- 0
Európa széthullik?
Timothy Garton Ash az amerikai liberális értelmiség vezető, két hetente megjelenő lapjának 2017. január 19-i dátummal megjelent számában hét, újonnan megjelent könyv alapján mérlegeli a kontinens jövőjét .
A mellékelt fotó (Merkel-Orbán) illusztrálja a cikket.
/Háttér információ: Ash, az oxfordi történész az SZDSZ feltétlen barátja volt, egyáltalán nem csak átvitt értelemben. Az általa tárgyalt, a cikk elején felsorolt könyvek közül bennünket egyetlen érdekel igazán: a jobboldali Magyarország nagy utálója, Jan-Werner Müller Mi a populizmus? címmel megjelent kötete, amelyet senki ne rendeljen meg, mert – mint Ash recenziójából is kiderül, noha nem ezért írta – éppen olyan közhelygyűjtemény, mint rendszeres publicisztikája, amelyben a világot óvja a „populistáktól”./
A cikkben elég hamar felbukkan Orbán Viktor. A bekezdés így kezdődik: „Orbán Viktor, 1989 fiatal, liberális hőse ma nacionalista, populista vezetője Magyarországnak, amelyet autoriter irányba vezet és kifejezetten dicséri Hszi Csinping Kínája és Vlagyimir Putyin Oroszországa ’illiberális’ példáját”.
Majd jönnek a „menekültek”, Krím-félsziget, stb. „bűnlajstrom”.
A hatalmas lélegzetű cikk a Müller-könyv tárgyalásával zárul. Abban a szerző visszautasítja az „illiberális demokrácia” fogalmát, mert az lehetővé teszi „az Orbán Viktor-féle embereknek”, hogy azt állítsák, Magyarország a demokrácia csupán más fajtája, de hitelesen demokratikus, csak másként, holott aláásta a demokráciát uralma alá hajtotta a médiát.
Ash szerint ennek ellenére szükség van erre a kifejezésre, mert az írja le, mi történik akkor, amikor egy szabad és tisztességes választáson nyerő kormány szétveri a liberális demokrácia alapjait, de még nem hozott létre kifejezett diktatúrát „és netán nem is akar”. Átbeszélve más kifejezéseket (hibrid rezsim, stb.), a szerző azt írja, maradjon az „illiberális demokrácia” terminus technicus.
A záró bekezdésben felszólít mindenkit, szálljon harcba a „Trumpizmus” ellen. (Buzdítását nyilván megszívleli az Appalache-hegységtől kezdve Borsod-Abaúj-Zemplém megyéig, minden populista olvasója.)
Joschka Fischer ex-terrorista, ex-külügyminiszter tollat rántott
Joschka Fischer, az egykori német Vörös Hadsereg Terrorszervezet kebelén belülről rendőrökre Molotov-koktélt dobáló gengszter, a politikailag agyhulla Németország későbbi külügyminisztere George Soros globális bűnöző kedvenc publikálási helyén, a Project Syndicate portálján át örvendeztette meg hasonszőrűjeit és kebelbarátait, mint például Cohn-Benditet Európa új ’nélkülözhetetlen nemzetei’ címmel megjelent cikkével.
A Brexit és Trump után, írja, már csak Németországban és Franciaországban lehet bízni. Olvasóit arról győzködi, hogy nem szabad feladni a reményt Franciaországban. Az előbbi pénzügyileg, az utóbbi katonai erejét tekintve „nélkülözhetetlen” az Európai Unió egyben tartására és meg fogják találni a hangot a helyzet rosszabbodásával, ami biztosan be fog következni.
Az elmúlt két nap legundorítóbb cikke a “Putyin keze mindenhol” röfögésben
(Magyarázat: nehéz a dobogó legfelső fokára állni abban a versenyben, amelyik a legnagyobb baromság éremre pályázik „a Putyin minden mögött” összeesküvési tébolyból, amelyet a fősodratú nyugati sajtó bocsájt ki magából, önmagát ismételve és remélve, a göbbelsi recept hatni fog. De az elmúlt két napban a az egykor szebb napokat látott Guardian nyert most aranyérmet Nick Cohen cikkével.
Hogy felidézzem azt, amit Bayer Zsolt írt 2011-ben Cohenről, íme:
„Magyarországból »bűz árad« – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”)
Cohen vasárnapi (tegnapi) cikke a Guardianben ezzel a címmel jelent meg: „Az orosz ármány rendkívüli, és mindenütt ott van”.
Cikkét így kezdi: „A nacionalizmus mindig megtöri ígéreteit, mert a nacionalisták gyűlölik ellenségeiket saját országukban jobban, mint országaik ellenségeit… A helyi gyűlöletek, nem a nemzetbiztonság mozgatja őket”.
(Az e banda által agyonimádott „gyűlölet” szó cikke szinte minden sorában ott van.)
Majd jön a cár, az ortodox kereszténység, kommunizmus, Oroszország, nürnbergi tárgyalás (ezek inkább vizeletbe áztatott fekáliát ennének, mintsem egyetlen cikkükből is kihagynák a II. világháborút.)
De zárómondata szuper. Mármint füleinknek még akkor is, ha nem sok remény van Cohen kurrens rettegésében:
„1941 óta először egy Európától elszigetelt Nagy-Britanniának az Egyesült Államokat potenciálisan ellenséges idegen hatalomnak kell tekintenie.”
“Még mindig bizonyíték híján az amerikai jelentés az orosz hekkelésről”
(A fotó eredeti címe: Putyin medve, Obama szamár. Ez szójáték is, ugyanis angolul az “ass” segget is jelent.)
Robert Parry cikke
/Háttér magyarázat: az elmúlt pár napban a fősodratú média óriási erővel ismételgeti azt a képtelenséget, hogy az amerikai titkosszolgálatok jelentése arról, mely szerint Putyin hekkelte meg az amerikai választásokat Trump érdekében, készpénznek vehető.
Aki igen egyszerűen rákattint a nyilvánosságra hozott jelentésre (https://www.dni.gov/files/documents/ICA_2017_01.pdf) és keresőjébe beüti a „2012” évszámot, számtalan találatot kap, így azonnal rájön arra, hogy az amerikai rothadt háborús héjákat kiszolgáló hírszerzésnek nevezett szemétdomb Obama megválasztása után összeszedett kacatokkal házal. Olyan marhaságokkal fűszerezve, hogy a Russia Today globális orosz tévé a Youtube-on mennyivel népszerűbb az amerikai és brit állami adóknál. (Hála Istennek. Döntsön a piac, ugye, libik?)
Az amerikai alternatív, független médiában számos, kiváló elemzés látott napvilágot annak bemutatására, hogy valójában mit ér a jelentés. Közülük talán a legjobb a ConsortiumNews főszerkesztőjének, az amerikai újságírás egyik kiemelkedő alakjának, Robert Parrynak az elemzése. A rendkívüli újságírói teljesítményéért kitüntetésekkel elhalmozott Parryt legutoljára a Harvard Egyetem Nieman Alapítványa „független újságírás I. F. Stone érdeméremét” kapta 2015-ben.
Most pedig a cikk:/
Összefoglaló: Annak ellenére, hogy a fősodratú média az amerikai hírszerzési közösségnek az állítólagos orosz „hekkeléséről” összeállított értékelését magáévá tette, annak még mindig nincs kézzel fogható, nyilvánosságra hozott bizonyítéka. Az a „bízzál bennünk” elvre alapul.
Parry így kezdi cikkét: „Egy vád állandó ismétlése annak nem bizonyítéka, hogy a megvádolt bűnös lenne, függetlenül attól, hogy a vádló mekkora ’bizalmat’ tulajdonít saját következtetéseit illetően. Az sem bizonyíték, ha valaki azt állítja, valakinek indítéka van valami megtételére. Számos összeesküvési elméletet építettek a ’cui bono’ – kinek jó – fogalmára anélkül, hogy az állítólagos indítékot tényekkel támasztanák alá.
De lényegében ez az, amit az amerikai hírszerzési közösség tesz azon veszélyes vádat illetően, hogy Vlagyimir Putyin titkos információs kampányt szervezett azért, hogy a republikánus Donald Trump érdekében befolyásolja a november 8-i amerikai elnökválasztást.”
Putyinnak igazán kockázatos lett volna belenyúlni az amerikai választásokba Trump mellett, hiszen Clintonné totálisan egyértelműen nyertesnek számított. Vagyis Putyin nem akarhatta, hogy az elnökké választott Clintonné hatalmas bosszúhadjáratot indítson Oroszország ellen. Nem véletlen, hogy a hírszerzési jelentés egyetlen tényt nem tud felmutatni az orosz hekkelés bizonyítására.
De a jelentést nem azért készítették, hogy az kiegyensúlyozott legyen. Az egy vádirat.
(Az angolul olvasóknak e cikk elolvasása nagyon ajánlott.)
