Folytassuk tehát a múlt héten a Frontex–migráns témával záruló részt.

Egy 2017 márciusából származó olasz sajtójelentés szerint, írja William Engdahl, Carmelo Zuccaro katániai (Szicília) vizsgálatvezető azon NGO-k mögött álló pénzáramlások megfigyelését rendelte el, amelyek a migránsflottákat üzemeltetik. Kijelentette: „Az illegális bevándorlás segítése bűncselekmény, függetlenül attól, hogy azt milyen indokkal követik el.” Kijelentette továbbá, hogy Olaszország megvizsgálja az iszlám radikalizálódást azon börtönökben és táborokban, amelyekben a migránsok illegálisan vagy feketén dolgoznak. Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációs biztos szerint az Olaszországba érkező észak-afrikai migránsoknak nincs joguk arra, hogy ott menedéket kapjanak.

2016 decemberében Virginia Raggi, Róma polgármester asszonya kijelentette, az olasz főváros a migránsok és az elszegényedett olaszok közötti háború határán áll. Dél-Olaszországban a szicíliai Cosa Nostra 2016-ban háborút hirdetett meg a migránsok ellen, és az olasz maffia közölte, azon észak-afrikai bűnbandák ellen fordul, amelyek a migránsáradattal Európába érkeztek.

A Quilliam nevű, a mérsékelt iszlámot támogató, de a másfajta dzsihadista változatokat elutasító brit magán kutatóintézet friss jelentése szerint az Iszlám Állam részt vesz az emberkereskedelemben, amely migránsokat szállít Európába. Ott ez olvasható: „Míg egyes migránsok 560 dollárt fizetnek azért, hogy a Földközi-tenger partjához vigyék őket, az Iszlám Állam emberei ezt ingyen teszik. Azokat pedig, akiket a Földközi-tenger partjain elérnek, ráadásul még ezer dollárt is felajánlanak, hogy csatlakozzanak szervezetükhöz.”

A Soros által támogatott NGO-k elleni azon vád, hogy hajóflottát finanszíroznak, minimálisan arra utal, hogy a Washingtonhoz kötődő Soros-hálózatnak nem pusztán jótékonysági tevékenységek járnak az eszében. A helyzet sokkal inkább azt mutatja, mintha e civil szervezetek szándékosan kívánnák az EU társadalmi stabilitását elpusztítani, mint ahogyan azt 2014-ben már Ukrajnában is megtették.

Egy Soros-NGO a Majdan-puccs mögött címmel olvasható alfejezet leszögezi, hogy mint az a meghekkelt e-mailekből kiderült, Soros NGO-hálózatán keresztül – és így a kijevi központú Nemzetközi Reneszánsz Alappal – már mélyen benne volt a 2014-es washingtoni Majdan-puccsban. Ugyanez vonatkozik a Németországra és más húzódozó uniós kormányokra gyakorolt befolyására, amellyel Washington az általa hatalomba ültetett illegális ukrajnai kormány elfogadására kívánta ezeket ösztönözni. Ez Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium Európáért illetékes államtitkársági vezetője irányítása alatt történt. Az Ukrajnában végrehajtott ezen amerikai államcsíny éket vert Németország és Oroszország közé, és Németországnak több ezer munkahelybe, valamint többmilliárdos elveszett kereskedelmi bevételébe került.

Az ezután következő alfejezet címe: Soros és barátai az EU-ban.

A 2016-ban szintén meghekkelt Soros-e-mailek azt mutatják, hogy a spekuláns listát készített az Európai Parlamentben ülő barátairól. Prominens barátai között található Martin Schulz, az Európai Parlament akkori elnöke, valamint Alexander Lambsdorff gróf (a német szabad demokraták európai parlamenti képviselője). Amikor egy európait Soros barátjaként listáznak, akkor az ember biztos lehet abban, írja Engdahl, hogy e „barátsághoz” bizonyos feltételek kapcsolódnak.

George Soros az Európai Külkapcsolatok Tanácsának (ECFR – European Council on Foreign Relations) alapítója, támogatója és vezetője is. A londoni székhelyű ECFR feladata, hogy Németország és más uniós tagországok számára fontos kérdésekben stratégiákat dolgozzon ki. A szervezet leképződése a befolyásos New York-i Külkapcsolatok Tanácsának (New York Council of Foreign Relations), amelyben Soros szintén tag.

Az ECFR kuratóriumi elnökségébe tartozik Alexander Lambsdorff; Javier Solana volt NATO-főtitkár és az Emberjogi Figyelő (Human Rights Watch) volt kuratóriumi elnökségi tagja; Joschka Fischer volt német külügyminiszter; Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament volt német képviselője, a „Vörös Dani” néven ismert, 1968 májusi franciaországi lázadások diákvezére, a zöldeknél a pedofília szószólója stb.

Majd ezt írja: mindenki, aki ismeri a német politikát, könnyen meglátja, hogy mekkora hatást gyakorolnak a külföldi manipulátorok, így George Soros a civil szervezeteiken keresztül, amelyek azzal foglalkoznak, hogy az Európai Unió arculatát és szociális szerkezetét megváltoztassák. Nem véletlen, emeli ki Engdahl, hogy Oroszország és Kína a látszatdemokratikus „emberjogi” NGO-kat betiltotta.

Ennyi volt a kötet sok alfejezetből álló bevezetője. Az első fejezet címe: Úgy működni, mint a CIA, de privát módon.

A fejezet azzal kezdődik, hogy Ronald Reagan amerikai elnök hivatali idejét a kollektív emlékezet főleg úgy őrzi meg, mint azét az elnökét, aki elkezdte a katonai konfrontációt, majd pedig 1989-ben, röviddel távozása előtt, lezárta a hidegháborút a Szovjetunióval. Kétségtelen, hogy az amerikai katonai költségvetés jelentős megnövelésével, az Afganisztánban a szovjet hadsereg ellen az ottani mudzsahedinnel karöltve kivitelezett terrorháborúja és csillagháborúja együttesen komoly szerepet játszottak abban, hogy 1989 novemberében a Szovjetunió úgy döntött, engedélyt ad a berlini fal lebontására.

De arra alig emlékezik valaki, hogy Reagan elnökségének kezdetén olyan intézkedést tett, amely felelős volt a világ biztonsági helyzetének általános destabilizálásáért. Mégpedig azáltal, hogy az regionális háborúkat és káoszt váltott ki, valamint elősegítette a nemzetközi iszlamista terrorizmus elterjedését.

1984-ben Washingtonban egy új, magán civilszervezetet alakítottak, a National Endowment for Democracyt (NED), azaz a Nemzeti Demokrácia Alapítványt. Az alapítvány nevét úgy választották meg, hogy a lehető legnemesebb, legemberbarátibb atmoszférát kreálják köré. Míg a valóságban a NED minden volt, csak emberbaráti vagy humanitáriusan felállított szervezet nem, és akinek bármi köze is volt ehhez a szervezethez, álmában nem jutott eszébe, hogy bármit is tegyen, amit valamennyire is demokratikusnak lehetne nevezni. A feladata sokkal inkább abban állt, hogy alattomos módon használja fegyverként az amerikai propagandát annak érdekében, hogy a világ bármely részén olyan kormányokat döntsenek meg, amelyek nem voltak hajlandóak a washingtoni irányzatot és elvárásokat követni. Ennek során mindegy volt, hogy a multinacionális amerikai konszernek kezére játsszanak a kereskedelem globalizálásával, vagy pedig aláássanak valamilyen olyan törekvést, ami egy adott ország nemzeti egészségének és biztonságának védelmére irányult azáltal, hogy az adott ország megtagadta a genetikailag módosított élelmiszerek (GMO) engedélyezését. A NED olyan eszköz volt, amellyel elérték egy olyan formáció létrehozását, amelyet látszatdemokráciának nevezünk, mégpedig azzal a céllal, hogy Washington globális ügyrendjét végrehajtsák. Hamarosan azután Washingtonnak a demokrácia „előmozdítására” irányuló erőfeszítéseit átkeresztelték a hangzatos „színes forradalomra”, amelynek révén az amerikai kormány a NED-en és az amerikaiak által irányított NGO-kon keresztül rezsimváltásokat tudott végrehajtani.

Most pedig ugorjunk át félszáz oldalt, amelyben Engdahl ismerteti az előbbiek részleteit, egészen a 4. fejezetig, amely ezt a címet kapta: Soros és a Harvard-fiúk szövetségben a KGB-vel és Jelcinnel.

A 4. fejezet első alfejezetének címe: Soros és a Harvard-fiúk készülnek a döntő csapásra. Ez így kezdődik: miközben a bűnöző volt KGB-s tábornokok és az általuk gondosan kiválasztott védenceik az időközben elsüllyedt Szovjetunió aranytartalékait és a betiltott kommunista párt jelentős vagyonát zsákmányolták – mindezt Borisz Jelcin elnök és belső körének áldásával és segítségével –, Bushnak a CIA-időkből való haverjaival készült a következő fázisra: a stratégiai energia, a nyersanyagok és az állami hadiipari üzemek módszeres átvételére. Ez az IMF által diktált magánvállalkozásokon keresztül történt Jelcin pénzügyminiszterének, Jegor Gajdarnak és cinkosának, Anatolij Csubajsznak a vezetésével.

Csubajsz 1991 novemberében kapott miniszteri rangot Jelcin kabinetjében, és ezzel a kezébe került az állami tulajdon privatizálása. Gajdar és Csubajsz együttműködött a Wall Street-spekuláns és a CIA fedőszerveként működő NED szponzorával, George Sorossal. Soros volt az, aki Jelcin köreibe bevezette Jeffrey Sachs harvardi közgazdászt, a lengyel gazdasági sokkterápia megalkotóját és más amerikai „barátait”.

Sorost és Nyílt Társadalom alapítványait egyebek között a kínai titkosszolgálat kötötte össze a CIA-val. Nyílt Társadalom Intézetei „puszta véletlenségből” bukkantak fel mindenhol, ahol a NED, a CIA frontszervezete és az amerikai külügyminisztérium kormánybuktatásra törekedett a célból, hogy egy Washington számára baráti kormány vegye át az adott ország irányítását.

(Folytatjuk.)

Lovas  István - ]]>www.demokrata.hu]]>