Ma 2020 november 25. Katalin napja van. Holnap Virág napja lesz.
760x0.jpg

Megköszönték Merkelnek a brüsszeli merényleteket

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A brüsszeli terrortámadásokat követően a német kancellárnak, Angela Merkelnek mondott „köszönetet” egykori kereszténydemokrata párttársa, Vera Lengsfeld.

A volt német politikus a közösségi oldalán osztotta meg a Kronen Zeitung egyik brüsszeli beszámolóját, melyhez a következő megjegyzést fűzte:

áldott legyen Angela Merkel, a melegszívű, a jövendőmondó. Ő mindent megtett azért, hogy a terrorizmus megvesse a lábát Európában…”

Lengsfeld tehát közvetve a német kancellárt nevezte meg a brüsszeli merényletek felelőseként. A volt képviselőre egyből rászállt a német média, így a Lengsfeld kénytelen volt bocsánatot kérni a Facebookon tett kirohanásáért, bár azt állította, hogy csak kimásolta a szöveget az egyik ismerősétől. A bejegyzés a CDU-nál is kiverte a biztosítékot, még saját fia is kénytelen volt elhatárolódni saját édesanyja kiírásától, hiszen ő jelenleg is a kormánypárt tagja.

A kemény kritika a nő részéről egyébként nem számít meglepetésnek. Korábban is többször bírálta Merkelt bevándorláspolitikája miatt, illetve a xenofób Pegida mozgalmat dicsérte a kancellár és egykori pártja ellenében. Lengsfeld szerint az a CDU, amelyhez egykoron csatlakozott, már „nincs többé”.

Vera Lengsfeld 1990-től 2005-ig volt a Bundestag tagja, korábban a Zöldek képviselőjeként, majd 1996-tól a kereszténydemokrata CDU színeiben.
 
]]>www.888.hu]]> - Bertha László

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Mozi világ (440) Heti lámpás (245) Gazdaság (655) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Autómánia (61) Egészség (50) Nagyvilág (1452) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (33) Kultúra (6) Sport (729) Gasztronómia (539) Életmód (1) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (492) Belföld (5) Vetítő (37) Tereb (140) Mondom a magamét (4930) Jobbegyenes (1903) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Történelem (14) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>