- 0
Elhallgatott hírek” néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható hallgatását egyes témákban áttörjem. Általában két napot várok arra, hogy egy hír megjelenjen médiánkban, ami messze több annál, mint ami indokolt lenne a közléshez.
(AZ MTI MÁR A LEFEJEZŐK CINKOSA LETT)
- Izraeli külügyminiszter: az Izraelhez nem lojális arabokat le kell fejezni!
- Az Iszlám Államot segítő amerikai és izraeli katonai tanácsadókat tartóztattak le Irakban
- Az amerikai kongresszus példátlan beavatkozása: Obama feje fölött levélben fordult Iránhoz 47 republikánus képviselő
- Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter egy kampánybeszédében az izraeli Herclijában kijelentette: az Izrael államhoz hűtlen arabokat le kell fejezni, jelentette tegnap a Haaretz című baloldali izraeli lap angol kiadása este 9:45 perckor.
„Akik ellenünk vannak, semmit nem lehet tenni azon kívül, hogy felragadunk egy csákányt és levágjuk a fejüket”. Ahmad Tibi arab származású Kneszet-képviselő kijelentette, a szélsőséges izraeli párt feje egy „zsidó Iszlám Államtól” várható megnyilatkozást tett.
(Az NBC amerikai tévéhálózat ma közölte a hírt.)
A hírt a Gazsó L. Ferenc igazgatása alatt működő MTI (a magát jobboldaliként eladó Gazsó három időszakban is vezette a balliberális Magyar Hírlapot) a hírt elhallgatta. Így a hazai sajtónak is van ürügye hallgatni.
Vajon a világsajtó milyen hangerővel számolt volna be arról, ha Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kijelenti: „A Magyarországhoz hűtlen zsidókat csákánnyal le kell fejezni!”?
- Az angol nyelvű orosz Sputniknews.com március 7-én közölte azt a hírt, hogy iraki terrorelhárítók négy, az USA-ból és Izraelből jött katonai tanácsadót fogtak el, akik az Iszlám Államot segítették. (Az MTI természetesen ezt a hírt sem közölte.)
- A New York Times című lap példátlannak nevezte tegnapi cikkében, hogy az amerikai kongresszus „keresztbe tegyen” az Egyesült Államok elnökének: 47 republikánus szenátor levélben óvta Teheránt, nehogy egyezményt írjon alá Obama elnökkel, mert azt egy következő amerikai elnök egy tollvonással semmissé teheti. A lap leszögezte: ilyenre az amerikai történelemben még nem volt példa, azaz a kongresszus sohasem szólalt meg külföldön az amerikai elnökkel szemben.
(A NYT nem tesz említést arról, hogy kik nyomására született a levél. Mint ismeretes, a republikánusok meghívására Netanjahu izraeli miniszterelnök néhány napja beszédet mondott az amerikai kongresszusban, amely beszédet folyamatos ováció, hurrázás és taps szakította félbe. A beszéd középpontjában az iráni atomfenyegetés állt.)
forrás: Lovas István facebook
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!