Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
7b3d7bf9794aa6534791fce0532f189c.jpg

Donald Trump rendet tenne a Fehér Házban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ha egy republikánus politikusnak tavaly azt mondta volna egy politikai elemző, hogy idén nyáron egy Donald John Trump nevű úr fogja vezetni a republikánus elnökjelöltek listáját, az bizonnyal harsány kacajjal elhessegette volna az illetőt.

De változnak az idők. Ma már az a tényállás, hogy Donald Trump, a 69 éves milliárdos és ingatlanmogul, több könyv szerzője, számos televíziós műsor főszereplője, komoly esélyesnek tűnik a lehetséges elnökjelöltek között. Noha a jelölés maga csak valamikor jövő nyáron fog végbemenni a republikánus párt jelölőkongresszusa idején, Trumpot most már a konzervatív párt vezetőinek sem szabad figyelmen kívül hagyniuk. A másik esélyesebb jelölt, Jeb Bush most már komolyan aggódhat, hiszen az eleinte kigúnyolt és lesajnált Trump ma már a párt számos vezetőjének támogatását tudhatja maga mögött.

Donald Trump jó családból származó üzletember. Egyetemi tanulmányait még Pennsylvaniában végezte, és rögtön utána ugrott vakmerő fejest az ingatlanvilágba, amikor az árak a mélyponton kúsztak, a kamatok az egeket verték és az ingatlanpiac haldoklott. Trump azonban pontosan tudta, hogy fordítsa nyereségessé vállalkozásait: olyan helyeken vásárolt fel ingatlanokat (például Arizonában), ahol a kutyának sem kellettek, lebontatta őket, majd – újraparcellázva – magas áron értékesítette a telkeket. 1984-ben őt választották meg az év üzletemberének. Már akkor híres volt szókimondó stílusáról és modortalanságáról, amit különböző televíziós műsorokban kamatoztatott. A Forbes magazin becslése szerint Trump vagyona kilencmilliárd dollárt ér, és ezzel jelenleg Amerika egyik leggazdagabb embere. Faragatlan stílusát azonban sok hölgy találta vonzónak, feleségei között olyan világszépségek szerepeltek, mint a cseh szupermodell, Ivana.

A kilencvenes évek voltak Trump üzleti akcióinak fénypontjai, olyannyira, hogy 1994-ben megszerezte a New York-i Empire State Building tulajdonjogának a felét. Trump így egy csapásra az amerikai álom beteljesülésének szimbóluma lett, és rengeteg ember szemében példaképpé vált. Írt néhány könyvet is, természetesen arról, hogy miként lehetsz gazdag, ha az én példámat követed, például a Think big and kick ass, nagyban gondolkodj és rúgjál faron mindenkit című örökzöld klasszikusában. A kétezres évek elején vált igazán ismertté, amikor egy tévéműsorban You’re fired! (Ki vagy rúgva!) naponta emberek tucatjait alázta porig azzal, hogy a keresztkérdéseire válaszolni nem tudókat azonnal kirúgta az állásukból. Már akik eleve neki dolgoztak.

A politikával is ebben az időben kezdett el kacérkodni. Először a demokraták ajtaján kopogtatott, de ott már a legtöbben szívből utálták, így átnyergelt a republikánusokhoz. Obama elnök első regnálása idején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nyíltan megkérdőjelezte az elnök állampolgárságát, azzal érvelve, hogy mivel Obama kenyai születésű, így alkotmányosan nem jogosult az elnökségre. Barack Obama természetesen az Egyesült Államokban született. Ekkor már politikai berkekben is felfigyeltek rá, és amikor az idén bejelentette, hogy harcba száll az elnökjelöltségért, kevesen lepődtek meg a republikánusok közül. Ám azon annál inkább, hogy Trump a saját pártja embereire rontott rá, így McCain szenátorra is, akit azzal vádolt, hogy vietnami hadifogságának idején elárulta Amerikát.

Az utóbbi időben taktikát változtatott, és jelenleg kedvenc témája a Mexikó felől érkező illegális bevándorlók visszatoloncolása, mivel ők Trump szerint csak lopnak, csalnak és gazemberkednek Amerika földjén. A spanyol ajkú sajtóban ez az aljasnak és megalapozatlannak titulált támadás hatalmas visszhangot keltett, és ezek a hírportálok többsége Trumpot nevezte aljas gazembernek, aki megsérti a bevándorlók méltóságát és emberi jogait. Trump azonban nem rossz stratéga, mert pontosan tudja,hogy mivel azok a spanyol anyanyelvű szavazók, akik elmennek választani, több mint nyolcvan százalék fölött választják a demokratákat a republikánusokkal szemben, így sokat nem veszíthet, sőt még el is nyerheti a bevándorlásellenes republikánus szavazók szimpátiáját. Trump hosszú távon kétélű kard lehet pártja kezében, amivel súlyos sebeket lehet adni, de kapni is. Ha a demokraták Hillary Clintont fogják majd elnökjelöltnek választani, akkor egy esetleges Clinton–Trump televíziós vita valószínűleg az addigi legnagyobb nézettséget vonná maga után, hiszen Trump valószínűsíthetően hozná önmagát, és megpróbálná darabokra szedni az Államok egykori külügyminiszterét és elnökének hitvesét. A republikánusok komoly dilemma előtt állnak, mert nemcsak az a gond, hogy van egy valódi kakukktojásuk Trump személyében, hanem az is, hogy tucatnál is több jelöltjük is ringbe száll az elnökjelölésért, és ez végzetesen megoszthatja a párt erejét, kiszolgáltatván a nemzetet még négyévnyi demokrata uralomnak.

Azonban egy év leforgása alatt sok minden történhet, és valószínűleg történni is fog, mert a józanabb republikánusok érzik a veszélyt, amely akár saját katasztrófájukká válhat Trump megválasztása esetén. De ez legyen az ő problémájuk, mert az átlagemberek körében Trump rendkívül népszerű, és sokaknak azért tetszik a faragatlan stílusa, mert ez utóbbit őszinteségnek vélik, és valahogy úgy kezelik a még mindig megnyerő megjelenésű ingatlankirályt, mintha a nép gyermeke lenne, aki majd rendet tesz a Fehér Házban.

Szabó László Zoltán

A szerző politológus

]]>www.magyaridok.hu]]>

]]>]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>


HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Történelem (17) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Belföld (10) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Gazdaság (702) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Vetítő (30) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>