Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
f2499925f84f8f5c46494032dfe2210b.jpg

Lovas István: Az ulfkottei fordulat

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ennek a tanácsnak már a társadalmi-politikai földrengést kiváltott szilveszteri kölni migránserőszak és annak négy-öt napon át történt elhallgatása előtt volt realitása.

Erről tanúskodnak már a múlt év decemberi németországi felmérések.

És arról, hogy 2015 végére mekkorára nőtt a véleményterror Németországban.

Az Allensbach közvélemény-kutató decemberi felmérése szerint a német lakosság negyvenöt százaléka azt mondta, Németországban a menekültkérdésben csak óvatosan szabad véleményt nyilvánítani.

A Die Zeit című hetilap által az Infratest Dimaptól megrendelt felmérés eredményei szerint pedig a németek egyértelmű többségének, hatvan százalékának nincs bizalma a médiá-ban. A hatvan százalékból ötvenhárom egyáltalában nem, hét százalék pedig kevéssé hisz a médiának.

A közszolgálati északnémet NRD adó megbízásából szintén decemberben készült felmérés szerint a német polgárok negyvennégy százaléka úgy gondolja, a médiát felülről irányítják. Ulfkotte könyvének alcíme: Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

„Csak erős idegzetűeknek!” – így szól az Iszlám Állam lefejezéseiről készült videókon a figyelmeztetés. Hasonló szöveggel kedveskedhetünk a németországi médiakészítőknek a kölni tömeges migránserőszak után esedékes közvélemény-kutatási eredmények olvasásához, hacsak azokat a terjedő „szabadság” jegyében le nem tiltják.

Akik azt hiszik, hogy túlozunk, és nem a tavaly különösen felerősödő véleménykorlátozási folyamatokat vizsgálva állítjuk ezt, vessenek egy pillantást a következő példákra.

Míg 2015-ben Brüsszel változatlanul a Magyarországon továbbterjeszkedő autoriter jelenségekkel volt elfoglalva, majd az aggodalom az év vége felé a lengyelországi szabadságjogokat és az ottani médiát fenyegető veszélyekre terjedt ki, az Európai Unió központja egyetlen pillanatot nem szentelt számos olyan intézkedésnek, amely igen súlyosan korlátozta a tüntetések szabadságát az uniós országokban.

Ilyen intézkedés például a spanyol néppárti Rajoy-kormány által tavaly júniusban bevezetett „szájkosártörvény” („Ley mordaza”), amely száz és hatszázezer euró közötti büntetéssel sújtja azokat, akik a tüntetéseken részt vevő rendőröket fotózzák. Harmincháromezer-háromszáz eurós maximális büntetéssel pedig azokat, akik akadályozzák a kilakoltatási műveletek lefolytatását.

E törvény megtiltja többek között a tüntetést a kongresszus, a szenátus és az autonóm parlamentek előtt, csakúgy, mint épületek vagy emlékművek megmászását.

Párizsban pedig a palesztinbarát tüntetéseket tiltották be.

Minderről nemcsak az Európai Unió hallgat és felejt el felháborodni, de a németek egyre nagyobb része által hazugnak nevezett sajtó („Lügenpresse”) is, amely szótól annyira rettegnek a hivatalos Németországban, hogy azt tavaly a Német Nyelv Társasága a 2014-es év legelrettentőbb kifejezésének kiáltotta ki.

Napirenden van bizonyos események elhallgatása vagy valódi tartalmuk elmismásolása. Január 6-án panaszkodott erről a Salon.com nevű népszerű amerikai portál, amikor azt írta, hogy a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció szétbombázta a jemeni vakok központját Szánában. Ugyanez a koalíció korábban esküvők megtartására kialakított épületeket és kórházakat pusztított el.

Vagy vajon mekkora nyilvánosságot kapott az az év végi hír, hogy 2013-ban 477 ezer német, 195 ezer dán, 177 ezer svéd és 44 ezer finn útlevelet loptak el? (Euobserver, 2016. január 8.)

Hogy az ilyen hírek a nyugati sajtóban is csak elvétve jelennek meg, teljesen érthető és indokolt, hiszen a rendelkezésre álló teret ki kell tölteni azon cikkekkel, amelyek a magyar és lengyel populizmus, rasszizmus, nacionalizmus és szélsőjobboldali világvégeveszélyt zsolozsmázzák a becsavarodott szektás papokat megszégyenítő gyakorisággal és monomániával.

De az euroatlanti világrendszerben élő tömegeket nem csak a sajtó útján akarják megregulázni. Már javában készülődnek az igazi véleményszabadságot és valódi demokráciát követelők bebörtönzésére.


A német nyelvű, nem fősodratú Contra-magazin.com portál tavaly december 16-án ezzel a címmel figyelmeztet erre: Az EU-diktatúra internálótáborokat készít elő a másként gondolkodóknak. Idézzük ennek az összefoglalóját: „Már sok mindent megszoktunk a katonai-ipari komplexum, a brüsszeli korrupt amerikai vazallusok e morálisan lepusztult, fasisztoid konglomerátumának engedelmes segítőitől, de most egy új dokumentum csapott le ránk, amelyet az »EU megbékélési és tolerancia választmányi bizottsága« dolgozott ki, amely az utolsó csepp a pohárban.

A tizenkét oldalas dokumentum tartalma: a véleményszabadság vége, és egy minden szintre kiterjedő diktatúra létrehozása.”

Aki az orwelli elnevezést kapott javaslattervezetet – amelyet az Európai Unió huszonnyolc tagállamának ratifikálnia kellene – elolvassa, látja, hogy a portál nem túlzott: a rögzített tilalmak büntetése minden eddig tapasztaltakon túlmegy. Miközben a megfogalmazóknak nem tetsző ügyekben megtiltják a tiltakozást, a demonstrációkat, és olyan büntetéseket helyeznek kilátásba az ezek ellen vétőknek, amelyeket átlagember az átlagfizetéséből képtelen kifizetni, és ezért börtönbe kerülhet, illetőleg egyenesen oda viszik őket e tilalmak súlyosabb megszegése esetén.

„Ha a fasizmus visszajön, nem azt mondja majd, »én vagyok a fasizmus«, hanem azt, hogy »én vagyok az antifasizmus«”, olvashatjuk a Contra magazin cikkének összegzésében. (A két Európát elválasztó ideológiai vasfüggönyön innen élők számára a fordítás: ha a kommunizmus visszajön…) Az összegzés pedig így zárul: „Ha hagyjuk, hogy ez így menjen tovább”.

E cikk azért íródott, hogy ne hagyjuk.

Lovas István - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Vetítő (30) Flag gondolja (38) Politika (1582) Tv fotel (65) Mondom a magamét (8038) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (543) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Tereb (146) Jobbegyenes (2898) Gazdaság (724) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Mozaik (83) Heti lámpás (342) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>