Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Lovas István: Példás nyalás Sorosnak

Lovas István: Példás nyalás Sorosnak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez nem semmi...

]]>VIRGIN]]>

Richard Branson, George Soros brit milliárdos barátja a mennyekig magasztalta Sorost azért, mert „saját vagyonából” 18 milliárd dollárt utalt át „karitatív” szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) javára - amely tranzakcióról a Soros-ellenességgel eddig még nem vádolt Bloomberg hírügynökség azt írta, hogy annak célja az adófizetés elkerülése volt. 

Ezzel egy pillanat alatt „George ajándéka” a világ harmadik legnagyobb alapítványát hozta létre, „és még inkább elősegítette az OSF eddig is fantasztikus munkáját a demokrácia, nyitottság és jó kormányzás terjesztését világszerte”. 

„Jól ismerem George-ot, és jó barátomnak tekintem”, írja Branson. „A nagyobb jó hajszolásában álló globális filantrópia igazi óriása”. 

Majd elmondja, hogy az elmúlt években számos dologban együtt dolgoztak, mint a kábítószereket tiltó törvények eltörléséért tett erőfeszítések, mert ezek a törvények totális kudarcot vallottak. Miközben „Soros emberszeretete a világon mindenütt milliók lelkét emelte a magasba”. 

Ezután ismerteti George barátja életpályáját, természetesen a „megfelelő”, azaz politikailag korrekt értelmezésben. George elkötelezett a nyílt társadalom elvei, a demokratikus intézmények és a jog uralma, az átláthatóság és a kormányzati, üzleti felelősségvállalás mellett és mindenkinek egyenlő lehetőségeket akar. 

De bizony, panaszkodik Richard, nem ez az, ami az internetet kurkászók szemébe ötlik. Mert kevés ember él e Földön, akit jobban és többször sároztak és sároznak be, mint őt. Jellemgyilkolják. „Nevezzünk csak meg egyetlen válságot is a világon, amely esetében nem társítanak valamilyen egzotikus összeesküvés-elméletet az abban való részvételével kapcsolatban.”

A szerző ismerteti az ilyen szörnyűségeket. Merthogy George-ot teszik felelőssé az európai menekültválságért, az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusért és az „Új Világrend” globalista program segítéséért. 

Mindennek erős antiszemita felhangjai vannak. Ezek korábban mellékzöngék voltak. De már nem azok, amióta „Magyarország erősen autoriter kormánya felszállt az összeesküvés-elmélet vonatra” a CEU kapcsán. 

De az optimista George nyilván túlteszi magát félelmein, írja, majd ezzel a Washington Post idézettel zár: „Soros filantróp szuperhatalmat teremtett a liberális demokrácia számára. Ami nagyon aktuális.”

Lovas István  - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Politika (1582) Flag gondolja (38) Irodalmi kávéház (543) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Mondom a magamét (8038) Gasztronómia (539) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Heti lámpás (342) Jobbegyenes (2898) Nézőpont (1) Életmód (1) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Kultúra (9) Mozi világ (440) Tereb (146) Gazdaság (724)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>