Mindezt azzal (is) bizonyították, hogy Obama kampányköltségeire 700 millió dollárt kalapoztak össze, miközben szerencsétlen riválisának kevesebb mint a felével kellett beérnie. Nem véletlen, hogy az egyik amerikai újságíró Bush második, Al Gore fölötti győzelméről írva „a pénzen megvehető legjobb demokráciaként” aposztrofálta az amerikai demokráciát.

Vélekedését utóbb megerősítette a 2008-as elnökválasztási kampány, amelynek rekordösszegű kiadásai azonban minden valószínűség szerint eltörpülnek majd az idei kampány költségeihez képest, amely a történelem legköltségesebb választási cirkuszának, egy igazi milliárdos üzletnek ígérkezik.

Az Egyesült Államokban a közkiadásokat elvileg nagyon szigorúan ellenőrzik, ellentétben a magánszféra kiadásaival. A Legfelsőbb Bíróság egyik ítélete nemrég engedélyezte, hogy a vállalkozások, a magánszemélyek és a szakszervezetek – néhány nem túl szigorú előírás betartása mellett – anyagi támogatást nyújtsanak a jelölteknek. Ugyanez az ítélet 2500 dollárban maximalizálta a jelölteknek közvetlenül nyújtott adományok nagyságát, de ez az előírás könnyedén kijátszható a politikai akcióbizottságok (political action committee), a hírhedt super PAC-k részére juttatott pénzbeli támogatásokkal, mert ezek tevékenységére egyáltalán nem vonatkozik az átláthatóság követelménye. A pénzmágnások és a multik tehát piros szőnyeget kaptak a lábuk alá, és immáron kedvük és anyagi lehetőségeik szerint pénzelhetik, vagyis befolyásolhatják a két aktuális jelöltet, Barack Obamát és Mitt Romneyt.

Mint általában, természetesen Hollywood és a show-biznisz nagyágyúi is csatasorba álltak, adott esetben Obama újraválasztásáért. Robert de Niro New Yorkban, George Clooney Kaliforniában szervez pénzgyűjtő banketteket, amelyekre 40 ezer dollárba kerül a belépő, azzal a céllal, hogy összejöjjön hétmillió dollár az Obama Victory Fund 2012 javára. A kampánypénzek döntő része azonban a kommunikációs és látványipar gigászaitól (Microsoft, Google, Time Warner stb.) származik, de a presztízsegyetemek (UCLA, Harvard, Stanford) is szépen tejelnek. A végső elszámolásnál néhány olajtársaság és nagybank még hiányzik a sorból, de nyilván csak idő kérdése az egész, hiszen november 6-ig még bőven van idejük a lemaradásuk kompenzálására.

Obama kihívója, Mitt Romney gyakorlatilag annak a több mint 43 millió dollárnak köszönhetően nyerte meg a republikánus előválasztást, amelyet a saját super PAC-je, a Restore our future tarhált össze, jelentősen túlszárnyalva pártbeli konkurenseit, a 19 millióra taksált Newt Gingricht és a 15 milliót bezsebelt Rick Santorumot. Időközben Romney már 150 milliónál tart, alig egy tízessel lemaradva Obama mögött, akinek azonban sokkal többre lesz szüksége ahhoz, hogy esélye legyen posztja megőrzésére. Megfigyelők úgy vélik, hogy a republikánusok és demokraták együttesen akár hatmilliárd dollárt is elkölthetnek ebben a kampányban.

Aki tehát meg akarja venni a Fehér Házat, annak mélyen zsebbe kell nyúlnia, és a bőkezű adományozók logikusan számítanak befektetéseik politikai hozadékára. A nagytőke így tartja kézben az amerikai elnökjelölteket, a tökfejek sokasága pedig továbbra is az amerikai demokráciát tartja a legfejlettebb modellnek, holott ez a „demokratikus birodalom” demokráciának is ugyanolyan elfuserált, mint birodalomnak. Történelmi elődeivel ellentétben nem képes ugyanis hasznot húzni a hódításaiból. Nyolc év háborúskodás és Irak megszállása után mindaz, amit Washington elért, csupán néhány ezer milliárd dollárnyi adósságtöbblet és némi iraki olaj. Tíz év és a tálibok elleni afganisztáni harc ugyancsak több ezer milliárd dollárnyi költsége után Washington legfeljebb az ottani drogkereskedelemből tudott profitálni, a CIA titkos akciói fedezésére. Amerika háborúi nagyon költségesek. Bush és Obama megduplázta az államadósságot, és ez nyilvánvalóan egyáltalán nem vált az amerikai nép javára.

Gazdagság, kenyér, sőt még cirkusz sem jut számára Washington háborúiból. Éppen ellenkezőleg: a birodalom urai az amerikai nép forrásait zsigerelik ki az USA nevű magánvállalkozásuk hasznára. A katonai-ipari komplexum, Wall Street, az agro-biznisz, a gyógyszeripar és persze az Izrael-lobbi arra használja a cionista megszálló kormányt (ZOG), hogy kielégíthetetlen hatalom- és profitéhségüket szolgálja.

Az Egyesült Államok alkotmányát egy rendőrállam szükségleteire szabták, miközben az állampolgárok munkájából származó jövedelmet átirányítják a társadalmi gúla csúcsán lévő 1 százalék zsebeibe. Ez az új birodalom más, mint a régiek voltak. Anélkül létezik, hogy hódítania kellene. Az amerikai katonai erő végeredményben nem hódította meg Irakot, és végül az a bábkormány kényszerítette az ország elhagyására, amelyet maga Washington kreált. Afganisztánban sem aratott győzelmet, és egy évtizednyi háborúskodás után az amerikai hadseregnek még mindig nem sikerült ellenőrzése alá vonnia az egész országot. Az új birodalomban már nem fontosak a katonai sikerek. A kizsákmányolás magából a háborúskodásból ered. Kolosszális összegeket pumpálnak át az adófizetők pénzéből a fegyvergyártásba, a közhatalom nagy részét pedig egyszerűen einstandolta az Állambiztonsági Hivatal (Department of Homeland Security).

Az amerikai birodalom csak úgy működik, ha megfosztja állampolgárait a gazdagságuktól és a szabadságuktól egyaránt. Ezért nem érhetnek véget a háborúi sohasem, vagy ha az egyik véget is ér, törvényszerűen egy másiknak kell kezdődnie.

Ironikus, hogy ennek az új imperializmusnak maguk az amerikaiak legalább annyira áldozatai, mint az általuk és nevükben lerohant, lebombázott és letarolt országok lakosai. Ennek előbb-utóbb az amerikaiakban is tudatosulnia kell. Hacsak nem akarják, hogy országuk a szimulált demokrácia álarca mögött klimatizált gulággá változzon.

Gazdag István - demokrata.hu