidemokratikus, embertelen, szétzúzza az európai alapértékeket, és nem oldja meg a problémát.

Erre jön Hiller, akit nem is olyan rég maga Orbán Viktor jellemzett úgy, hogy az egyetlen figurája a szedett-vetett balliberális elitnek, aki népben, nemzetben is képes gondolkodni, és nem szajkózza az erre a célra kimunkált paneleket a közös európai megoldás szükségességéről, hanem kijelenti, olyan jelenleg nincs, tehát a kerítés mint saját tett, minden hiányossága ellenére több, mint a közös semmi. Ez a viselkedés, lássuk be, komolyan veszélyeztette a kormányváltó erők nemzetközi összefogását is.

Bátorság ide, karakán kiállás oda, a szocialista embertípus olyan, hogy képes önkritikát gyakorolni, és amennyiben a külső ellenség elleni harc, jelen esetben a rezsim elsöprése megkívánja, képes a közösségi elvárásoknak megfelelően módosítani álláspontját. Így aztán, amikor még a baloldali pártközi térben nem nagy súllyal bíró Tóbiás József, a jelenlegi szocialista elnök színvallásra szólította fel a hozzá képest nehézsúlyú fekete öves politikusnak számító Hillert, utóbbi kénytelen volt az ATV-ben azt nyilatkozni, hogy nem akar Fidesz-közeli MSZP-t, a kerítést pedig azonnal le kell bontani, amint körvonalazódik a közös európai megoldás. A világ szocialista értelemben helyrebillent.

Élcelődhetnénk azon, hogy Hiller saját hajdani pártelnöki jelszavának lett az áldozata, ami állítólag úgy szólt, támogass vagy hallgass. De a helyzet súlyosabb annál, hogy az embernek viccelni lenne kedve. Szemünk előtt lepleződik le ugyanis annak a megváltozni képtelen, kiszolgált balliberális politikának a lényege, amiből szemmel láthatóan örökre elege lett a magyar emberek többségének, ennek ellenére mégis tovább rombolja közérzetünket. Azt látjuk ugyanis, hogy kreativitás, önálló gondolat, politikai innováció híján ez a bagázs ma is csak kívülről remél támogatást. Még olyan triviális esetekben sem képes megkülönböztetni a nemzeti érdeket az önös hatalmi érdektől, mint a határok védelmének kérdése. Ez pedig olyan időkben, amikor százezrek vándorolnak környékünkön ellenőrizetlenül, ismeretlen szándékok által vezérelve, a legártatlanabbnak tűnő esetben is a hazaárulás büntetőjogi meghatározottságának felülvizsgálatáért kiált. Ám ilyenkor a jog sem számít.

Az örökké szabadságról, demokratikus alapjogokról papoló társaság jól láthatóan azonnal ellehetetlenít bárkit, aki kicsit is kilóg a sorból. Nem beszélve arról, ha a rekordnépszerűségnek örvendő kormányéhoz hasonlít véleménye. A magába szállt Hiller István ennek ellenére szánalmas látványt nyújt. Ismét elmondható róla, amivel miniszteri ténykedését jellemezte egykor egy kritikusa: Újra ő az ember, aki ott se volt. Kár érte.

Gajdics Ottó - ]]>www.magyaridok.hu]]>