Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lovasistvanpubli.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 178. / Nemzetközi sajtószemle

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ron Paul Intézet: Felháborító amerikai beavatkozás Magyarországon egy terrorista mellett

]]>RON PAUL INSTITUTE]]>

Az amerikai külügyminisztérium Magyarországnak: ’A civil szervezetek döntsenek terrorizmus ügyekben’ címmel az amerikai agytröszt Magyarország-szakértő ügyvezető igazgatója, Daniel McAdams tegnap este megjelent cikkét a szíriai születésű Ahmed Hamednek a magyar-szerb határnál  elkövetett tetteivel indítja és azzal, hogy terrorizmus bűntettéért tíz évre ítélték első fokon. Majd így folytatja: „Ami szokatlan az ügyben az az, hogy az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, beavatkozik… (a három pont az eredetiben) az elítélt terrorista oldalán! A külügyminisztérium tegnap (azaz december 6-án) a magyar kormányt sürgette, ’átlátható vizsgálatot indítson a független civil társadalmi csoportok véleményét figyelembe véve a röszkei eseményekre vonatkozóan, és vizsgálja felül Hamed és a hasonlóan elítéltek eseteit. Igen, a külügyminisztérium követelte, hogy – a NATO-tag és EU-tag – Magyarország konzultáljon nem kormányzati szervezetekkel, hogy kiderüljön, a Hamed elleni fellépés tompítható-e avagy kidobható az ablakon”. McAdams ezután bemutatja, mi történik, amikor az USA-ban megtámadnak egy határőrt. Mint idén júniusban, amikor egy migráns akart illegálisan bejutni az USA-ba Mexikóból, megragadva a járőr gumibotját és azzal megütve őt. „Vajon a határőr egy nem kormányzati szervhez fordult tanácsért? Nem. Lelőtte”. A szerző ezután méltatja a magyar kormányt, amiért annak külügyi szóvivője, Menczer Tamás visszalőtt Foggy Bottomnak („Ködös Alj” – az amerikai külügy beceneve azon washingtoni körzet nevéről, ahová azt telepítették), idézve, hogy mit mondott Washingtonnak címezve.  (Az Antall József Tudásközpont egy konferenciájára a napokban meghívott két amerikai vendége egyike az RT-től „hősiesen” felállt tévés hölgy volt, a másik, Michael Weiss ]]>az USA egyik legellenszenvesebb neokonja]]>. Daniel McAdams-t, Magyarország legjobb és következetesebb barátját az Egyesült Államokban , 11 éves kongresszusi tapasztalattal, számtalan cikkel az Orbán-kormány mellett, sem e tudásközpont, sem más eddig még nem hívta meg előadást tartani. Gratuláció!) 

                                                               *             *             *

]]>Egy most napvilágot látott]]>, egyes részleteit tekintve még titkosított amerikai katonai jelentés szerint egyáltalán nem volt véletlen, hogy az amerikai és szövetséges légierők november 29-én szíriai kormányerőket támadtak és öltek meg több tucat katonát Szíriában, ami miatt az előtte nemrég megállapodott tűzszüneti megállapodás felbomlott. Sőt: az amerikaiak nem is figyelmeztették az oroszokat, hogy hol fognak támadni, nehogy az oroszok figyelmeztethessék a szíriai erőket, mi szerint nem az Iszlám Állam, hanem ők a célpontok.

]]>SPIEGEL ONLINE]]>

Halálövezet a török-szíriai határon címmel tudósít a legolvasottabb német portál arról, hogy Aleppo csatája miatt tízezrek menekülnek Törökország felé, de a határt uniós nyomásra Erdogan lezáratta és ott az átjutni akaró menekülteket lelövik.Európa ugyanakkor tolerálja a szíriai-török határon elkövetett emberi jogsértéseket. Sem a német kormány, sem az Európai Bizottság nem kísérelte meg, hogy tájékozódjon az ott eldördülő lövésekről.  (Az Ahmed Hamed szegedi elítélése miatt tiltakozó amerikai külügyminisztérium álnéven működő kétmércés washingtoni bűntanya eddig még nem figyelmeztette Brüsszelt az ügyben.)

]]>JUNGE FREIHEIT]]>

Joachim Hermann bajor belügyminiszter bejelentette, december 15-től a passaui, salzburgi és kufsteini határátkelőknél folyamatos ellenőrzést hajtanak majd végre. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminisztert nem érintette vidáman a hír. Az osztrák közszolgálati ORF-nek kijelentette: „Elég lennének az annak megfelelő ellenőrzések, amelyeket Magyarországgal szemben vezettünk be”. 

]]>THE WASHINGTON POST]]>

Az amerikai főváros lapja már Angela Merkelben is csalódott: mesés liberalizmusimádó karrierjétől gyorsan odajutott, vonja le a következtetését cikke végén az újság, hogy a kancellár „szentségtelen szövetsége Erdogannal, csakúgy mint keddi bejelentése egy új, keményvonalas bevándorlásról és asszimilációról disszonánsan hangozhat azoknak, akik úgy kezdtek beszélni a német kancellárról, mint a liberális-demokratikus értékek utolsó, legjobb reménységéről, amikor a Nyugatot Donald Trump megválasztott elnök által példázott jobboldali populizmus önti el. Egy realistább lecke ez lehet: egyetlen kormány se tehet több jót, mint amit fenn tud tartani politikailag”.

]]>POLITICO]]>

Az amerikai lap európai honlapja tegnap éjfél előtt megjelent exkluzív értesülését közli, amely szerint az Európai Bizottság ma Görögországnak határidőt szab migrációs rendszere rendbetételére és újra indíttatná márciustól a görögországi migráns visszafogadást, ami befejezné Athén hat éve gyakorolt felmentését az EU „Dublin menekültügyi szabályai” alól. A görögök nem küldhetnének menedékkérőket más országokba anélkül, hogy ne azonosítanák őket és dolgoznák fel kérelmüket azzal a meggondolással, hogy soha se fognak visszatérni. Most majd visszaviszik őket. Mindezt egy 17 oldalas dokumentum tartalmazza, amelyet az EB ma fog elfogadni.

]]>AL JAZEERA]]>

Az iraki hadsereg tévedésből civileket bombázott az Iszlám Állam fogságában lévő városban főcímmel és Az iraki légierő legalább 52 civilt ölt meg, akik fizetésükre vártak al-Kaim városban… alcímmel. A halottak között számos nő és gyerek van.

]]>REUTERS]]>

A minden esetben tárgyilagos brit hírügynökség – a világ legnagyobbja – példátlan módon minősítő jelzőt használt az Aleppo szíriai város Iszlám Állam által megszállt része elleni szíriai kormányerők felszabadító harcára vonatkozóan. Azt írta: „Az Aleppóért folyó harcnak hamarosan vége lehet, miután a szíriai hadsereg brutálisan gyors előrenyomulásával az elmúlt két hétben csaknem az egész várost visszaszerezte a lázadóktól”.  (Hogy Moszulnál az amerikaiak által támogatott iraki erők brutális gyorsasággal haladnak-e, a Reuters arról nem jelentett.)

]]>HAARETZ]]>

Szíria megerősítette, hogy izraeli gépek támadtak meg egy damaszkuszi katonai repteret kedd éjjel. A reptér Asszad elnök palotája közelében van. Tegnap Avigdor Liberman izraeli hadügyminiszter kijelentette, Izrael meg akarja akadályozni a Hezbollahot, hogy tömegpusztító fegyvereket csempésszen. A SANA, a szíriai állami hírügynökség azt is jelentette, hogy Izrael több rakétát lőtt ki ugyanoda az általa megszállt palesztin területekről.

*             *             *

Az ]]>amerikai zsidó establishment]]> megfojtja a szólásszabadságot a cionizmus bírálóinak elhallgattatására címet kapott cikkét a lap így kezdi: „Évről évre az amerikai zsidó establishment egyre nagyobb fenyegetést jelent az Egyesült Államokban a szólás szabadságára. Az ok egyszerű. Évről évre Izraelnek a Ciszjordánia fölötti uralma mind állandóbbá válik. És így, évről évre mind több haladó amerikai kérdőjelezi meg a cionizmust.” (Mint az MTI Járai Juditja Washingtonból vagy Síri Zsuzsája Jeruzsálemből szintén nem jelentette.) A cikk ezt a mondatot is tartalmazza: „…Hannah Arendt és Martin Buber úgy érveltek, hogy a zsidó állam léte megfosztaná ugyanattól a palesztinokat. Ettől még a két filozófus nem lett antiszemita.”

]]>EURACTIV]]>

Egy párizsi kutatóintézet tagja cikkében arra sürget, hogy ismerjék el Romániát, amely „a legutolsó Európa-barát bástya marad”, miután Moldova és Bulgária is csatlakozott Magyarországhoz, Szlovákiához és a Cseh Köztársasághoz ahhoz a tömbhöz, ahol a Kremlhez erős szálakkal kapcsolódó vezetőket választottak meg. (Éljen Románia: lásd rögtön az alábbi YouGov felmérést. EU: ellentmondásért nem megyünk a szomszédba.)

]]>YOU GOV]]>

Az ismert brit közvélemény-kutató honlapján Trump, Brexit, Nemzeti Front, AfD: ágak ugyanazon a fán címmel ismerteti a világra leselkedő szörnyű „autoriter populizmus” (vagy „tekintélyelvű populizmus”) jövőt az EU  több tagországára kiterjedő felmérés kapcsán. Az ilyen nézeteket vallók közül a vezető ország Románia 87 %-kal. Franciaországban az arány 63, Hollandiában 55, Finnországban 50, Dániában 49, Nagy-Britanniában 48, Olaszországban 47, Németországban 18 százalék.

]]>BOULEVARD VOLTAIRE]]>

A független francia portál gratulál az olaszoknak, hogy a referendum eredményei révén megértették: rossz dolog az Európai Unió. 2000, az euró bevezetése óta az olasz ipari termelés 20 %-kal csökkent. Jelenleg 1987-es szintjén áll. „30 év hátramenet! Brávó, eurokraták!”. Az egy főre jutó GDP Itáliában gyengébb, mint 1999-ben volt.

*             *             *

A portál ]]>nevetségesnek és szánalmasnak]]> látja Francois Hollande francia elnök hivatala utolsó hónapjaiban tett kísérletét, hogy nyomot hagyjon a történelemkönyvben és Párizsban összehozza az izraelieket és palesztinokat tárgyalásra. Netanjahu egyértelművé tette, hogy nekik nem kell  közvetítő a palesztinokkal való tárgyaláshoz, a Hamaszt pedig meg sem hívták. Ki figyel ma Franciaországra, amely Giscard d’Estaing elnöksége idején még középhatalomnak számított?

SPIEGEL

Hamburgban 10 000 rendőr vigyáz majd az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) 54 külügyminiszterére, miközben a találkozó várható eredménye a nulla felé tendál, írja reggeli kör-emailjében a szerkesztőség.

]]>THE GUARDIAN]]>

Nagyon mérgesek a svéd hatóságok, amiért a WikiLeaks alapító Julian Assange nyilvánosságra hozta, miket válaszolt a londoni ecuadori nagykövetségen őt meglátogató svéd kihallgatóknak az ellen felhozott állítólagos erőszakolással kapcsolatos vádakra. Dühös a vádló ügyvédje is és azt állítja, védencét akarja így Assange rossz fényben feltüntetni. Assange viszont a nyilvánosság elé kívánja tárni, milyen módon akarják a svédek vád alá helyezni és akik miatt már hatodik éve kell a nagykövetségen rejtőzködnie.

]]>RAW STORY]]>

Így alakul át az amerikai birodalom fasizmussá és azután így omlik össze címmel a portál ismerteti a pontos előrejelzéseiről is világszerte ismert norvég társadalomtudós, Johan Galtung legfrissebb próféciáját. Galtung pontos időpontot adva megjósolta már az iráni forradalmat, az 1989-es pekingi Mennyei Béke-tér forradalmat, a szovjet birodalom 1989-es összeomlását csakúgy, mint az egymás utáni világválságokat. 10 történelmi birodalom emelkedését és bukását hasonlította össze. Most azt jósolja, hogy Amerika globális hatalma Trumppal össze fog omlani a fenn nem tartható gazdasági, társadalmi, katonai és politikai ellentmondások miatt. Egyre nő majd a konfliktus az USA, a NATO és katonai szövetségesei között.

]]>DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN]]>

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követelte, hogy az EU az ukrajnai válság miatt Oroszország ellen alkalmazott szankcióit hosszabbítsa meg, hogy „fenntartsa az Oroszországra nehezedő nyomást”. Ezt tegnap mondta a NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján. Az EU szankciói januárban érnének véget.

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Mozi világ (440) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Tv fotel (65) Mozaik (83) Belföld (10) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Tereb (146) Életmód (1) Gazdaság (702) Politika (1582) Flag gondolja (36) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>