Samuel Agojan atya, a Jeruzsálemben lévő Szent János örmény ortodox templom papja szerint az elmúlt évtizedben legalább 15-20 alkalommal köpték le fiatal ortodox és ultraortodox (haredi) zsidók. „Templomunk minden egyes papját leköpték már, akár éjjel, akár nappal.” A jeruzsálemi Keresztény Információs Központot vezető franciskánus szerzetest, a texasi születésű Athanasius atyát „az utóbbi fél évben legalább 15-ször köpték le” ugyancsak haredi és ortodox zsidók.

„Egyszer egy gyerekcsoport köpött le, máskor egy kislány. Rendházunk mind a 15 szerzetesét leköpték már” – mondja. „Mindenki, aki itt van egy ideje, aki papi ruhát visel az utcán, ugyanezt mondja. Minél többet jársz-kelsz, annál gyakrabban történik meg veled, hogy leköpnek.”

Az egyik apácát, aki évtizedek óta egy kelet-jeruzsálemi kolostorban él, és ragaszkodik az inkognitójához, először vagy 25 éve köpte le egy haredi férfi, és azóta háromszor ortodox, háromszor haredi fiatalok, egyszer pedig egy fiatal zsidó nő az ablakából. Legrosszabbul mégis akkor érezte magát, amikor az utcán középkorú haredi férfiak jöttek vele szemben, és szó nélkül leparancsolták a járdaszegélyről, hogy szabad utat engedjen nekik.

„Ez rettentően elkeserített”, mondja, annál is inkább, mert – személyes felelősséget érezvén a keresztény antiszemitizmus miatt – szerinte az európai szülőhazájában viselkedtek így a zsidókkal.

Jeruzsálemben a keresztényellenes ortodox zsidók, legtöbbször fiúk és fiatalemberek, már vagy két évtizede rendszeresen leköpdösik a papokat és apácákat. „Az a benyomásom, hogy az óvárosban gyakorlatilag naponta leköpnek keresztény papokat, és ez a probléma egyre súlyosabbá vált az elmúlt évtizedben”, mondja a vallásos és kipát viselő Daniel Rossing, a zsidó-keresztény kapcsolatok jeruzsálemi központjának vezetője.

David Rosen, a vallásközi kapcsolatok legnevesebb zsidó aktivistája szerint az, hogy fanatikus zsidók leköpdösik őket, a keresztény egyházi személyek számára az „életük részévé” vált.

„Utálom ezt mondani, de már hozzászoktunk ehhez. Hagyománnyá vált, hogy zsidó vallási fanatikusok leköpik a keresztény papokat és apácákat”, erősíti meg Massimo Pazzini római katolikus plébános, a Via Dolorosán (a fájdalmak útján) lévő Önostorozás templomából.

Egyáltalán nem elszigetelt incidensekről van szó: Athanasius atya „jelenséget” emleget, George Hintlian, az örmény patriarchátus volt titkára pedig „kampányszerűségről” beszél. Az izraeli keresztények kicsi és gyönge közösséget alkotnak, akik arról ismertek, hogy „odatartják a másik orcájukat” is, a zsidó xenofóbok ezért merik inzultálni őket. Nem így a muszlimokat, mert tőlük félnek, állítják a keresztény egyháziak.

Yona Metzger askenázi főrabbi mindenesetre antiszemita reakcióktól tart külföldön, ha a jesiva-tanoncok továbbra is leköpdösik a keresztény papokat.

Különösen emlékezetes az az incidens, amelynek Nurhan Manugjan örmény érsek volt a szenvedő alanya, akit egy jesivabóher az örmény körmenet során köpött le. Válaszul a főpap lekevert egy atyait a neveletlen nebulónak, aki erre letépte a nyakában lógó porcelán szertartási feszületet, és a földhöz csapva összetörte azt. Ettől kezdve elszaporodtak az örmény papok elleni köpködős inzultusok. „Újabban azzal szórakoznak, hogy leköpik a (Szent János) kolostort, ahányszor csak elmennek előtte. Én magam is többször láttam ezt”, mondja Manugjan. „Aztán ott van az a fiú a zsidó negyedből, aki leköpi az örmény nőket, ha keresztet viselnek, és utána elfut.” Ha a rendőrség netán el is kapja őket, ezek a telepes fickók mindig azzal védekeznek, hogy „ez a mi országunk, és azt tehetünk, amit akarunk”.

Számos egyházi személy szerint a rendőrség egyszerűen futni hagyja őket, a köpködések sértettjei ugyanis azt mondják, hogy a támadók többnyire nem az arcukba vagy a ruhájukra köpnek, hanem a lábuk elé a földre, így aztán hiába is tesznek panaszt a rendőrségen, rendre ezt a választ kapják: „De hát nem is önökre köptek, hanem csak a közelükbe”.

Pazzini meséli: „Az év elején egy ortodox zsidó fiúkból álló körülbelül százfős csoport haladt el a templomunk előtt táncolva és énekelve. Rendőrök is voltak velük. A templom előtt franciskánus szerzetesek ültek. Néhány fiú a csoportból odament hozzájuk, leköpte őket, majd visszatért a többiekhez. Szóltam az egyik rendőrnek, de ő csak annyit mondott: Sajnálom, de látja, hogy csak gyerekek.”

Az izraeli hivatalos szervek láthatóan elbagatellizálják a jelenséget. Ugyanakkor vannak, akik azzal a képpel hozzák összefüggésbe, amelyet a kereszténységről festenek az ortodox és ultraortodox jesivákban, ahol a diákok azt tanulják, hogy a nem zsidó ellenség, aki gyűlöli Izraelt, a kereszténység maga a holokauszt, a pogromok és az antiszemitizmus szinonimája, a hívei pedig bálványimádók.

„Ha valaki a lábunk elé köp, vagy a kolostor falára, már oda sem figyelünk rá, természetesnek vesszük”, mondja Agojan. „Errefelé így mennek a dolgok”, teszi hozzá Pazzini. Amikor egy görög ortodox püspök a kocsijában ült az óvárosban, egy zsidó fiatalember jelezte neki, hogy húzza le az ablakot, és amikor megtette, arcul köpte a püspököt. Egy éve Athanasius atya tanúja volt annak, hogy az óvárosban leköpték a világ egyik legnagyobb római katolikus egyházmegyéjét irányító milánói érseket.

„Az izraeli keresztény közösség túl kicsi és gyönge ahhoz, hogy magas szintű figyelmet vívjon ki magának”, hangsúlyozza befejezésül ismét az EU Times. Nos hát, a méret tekintetében legalábbis osztozik a világ különböző országaiban lévő zsidó közösségekkel, az erő és a figyelem tekintetében azonban a legkevésbé sem.

Gazdag István, demokrata.hu