Másodszor szögezzük le: a népvándorlás nem egy „szezonális” jelenség, azaz nem arról szól, hogy amíg jó idő van, elindulnak a menekültek, de ha jön a zimankó, leáll az egész folyamat, s mint rossz álmot, el is feledhetjük.

Nem, tudomásul kell vennünk, hogy a népvándorlásnak pusztán az első szakaszát éljük meg, a folyamat folytatódni fog, mégpedig azért, mert a kiváltó okok olyan mélyen gyökereznek, hogy azok megszüntetése rövid, s talán középtávon is gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Vegyük sorra röviden, milyen okok is rejlenek a menekültáradat megindulása mögött.

1. Az országokon belül dúló háborúk, a kormányok és az ellenzéki csoportok közötti összecsapások (Irak, Szíria, Afganisztán). A háborúk – vagy polgárháború – akár az ellenzéki erők, akár a civil lakosság számára életveszélyes állapotokat teremtenek, így elhagyják hazájukat és elindulnak a szomszédos államok vagy ezeken keresztül Európa felé.

2. Gazdasági kilátástalanság, munkanélküliség. Nagy tömegek a jobb élet, a munkavállalás reményében elindulnak Afrikából, Ázsiá­ból Európa felé.

3. Kormányozhatatlanság, totális káosz (Líbia, afrikai országok). A kormányzat felbomlik, az ellenzéki csoportok egymással is viaskodnak, etnikai, vallási csoportok, hordák kilátástalan harca dúl az országban, lényegében véve mindenki élete veszélyben forog. Az emberek innen a biztos halál elől menekülnek el.

4. Éhínség. Afrika egyes országaiban a gazdaság romokban hever, nincs termelés, beruházás, munka, perspektíva: nincs megélhetés. Az emberek azért menekülnek el, hogy éhen ne haljanak.

5. Óriási népszaporulat (például Eritrea). Az afrikai és ázsiai országokban többszörösére nőtt és tovább emelkedik a népsűrűség, a nagy számok törvénye alapján milliók helyzete válik tarthatatlanná. A népszaporulat és az éhínség természetesen ok-okozati összefüggésben áll egymással, csak a fogalmi elválasztás miatt kell külön is említeni ezeket. Következmény: menekülés észak felé.

6. Globális felmelegedés. A Föld felmelegedése sokak szerint már visszafordíthatatlan folyamat, ami a természet egyensúlyának felbomlásával jár, az életfeltételek vészesen romlani kezdenek. Egyes területeket a víz lep el, más területek elsivatagosodnak. Az ENSZ becslései szerint tíz éven belül az emberiség ötven százalékának nem jut rendes ivóvíz; azt pedig mondani sem kell, ha nincs ivóvíz és élelem, az emberek elindulnak keresni azt. A következmények beláthatatlanok, az étel és ital megszerzéséért folytatott küzdelemben az állatvilág ösztönei jelennek meg.

Nagyon tömören ezek a népvándorlás és a menekültáradat főbb kiváltó okai, ám egy pillanatra ezeket félretéve, a következmény egyértelmű: Európa integritása, kultúrája, vallása, és egyáltalán, léte került ezáltal veszélybe.
Európának meg kell védenie önmagát, mert elsősorban és mindenekfelett mindenkinek elsődleges joga, hogy megvédje az életét.
És itt jön elő az alapkérdés: milyen eszközökkel védjük meg magunkat? Valójában két út áll előttünk: legyünk keményvonalasok vagy legyünk puhavonalasok (hardlinerek vagy softlinerek)? Ha a keményvonalas irányt választjuk, akkor a menekültekkel szemben a legszigorúbban járunk el, azaz a bizonyíthatóan politikai menekülteket leszámítva nem engedjük be a migránsokat az országba, gyorsított eljárásban visszaküldjük őket oda, ahonnan jöttek, esetleg kerítéseket emelünk, lezárjuk a határokat stb. Ha viszont puhavonalas irányvonalat követünk, akkor továbbra is nagyvonalúan viszonyulunk a bevándorlókhoz, a politikai menekülteken kívül a más okokból ide érkezetteket is befogadjuk, szociális támogatást nyújtunk nekik, kinyitjuk számukra a belső munkaerőpiacot – hiszen a neoliberális elvek szerint toleránsnak kell lennünk a más kultúrákkal és népekkel szemben.

Jómagam azt hiszem, akkor járunk el helyesen, ha a globális népvándorlásra adott reakciónkat különválasztjuk: egyfelől a rövid vagy középtávúra, másfelől a hosszú távúra.

Rövid és középtávon az alapvető létkérdések merülnek fel, bizony, a hamleti értelemben: lenni vagy nem lenni? És valóban ez itt a kérdés. Az elmúlt hónapokban Európa egyes országai a keményvonalas, más országai pedig a puhavonalas álláspontra helyezkedtek, s többen vannak, akik a két irányzat között ingadoznak, ám a problémák drámaivá fokozódásával párhuzamosan elmozdulnak a keményvonalas irányba. Többé-kevésbé a skandináv államok követik a puhavonalas irányt (főleg Svédország), illetve részben még Németország, ám hozzá kell tennünk, hogy például már Dánia elmozdult erről az álláspontról.

Ezenközben egyre növekszik a keményvonalas megoldásokat követelők tábora, amelyen belül a legmarkánsabb irányt Magyarország, az Orbán-kormány követi, ám egyre több követőnk akad, leginkább Nagy-Britanniát és Cameron miniszterelnököt kell említenünk, de látszik, hogy a visegrádi országok, Bajorország és más országok is egyre inkább keményvonalas álláspontra helyezkednek. A magyar kerítésépítés eleinte erős kritikai hangokat váltott ki, ám az idő előre haladtával egyre többen elfogadják és helyeslik azt.

Azt hiszem, rövid és középtávon csak és kizárólag az Orbán-modell, azaz a keményvonalas irány az egyetlen járható út a válság kezelésére. Most valóban nincs annál előbbre való feladat, mint megakadályozni, hogy a menekültek egyszer csak megjelenjenek és letelepedjenek a lakásunk, házunk előtti tereken, majd a kertünkben, éljünk bárhol is az országban, Szombathelytől Békéscsabáig, a Balaton környékétől Szegedig, Debrecentől Újpalotáig.
Mert egyet nagyon világosan látnia kell mindenkinek: a nagy számok törvényénél nincs keményebb és elkerülhetetlenebb törvény. Minél több menekült jelenik meg hazánkban és Európában, annál biztosabb lesz, hogy előbb vagy utóbb összetűzésekre kerül sor köztük (hiszen rengeteg nációból érkeznek), egy idő után gyilkosságok és halálesetek fordulnak majd elő, azután kitörnek járványok, az éhség erőszakot fog szülni – folytassam? Mindez a tömegek nagyságával arányosan válik elkerülhetetlenné, és ha így lesz, akkor nekünk, európaiaknak tényleg annyi.

Tehát nincs más út, mint a keményvonalas út, amely nem kegyetlenség és embertelenség, hanem saját létünk védelme. Ehhez jogunk van, s továbbmegyek: a keresztény hit alapján is jogunk van hozzá, hiszen a saját életünk védelme a keresztény hit alapja is. Másfelől viszont: már most, mindezzel párhuzamosan, azonnal el kell kezdenünk gondolkodni a hosszú távú megoldásokon. Ez utóbbira azért van szükség, mert ha a menekültáradat valódi okait nem szüntetjük meg, akkor tudnunk kell: hosszú távon vesztésre vagyunk ítélve – ismét csak a nagy számok brutális törvénye alapján. Hosszú távon ezer kerítés sem véd meg minket.

Jelenleg két kategóriát használ Európa a menekültekre: politikai menekültek és gazdasági bevándorlók. A keményvonalas – és helyes – álláspont azt mondja, hogy a szerény számú politikai menekült mellett a gazdasági bevándorlók, a jobb életre vágyók alkotják a migránsok döntő többségét, s őket vissza kell küldeni. Ez rövid és középtávon teljesen jó álláspont.

Ám vegyük végre észre, hogy van egy harmadik kategória is: ők az egzisztenciális menekültek, akik az éhhalál elől menekülnek el észak felé. Ők egyre többen fognak jönni, végül ők lesznek a legtöbben. Ezért kell kopernikuszi fordulat az Egyesült Államok, a Nyugat, az Európai Unió vezető elitjének gondolkodásában: fel kell számolnunk a kiváltó, legmélyebb okokat, ezért fel kell emelnünk Afrikát és Ázsiát. Ha nem változtatunk a világ égbekiáltó vagyoni és egzisztenciális egyenlőtlenségén, globálisan pusztulunk el.

Ebben is vállalhatnánk mi, magyarok, kezdeményező szerepet.

Fricz Tamás

A szerző politológus

]]>www.napigazdasag.hu]]>