- 0
Elhallgatott hírek” néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható hallgatását egyes témákban áttörjem.
220 ezren tüntettek a francia utcákon; “Új pokolnak” nevezte Dershowitz Magyarországot a FoxNews-on; az antiszemitizmus = terrorizmus; a liberálisok kegyetlen állatdöglést követelnek, stb.
Az Európai Bizottság (EB) a német hetilap értesülése szerint jelentősen fel akarja gyorsíttatni az atomerőművek építését. Ezen kívül minireaktorokat is ki akarnak fejleszteni. Németországban ugyanakkor 2022-ben le akarják kapcsolni az utolsó atomerőművet. Az EB meg akarja őrizni a nukleáris szektor technológiai úttörő szerepét, olvasható a szerkesztőség birtokába került brüsszeli dokumentumban. A tagországokat arra kívánják rávenni, hogy az új, innovatív reaktorok kutatásában, fejlesztésében, finanszírozásában és gyártásában az eddigieknél jobban működjenek együtt.
Tegnap Franciaországban országszerte a szakszervezetek adatai szerint mintegy 220 ezren tüntettek a munkatörvény kormányzati reformja ellen. A demonstrálók és a rendőrök között összecsapásokra került sor, jelentette a vezető francia lap.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „hideg vizet” öntött a franciák nemzetközi békekezdeményezésre azzal, hogy azt állította, ha idegen hatalmak ártják bele magukat a helyzetbe, akkor az a palesztinoknak menekülő utat jelent Izrael elismeréséből. A miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy csak a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások vezethetnek eredményre, jelenti a globális orosz tévéállomás angol nyelvű portálja. A francia elnök május 30-ára tervez nemzetközi béketárgyalásokat Párizsban, ahol elő akarják mozdítani az izraeli-palesztin megbékélést.
„Az ’erkölcsös halál’ a norvég menekülttáborokban” címmel az orosz hírügynökség francia nyelvű portálján az olvasható, hogy a Sputnik dari nyelvű szerkesztősége levelet kapott egy afgán hölgytől, Ghutay Ghutaytól, aki évek óta dolgozik tolmácsként és fordítóként egy Oslo melletti norvég menekülttáborban. Úgy döntött, olyan médiumot tájékoztat arról, hogy mi történik ott, amely nem fogja eltorzítani mondanivalóját. A menekülteket a táborban „morálisan” ölik meg. Állandó megszégyenítés és büntetés a soruk. Anyaként, írta, nem tudja már elviselni mi folyik ott. Előtte felvette a kapcsolatot több médiummal, beleértve a BBC-nek dolgozó norvég és afgán újságírókkal, de nem érdekelte őket a téma. Attól félnek, hogy elveszítik munkájukat. A helyi norvég média is hallgat. Ghutay idéz egy afgán menekültet: „Afganisztánban fegyverrel öltek meg bennünket, de itt lélektani kínzásokkal. És ez nem kevésbé kegyetlen a fizikai megsemmisítésnél”.
* * *
Paul Salo amerika i vállalkozó rekonstruálni kívánja a 2001. szeptember 11-i támadásokat, hogy „egyszer s mindenkor kiderüljön, mi az igazság”. Megvásárol egy Boeing 747-es vagy hasonló gépet, megtölti üzemanyaggal, egy lerombolás előtti épületet vesz egy kietlen helyen és a gépet 500 km/óra sebességgel, távirányító segítségével, neki vezeti az épületnek. „Ha csak egy lángoló lyuk keletkezik az épületben, de semmi utána, akkor tudni fogja mindenki, hogy az egész hazugság volt, nem?” – kérdezte Salo. A jelenetet bárki megnézheti majd ötezer dollárért.
* * *
A török légierő 42 gépe sértette meg egyetlen nap alatt Görögország légterét, idézi a hírügynökség német nyelvű portálja a görög tábornoki kar tiltakozását.
Black M, a fekete francia rapper mégsem énekel az I. világháború Verdunben rendezendő száz éves megemlékezésén, noha a francia kormány hívta meg eredetileg. A megemlékezésre a francia elnök mellett hivatalos lesz Merkel német kancellár is. A kormány a szentségtörést és a halottak emléke meggyalázását emlegető szélsőjobb és a jobboldal hatalmas tiltakozása nyomán hátrált meg, jelentette a francia közszolgálati rádió /Egyes francia források viszont azt írják, Black M mégis megtartja koncertjét./
A jobboldali francia alternatív hírportál felháborítónak tartja, hogy míg az SOS Rasszizmus, a franciaországi zsidó diákok uniója és az SOS Homofóbia szervezetek kezdeményezésére Franciaországban 2013 óta figyelik a twitter, a facebook és Youtube portálokon a „gyűlöletkeltő” „rasszista”, „antiszemita”, stb. kommenteket és az „elkövetőket” bíróság elé állítják, addig, „érdekes módon”, a Black M rapper szövegei semmiféle izgalmat nem váltanak ki, holott ha bárki összehasonlítja az utóbbi egyes kitételeit azokkal a kommentekkel, amelyeket bíróság elé utaltak, nem érti a francia igazszágszolgáltatás működését.
A vezető amerikai külpolitikai folyóirat „Antiszemitizmus és terrorizmus – Miként kell a Nyugatnak harcolnia mindkettő ellen” címmel a kettő között kapcsolatot felállító cikket közöl és azt állítja, az antiszemitizmus terrorizmushoz vezet.
Az amerikai konzervatív jobboldali televízió hírportálja k özli Alan Dershowitz, a Harvard Egyetem jogi oktatója (O. J. Simpson egykori védője) cikkét e címmel: „Európa régi (és új) poklai Izrael fontosságára figyelmeztetnek”. A cikk így kezdődik: „Épp egyhetes útról tértem vissza a pokolból!” Magyarországi utazását e mondattal vezeti be: „A régi pokolból, Lengyelországból, a Magyarország nevű új pokolba utaztam”.
„A sakterolás tilalma antiszemita lenne” címmel a német lap hatalmas cikkben támadja az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt azon javaslatát, hogy betiltassa a sakterolás (a muzulmán és a zsidó vallási törvényeknek megfelelő állatölés) gyakorlatát, amely szerint egy leölendő állatot el kell kábítani lemészárlása előtt. A fotókkal illusztrált cikk emlékeztet arra, hogy Hitler is betiltotta a sakterolást. Az állatvédelmi megfontolásokon ezúttal magát túltevő cikk meglepően a liberalizmusra hivatkozik utolsó mondatában, amikor azt írja, „a liberális társadalomnak határozottan kell fellépnie” az AfD javaslata ellen.
Dieudonné, az antiszemita megnyilvánulásaiért többször súlyos pénzbüntetésre ítélt híres francia komikus, miután a montreáli repülőtéren néhány napja nem engedték kiszállni és visszaküldték Franciaországba, noha Québec több helyén már minden jegy elkelt tervezett fellépéseire, most virtuális előadást tartott Montreálban a Rizz zsúfolásig megtelt fogadótermében. Az előadóművész internetes közvetítés segítségével hatalmas képernyőn jelent meg és ott volt látható műsora, amelyben egyebek között gúnyolta Manuel Valls francia miniszterelnököt, számol be a kanadai közszolgálati adó az eseményről.