Noha a történelem – pontosabban a világháborús győztesek – ítélőszéke arra ítélte őket, hogy az idők végeztéig vezekeljenek Hitler miatt, egyesek közülük legszívesebben kibújnának permanens meakulpázási kötelezettségük alól.

Szerencsére a német gondolatrendőrség példás szigorral sújt le a sötétben bujkáló gondolatbűnözőkre, már csírájában elfojtva az egyedül üdvözítő demokratikus kánon bármiféle megsértését. Egyes megátalkodott eretnekek azonban semmitől sem riadnak vissza. A 75 éves Reinhold Elstner például arra vetemedett, hogy 1995. április 25-én felgyújtotta magát a müncheni Feldherrnhalle emlékmű előtt.

A Wehrmacht egykori katonája – akit a jelek szerint a hatékonyságáról ismert szovjet gulágon sem tudtak átnevelni – így akart tiltakozni a „Niagara-hazugságözön” (Niagara-Lügenflut) ellen, amelyet szerinte a német nemzetre zúdítanak a háború óta. Halálának napján a demokratikus rend éber őrei azóta is minden évben elkobozzák a kegyelet virágait, igazoltatva és feketelistázva a megemlékezőket, ahogyan az efféle felforgató elemekkel szemben egy demokratikus és humanista, az európai és keresztény értékeket fennen hirdető jogállamtól elvárható. Elvégre mégiscsak tűrhetetlen lenne, ha elvetemült tettének színtere szakrális hellyé válna az ordas eszmék hívei számára.

Minden demokrata számára szívme­lengető érzés lehet, hogy a német bíróságok sorozatban hozzák a szájkosárítéleteket a gondolatbűnözők elhallgattatására – két évtized alatt mintegy kilencvenezer (90 ezer!) esetben. Szomorú viszont, hogy még mindig vannak olyanok, akik megkérdőjelezik minden idők legveszélyesebb gondolatbűne, a holokauszttagadás büntetőjogi szankcionálását, mint nemrég Otto Schily, a szociáldemokrata mozgalom régi kádere, Gerhard Schröder kormányának belügyminisztere, aki szerint „ezt a bűncselekményt újra kellene gondolni” (Die Zeit, 2015. március 25.). Szavait „groteszknek” minősítve Josef Schuster tolmácsolta a Központi Zsidótanács mindenkire kötelező álláspontját: „Éppen Németországban, ahonnan az emberiesség elleni eme legnagyobb bűn kiáradt, kétségnek sem lehet helye a témában. Nem adhatunk semmiféle kiváltságlevelet a holokauszt tagadásának. (…) Ahelyett hogy e törvény eltörlésével foglalkozunk, inkább az antiszemitizmus jelenlegi növekedése elleni hatékonyabb harcra kellene gondolnunk.” (Jüdische Allgemeine, 2015. március 26.)

Schily a 70-es években a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) és Horst Mahler ügyvédjeként vált ismertté. Amikor az előbbi interjúban volt védencéről és harcostársáról kérdezték, aki időközben átpártolt a neonáci NPD-hez, jelenleg pedig 11 éves börtönbüntetését tölti holokauszttagadás miatt, ezt válaszolta: „A holokauszt tagadása természetesen förtelmes, erkölcsileg kifogásolható, groteszk és balga. De ezért évekre börtönbe zárni?”

Megnyugtató, hogy a német bíróságok egyáltalán nem osztják ezt a megengedhetetlen lazaságot. Éppen ellenkezőleg: a most 79 éves Mahlert 2009 eleje óta tartják fogva, de egy újabb ötéves büntetésre számíthat a börtönben írt könyve miatt. Tekintve a korát, valószínűleg végleg sikerül kivonni a forgalomból, hogy bűnös gondolataival ne fertőzhesse tovább a demokratikus levegőt, ahogyan az egyik liberális francia napilapnak adott interjújában is tette: „Egykor már az amerikai imperializmus volt a főellenségünk, ma pedig az idegenek általi elárasztás politikája mögött áll. Ez a keleti parti establishment politikája, amely balkanizálni akarja Európát, hogy kiszorítsa a globális játszmából! (…) Marx már 1843-ban megírta, hogy az emberiségnek meg kell szabadulnia a judaizmustól. (…) Nincs vallás, amely annyi gyűlöletet magasztal, mint a judaizmus. A genocídium kultuszának egyik sztereotípiáját terjeszti.” (Libération, 2000. augusztus 28.) Efféle szentségtörő gondolatoknak semmi helyük a demokratikus közbeszédben.

Mahler egész életében az „ördög ügyvédje” volt, előbb a szélsőbal (RAF-terroristák), majd a szélsőjobb (NPD-aktivisták) védőjeként. Éppen ideje lenne már átnevelni demokratává, bár a legutóbbi perében ítélkező bíró „javíthatatlannak” nyilvánította. A börtön igazgatónője is nyilván nevelési célzattal tartja vissza a feleségének írt leveleit. Sajnálatos módon ezt éppen egy zsidó, Gerard Menuhin (Yehudi Menuhin hegedűművész fia) tette szóvá a derék porkolábnőnek címzett 2015. február 21-i levelében: „Horst Mahler ügyvéd nem egy zsebtolvaj vagy egy betörő, akitől elvárható lenne, hogy megjavul, miután letöltötte a büntetését. Horst Mahlernél nem egy tettet, hanem egy gondolatot vettek célba. Az átlag európaiak elsöprő többsége, még ha nem is osztja Mahler nézeteit, nem hiszi azt, hogy egy embert be kellene börtönözni, mert kifejezte a véleményét. Még ha ez is a »legliberálisabb és legigazságosabb rend, amelyet Németország valaha megismert« (Merkel, 2009. január 1.), ez mégsem jelenti azt, hogy Horst Mahler esetében a büntetőeljárás célja gondolkodásmódjának az átalakítása, vagy ha igen, akkor inkább az a gonosztevő, aki évtizedeket lopott el egy ember életéből a véleménye miatt.”

Menuhin ráadásul visszaesőként tolja a holokauszttagadók szekerét. 2008-ban ugyanis meglátogatta a heidelbergi börtönben Mahler feleségét, Sylvia Stolz ügyvédnőt, aki három és fél éves büntetését morzsolgatta ott holokauszttagadásért, és a találkozójukról beszámolva azt írta, hogy „a német jogrendszer enyhébb ítéleteket szab ki idegenekre, akik Németországban németeket gyilkolnak”. Ez a gyalázatos xenofób propaganda különösen visszatetsző egy zsidó részéről, és nem is felel meg a tényeknek, hiszen idén februárban Stolz már csak 20 hónapot kapott – a változatosság kedvéért ismét holokauszttagadásért. Így legalább Menuhinnak alkalma lesz megint meglátogatnia őt. És még mondja azt valaki, hogy embertelen a demokratikus német jogrendszer.

]]>www.demokrata.hu]]> - Gazdag István