Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Bukik?

Bukik?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ellentétben a néhány nappal ezelőtti helyzettel, amikor még előre lefutottnak látszott a biztosok megerősítése, Brüsszelben sokan már akár ötven százalékot is adnának arra, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének új csapata nem lép hivatalába február elsején. 

A hét elejétől folyó biztosi meghallgatásokon a legerősebb kezdőlövéseket az Európai Parlamentben a szocialista oldalról adták le a jobboldali Rumjana Zseleva bolgár biztosjelölt (nemzetközi együttműködés, humanitárius segélyezés), jelenlegi bolgár külügyminiszterre, akinek kifogástalan alakjára és tánctudására egyébként Charlemagne, a brit Economist hetilap uniós ügyekben szinte felülmúlhatatlanul szellemes kommentátora szerdai blogjában külön linkben hívta fel a figyelmet.

A szocialista frakció tagjai szerint Szófia küldötte egyrészt szakmailag nem üti meg a mércét, másrészt – a vádak szerint – eltagadta, hogy mintegy fél évvel korábban még tulajdonosa volt egy cégnek, amelynek részvényeit eladta. Két és fél ezer euróért, amiért nálunk a Duna partján egy magát kicsit is becsülő kormányzati tisztviselő bele sem fogna egy korrupciós ügyletbe.

A szocialista oldalról jövő támadás meglepően erőssé vált, amikor Szájer József és Járóka Lívia – az Európai Parlament egyetlen cigány tagja, mint azt utóbbi szerdán sajnálkozva hangoztatta a romakérdésben Lévai Katalin-szerű buzgalmat mutató Andor László javasolt biztos meghallgatásán – fogást talált a szocialisták egyik biztosjelöltjén.

Mégpedig nem is akármilyen fogást. Kiderítették, hogy a szlovák Maros Sefcovic, aki nemcsak az intézményközi kapcsolatokért és adminisztrációért felelős biztos lenne, de még az Európai Bizottság egyik alelnöki posztját is elfoglalná, 2005. január 19-én egy brüsszeli konferencián frissében kinevezett uniós nagykövetként azt a nézetét fejtette ki, hogy roma polgártársai a szlovák jóléti rendszer kizsákmányolói.



Sefcovicot – akit az Európai Parlament szakbizottságában a jövő héten hallgatnak meg – azután rasszizmusa miatt a néppártiak vették igen komoly és egyre intenzívebb tűz alá.

Joseph Daul, néppárti frakcióvezető tegnap kiadott nyilatkozatában már elfogadhatatlannak nevezte Sefcovic nyilatkozatát, míg a megzavarodott szocialisták az idézet forrását igyekezték aláásni úgy, hogy az tulajdonképpen közvetett idézet. Hogy a rasszizmus vádjára az e vádkategóriát saját privilégiumuknak tekintő szocialista idegek mennyire felőrlődtek szinte órák alatt, arra jellemző Boris Zala, Monika Benova és Vladimir Manka szlovák szocialista felháborodott tiltakozó nyilatkozata Szájer és Járóka „szlovákgyűlölete” ellen, olyan angolsággal fogalmazva, amely eséllyel pályázhatna arra, hogy Madame Tussaud újonnan nyitandó grammatikai rémmúzeumának alapító okirataként tartsa számon.

Mi fog történni január 26-án? Vajon leszavazzák a Barroso-csapatot? Vagy megismétlődik az öt évvel ezelőtti színjáték, miután az olasz jobboldali Rocco Buttiglione biztosjelölti meghallgatásán azt a „borzalmas” nézetét hangoztatta, hangsúlyozottan személyes véleményként, mely szerint „a család azért van, hogy a nőknek gyermekük legyen és egy férfi védelme alatt álljanak, aki gondoskodik róluk”? Mely kijelentés oly felháborodást keltett szocialista körökben, hogy a professzor meg sem állt Rómáig.

Ellentételezésként a jobboldal azzal a sovány vigasszal érte be, hogy az első meghallgatásán elbukott Kovács László nem az energia-, hanem az adóügyeket kapta meg.

Remélhetőleg a várható újabb alku kimenetele ennél jobb lesz a jobboldal számára.

Lovas István, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Szépségápolás (15) Tereb (146) Életmód (1) Mozi világ (440) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Belföld (10) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Sport (729) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>