Ma 2024 december 19. Viola napja van. Holnap Teofil napja lesz.
d27a3b99ab243eee7e450689fe3a687b.jpg

Fradista szemmel – Az álomrajt titka

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Legutóbbi Fradista szemlét azzal a felütéssel kezdtem, hogy most jön a neheze. Bizony a versenykiírásra pillantva mást nem is gondolhattam, gondolhattunk volna, mint azt, hogy a bajnokság gyakorlatilag most fog elkezdődni.

Három olyan találkozónk következett, ami már igazi fokmérője az idei szezonunknak. A tavalyi bajnokság bajnokához látogattunk, majd a bronzérmes következett és végül a debreceni „oroszlánbarlangba” tettük tiszteletünket.

Nos, egyik találkozó sem ígérkezett könnyűnek, de nagyszerűen oldottuk meg mindhárom feladatot.

Az idei szezont rendkívül gyengén kezdő Videoton nem tudott megújulni ellenünk sem, sőt nagyszerű pontos, precíz, megkomponált játékkal gyakorlatilag simán fektetettük őket két vállra a saját stadionjukban.

Böde nagyszerű játékkal rukkol elő az egész szezonban, méltán hívta fel magára a figyelmet a válogatottnál is. Szerzett két pompás gólt, gyakorlatilag tarthatatlan volt az egész mérkőzésen. Csapatunk tartását és erejét nagyszerűen mutatja, hogy a Vidi egyenlítő gólja után nem estünk össze, hanem mentünk tovább, és végül ismét a mi javunkra tudtuk fordítani az eredményt.

NB I, 4. forduló

Videoton-FTC 1-3 (0-1)

Videoton: Danilovic - Szolnoki, Lang, Vinicius, Heffler T. - Gyurcsó (Oliveira, 58.), Luijckx, Kovács I. (Sejben, 82.), Pátkai - Soumah (Feczesin, 46.), Ivanovski

FTC: Dibusz - Dilaver, Leandro, Nalepa, Ramírez - Nagy Á. - Varga R. (Haraszti, 87.), Gera (Gyömbér, 82.), Hajnal, Lamah (Nagy D., 71.) - Böde

Sárga: Hajnal (12.), Vinicius (36., 36.), Szolnoki (45.)

Piros: Vinicius (36.)

G.: Ivanovski (50.) ill. Heffler (11., öngól), Böde (57., 82.)

Nem ülhettünk nyugodtan a babérjainkon, nem élvezhettük ki maradéktalanul a bajnok skalpjának megszerzését, mert a László Csaba által dirigált MTK-t fogadtuk a következő fordulóban.

Bár az igaz, hogy eddig nem kaptunk ki a Groupama Arénában bajnoki mérkőzésen, sőt még döntetlent is csak három alkalommal játszottunk, benne volt a pakliban, hogy a kék-fehérek megtréfálnak minket. Hála istennek, nem így történt.

Az első félidőben már eldönthettük volna a találkozót, de akkor még Gera és Böde is hibázott 100 százalékos helyzetben. Az MTK jól zárta le a széleket, nehéz volt mögéjük kerülni, de ezáltal középen nyílt meg az út és a második félidőben egy pazar Leandro átadást, Gera Zoli elképesztő technikai virtuozitással szelídített meg, majd védhetetlenül bombázott a remekül védő Hegedűs kapus hálójába. Ez volt a fordulópont, innentől kezdve nem volt kérdéses a győzelmünk. Böde pedig bebiztosította a győzelmünket az örökrangadón.

NB I, 5. forduló

Nézőszám: 6817

FTC-MTK 2-0 (0-0)

FTC: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez - Nagy Á. - Varga R. (Radó, 55.), Gera (Gyömbér, 78.), Hajnal, Lamah (Sesták, 63.) - Böde

MTK: Hegedüs - Vadnai, Vukmir, Grgic, Bese - Vass Á., Thiam (Szatmári, 63.) - Hrepka, Kanta J., Gera D. (Varga Sz., 78.) - Torghelle (Ramos, 61.)

Sárga: Vass Á. (20.), Gera D. (39.), Ramírez (44.), Hegedüs (56.)

G.: Gera (53.), Böde (60.)

Jó jó, mondogatták sokan, megvan a bajnok és a bronzérmes ellen a 3-3 pont, de mi lesz a Lokival?

Bizony az elmúlt esztendőkben, amikor a Debrecen szárnyalását voltunk kénytelenek végignézni, sőt számos esetben végig asszisztálni, kialakult egy félsz bennünk szurkolókban, hogy azért az igazi fokmérő a Loki és könnyen csúnya pofont kaphatunk tőlük. Otthon főleg erősek a piros-fehérek, bár ebben a szezonban ők sem muzsikáltak eddig fényesen.

Így vágtunk hát neki a rangadónak, amely végül igazi gálamérkőzésre sikeredett.

A Loki is azt az utat választotta ellenünk, hogy a széleket próbálta meg lezárni, így most is középen maradtak meg azok a szabad területek, amelyeket meg tudtunk játszani.

Leandro ismét remek labdát tálalt ezúttal Böde elé aki nem hibázott. A csapat szinte meg sem érezte Gera Zoli hiányát. 3:0 lett a vége, de akár nagyobb is lehetett volna különbség.

Külön öröm a számomra, hogy Seszták és végre Radó Andris is eredményes volt! Szóval a csatáraink szerezték a gólokat. 1964-óta nem sikerült a Lokit ilyen arányban legyőzni hazai pályáján!

NB I, 6. forduló

DVSC-FTC 0-3 (0-1)

DVSC: Radosevic - Jovanovic, Mészáros, Máté P., Korhut - Bódi, Varga J., Zsidai (Ferenczi, 72.) - Szécsi (Sidibe, 62.) - Balogh N. (Bereczki, 83.), Castillion

FTC: Dibusz - Dilaver, Leandro, Nalepa, Ramírez - Nagy Á., Busai (Radó, 67.) - Sesták (Varga R., 83.), Hajnal, Lamah - Böde (Cukic, 67.)

Sárga: Máté P. (17.), Szécsi (32.), Busai (43.), Varga J. (74.), Cukic (81.)

G.: Böde (12.), Sesták (66.), Radó (70.)

Hogy mi a titka az eddigi 6/6-os sorozatunknak?

Sokat gondolkodtam rajta és arra jutottam, hogy három titok van: A csapat háttere nemzetközi szintű, a szakmai stáb rendkívül felkészült, modern labdarúgást játszat a csapattal, a harmadik pedig az, hogy egy rendkívül jó szellemű és képességű keret alakult ki, amelyben igazi összhang van az idősebb és a fiatalabb játékosok között.

Az eddigi eredmények és a játék is kiváló, még a finnyás, örökké hibát kereső Fradisták is kezdenek a csapat mellé állni.

Nem is kívánhatnánk ennél jobb folytatást!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Életmód (1) Kultúra (9) Történelem (18) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Gazdaság (723) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (8034) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Tereb (146) Flag gondolja (38) Mozi világ (440) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>