Ma 2019 július 19. Emília napja van. Holnap Illés napja lesz.
Palesztina

Palesztina

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egymásba szerelmesedik Benji, a csillogó szemű izraeli kiskatona és Leila, az éjhajú palesztin diáklány.

Benji apja, az orosz bevándorló órakereskedő Yitzhak azonban rossz szemmel nézi a kapcsolatot, és nincs ezzel másként Leila szigorú atyja, a szíriai származású kebabsütő Omar sem.

A képzeletbeli történetet szereplői még Alois, az antiszemita német pincér, Husszein, a metroszexuális albínó taxisofőr, továbbá Obi, a félig etiópiai zsidó, félig arab amerikai békeharcos. No meg egy kicsit ronda sárga kutya, Rebeka.

Ha Hollywood rendezné, erről szólna ma az izraeli-palesztin sztori.

Ha ma a nagyhatalmak izraeli–palesztin ügyekben megszólaló veze­tőit hallgatjuk, olybá tűnik, a világ egy filmstúdióba költözött. Úgy látszik, mintha egy egyszerű szerelmi civódásról lenne szó, ahol néhány jó szóval, kedves gesztussal minden lerendezhető.

Mindezt alig néhány tucat „politikai órával” az általuk sorsdöntőnek titulált péntek előtt, amikor is várhatóan Palesztina államisága elismerését kéri az ENSZ-től.

Önmagában persze semmi sem történik abban a pillanatban, amikor Mahmud Abbasz palesztin vezető átadja a világszervezeti tagságot kérő paksamétát Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak. Nem remeg meg a Gázai övezet köré húzott izraeli fal, s pláne nem omlik össze a zsidó állam. A palesztinok milliói fölött sem süt fel szebben a nap, s egy szemernyivel sem lesz élhetőbb életük a mostaninál. Mi több, az izraelieknek sem kell számítaniuk több vagy kevesebb öngyilkos merénylőre, rakétára.
Akkor, abban a pillanatban.

Sőt talán még akkor sem, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hosszas huzavona után, az Amerikai Egyesült Államok megvétózza a kérelmet. De talán még akkor sem, amikor a világszervezet közgyűlésének többsége megszavazza a semmilyen jogot nem adó palesztin tagságot. A jogtalan jogot – ahogy egy washingtoni diplomata a CNN kameráiba karikírozta a palesztin kérelem esetleges közgyűlési elfogadását, hiszen a nagyok egyikének nemjével szemben a világ országainak igenje jog szerint nem több egy szépen kerekedő szmájlinál. S ez az üres, karikácska-pontocska rajz minden további nélkül lángba boríthatja a Közel-Keletet. Lesz harmadik intifáda, a korábbiaknál elsöprőbb palesztin népfelkelés.

Hiszen mit olvas ki az ENSZ döntéséből az „egyszeri” palesztin: van államom, van jogom, van lehetőségem. A palesztin élni is akar majd velük, most és azonnal, hiszen eleget várt - s persze nem hagy türelmet a Hamasz, avagy a régmúlt idők szultáni befolyását visszasíró erdogani Törökország sem.

Elindul, jogaiért, jobb életéért. S akkor nekifut a szögesdrótnak, a száz kilométereken át nyúló tényleges betonkerítésnek, majd amikor azt döntögetni próbálja, jobb esetben lábra célzott figyelmeztető lövést kap. De mindenképpen elzárják a vizet, a gázt a valóságos és virtuális pénz- és életcsapokat. Hiszen Izrael Államnak jogosan saját biztonsága az első, történelmi gyakorlata, a ’67-es hatnapos logikája is azt diktálja: jobb megelőzni, mint késve reagálni.

S innentől nincs írott jog, csak a fegyver alkot szabályt. Innentől tűzvész van, egy korábbinál lényegesen bizonytalanabb, az arab tavaszok által - a Nyugat által… - állig felfegyverzett térségben, két, a végletekig sarokba heccelt oroszlánnal, Iránnal és Szíriával.

A világszervezet nagyjai, Washingtontól Brüsszelig, ezt tökéletesen tudják. Évek óta. Ám nem tesznek semmit. Jogi formulákon vitatkoznak most is: kapjon köztes tagságot Palesztina, vagy csak pénzt a vezetői, és újabb ejnye-bejnyét mindkét fél erőszaktevői. Azzal hátha mindenki megelégszik, elkezdenek tárgyalgatni, aztán egyszer minden szép és jó lesz.

Úgy képzelik, mint a fent elkezdett filmmesében, média- és politika-korrekt véggel. Yitzhak és Omar, feledve történelmi sérelmeiket, összeborulna a történet egyetlen áldozata, Rebeka kutya Golán-fennsíkon fekvő sírja fölött. Alois és Husszein együtt zokogna a Schindler listáján. Obi pedig egy Doors-számmal összeadná Benjit és Leilát.

A valóság azonban nem ez.

A valóságban Yitzhak sohasem fog magától lemondani a palesztin telepekről, mint ahogy Omar sem enged a Golán-fennsíkból. Nincs mókás Alois és Husszein, nincs kedves mellékszereplő és rusnya-édes blöki, legfeljebb a tűzre olajat öntő haszonleső és ártatlan áldozat. Barack Obama sem fogja soha szép szóval szerelemre kényszeríteni Abbaszt és Netanjahut.

A palesztinoknak állam kell, a valós, ’67-es határok mentén. Izraelnek tényleges, arabok által is biztosított biztonság. Ez tárgyalással is elérhető, ha a világ, s főleg az Egyesült Államok, erre rákényszeríti Izraelt, az EU egységesen semleges marad, Moszkva és Peking pedig rásegít a palesztinoknál, Teheránban és Damaszkuszban.
Ilyen egyszerű.

Habár tény, Benji és Lejla lávsztorija életszerűbb történet…

Máté T. Gyula, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (129) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Mozaik (6) Heti lámpás (207) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (465) Nagyvilág (1386) Flag gondolja (32) Belföld (5) Kultúra (4) Autómánia (61) Történelem (4) Vetítő (37) Sport (727) Tv fotel (65) Jobbegyenes (1556) Mondom a magamét (3765) Egészség (50) Gazdaság (616) Gasztronómia (539) Politika (1571) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>