Az amerikai kötvénypiacon uralkodó pangás arra készteti a befektetőket, hogy Európa és Japán felé fordítsák tekintetüket kifizetődőbb tőkebefektetések reményében. (Investors are runnning away from U.S. stocks, money.cnn.com, 2015. augusztus 9.) Az USA-tól eltérően az európai országok és Japán jobban vonzzák a befektetőket, mert gazdaságaik lényegében az exporton alapulnak. Valójában a japán, az európai és a kínai gazdaságokat még nem tömték tele spekulatív fiktív tőkével. Amikor majd ezek a gazdaságok is teljessé teszik a valódi érték nélküli pénztőkék kamu értékelésének ciklusát, ezzel egyúttal a világgazdaság összeomlásának feltételeit is megteremtik. Ez a tőkeáthelyezési művelet csak az időnyerés egyik módja a Nagy Összeomlás előtt.

Tavaly óta fokozatosan csökkent a jen, a kanadai dollár és az euró értéke a dollárral szemben, és ez a tendencia valószínűleg folytatódni fog, ha a Fed megemeli a jegybanki alapkamatot, sőt ez az intézkedés a japán és európai export robbanásszerű növekedését eredményezheti. A kamatláb­emelés következtében viszont csődhullám fog végigsöpörni az amerikai kis- és középvállalkozások körében, a helyi piac összeomlásával, felmérhetetlen nyomorral és a bérből és fizetésből élő amerikaiak proletarizálódásával kísérve. Mindezt abban a hiábavaló reményben teszik az amerikai finánctőkések, hogy így majd visszatérésre csábíthatják azokat a tőkéket, amelyek most elmenekülnek az Egyesült Államokból. Az előbbi cikk szerint a jelenség egyik oka az amerikai kötvénypiacokon tapasztalható pangás, miközben az európai és japán piacok két számjegyű növekedést produkálnak.

Az év első felében 64 milliárd dollárt vontak ki a befektetők az amerikai alapokból és 158 milliárdot helyeztek el nemzetközi befektetési alapokban. „Az a tény, hogy a befektetők kivonják pénzüket az amerikai alapokból, a jövővel kapcsolatos bizonytalanságukat tanúsítja” – mondja Alina Lamy, a Morningstar befektetési kutatócég elemzője. Ráadásul nemcsak a pánikba esett tőzsdepatkányok menekülnek az amerikai kaszinógazdaság süllyedő hajójáról, hanem az európai központi bankok is igyekeznek (több-kevesebb sikerrel) visszakunyerálni az amerikai jegybank őrizetére (kecskére káposztát?) bízott aranykészletüket, aminek következtében az utóbbi évek során jelentősen csökkentek a Fed nemesfémtartalékai. Az amerikai gazdasági vezetők persze tőlük telhetően igyekeznek elbagatellizálni a jelenség üzenetét. Amint azt Lew Rockwell neves libertariánus közgazdász megállapítja: „A Fed és gazdaságpolitikájának hívei azt fogják mondani, hogy az arany nem játszik semmilyen monetáris szerepet. De akkor miért tárolnak annyi aranyat a Fed-nél? És nemcsak Amerika aranyát, hanem más országokét is.”

Miközben a kőolaj ára az utóbbi időben a felére esett, és az amerikai tartalékok rekordszinten vannak, csaknem egyöntetű az optimizmus a tekintetben, hogy a gazdaságot rövidesen felpörgeti a fogyasztói kedv élénkülése, mivel az amerikaiaknak – elvileg legalábbis – az áruházakban kellene elkölteniük azt a pénzt, amelyet a tankoláson megspóroltak. Valójában azonban az amerikaiak már régóta elköltötték a megtakarításaikat, és szinte mindnyájan hitelből élnek, vagyis olyan pénzből, amelyet még nem termeltek meg, és talán nem is fognak soha. Noha a kőolajár csökkenése áldásnak tűnhet az amerikai gazdaság számára, a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Az energetikai szektor adóssága ugyanis 1,7 ezermilliárd dollárra nőtt az elmúlt hat év során, mivel a piaci szereplők azt képzelték, hogy a kőolaj ára 80, sőt 100 dollár körül maradhat. A drasztikus áresés következtében azonban a bankkölcsönökből fejlesztő vállalatok nem tudják törleszteni az adósságukat, és ha egyes nagy multik extraprofitot is kasszíroznak, sokan mások kénytelenek lesznek beadni a kulcsot, csődhullámot generálva a kőolajiparban. Az USA-ban hipokrita módon „mennyiségi könnyítésként” aposztrofált jegybanki bankóprés, a deflációs aggodalmak és a monetáris háborúk jelenlegi kontextusában a kőolajár esése lehet a világgazdaság egyik legpusztítóbb eseménye a Nagy Pangás óta. Annál is inkább, mert a kőolajár hektikus ingadozást mutat, és időről időre felkúszhat, hogy utána mindig lejjebb zuhanjon, még jobban megijesztve a már egyébként is eléggé berezelt piacokat, és lerombolva a gazdasági fellendülés minden reményét. És ezt az Egyesült Államok fogja leginkább megszenvedni.

Noha az kőolajár csökkenéséből többször is profitált már Amerika a történelme során, most egy teljesen más helyzettel kénytelen szembesülni, mert kolosszális adósság társul ehhez a valaha elpusztíthatatlannak hitt iparághoz. Százezrek fogják elveszíteni állásukat a szektorban, és az elemzők recesszióra számítanak Texasban és néhány más tagállamban, amelyek gazdasága a kőolaj-kitermelésre épül. Ennek az elbocsátáshullámnak azonnali hatása lesz a helyi gazdaságokra és a törékeny ingatlanpiacra is. Tavaly nyár óta az amerikai energetikai szektor drasztikusan leszűkült, korábbi főszereplői közül többen is elvesztették „tőzsdei értékük” 80-90 százalékát, a palaolajkutak 40 százaléka bezárt, havonta 20 ezer munkahely szűnik meg a szektorban. Amennyiben a kőolaj ára ugyanilyen szinten marad még 6-12 hónapon át, ez az amerikai palaolajipar végét fogja jelenteni, pusztító következményekkel járva a toxikus kötvényekre és a többi származékos pénzügyi termékre, rajtuk keresztül pedig az Egyesült Államok részvénypiacaira és gazdaságára egyaránt. És ez alkalommal senki sem fogja elkapni a pengét röptében, mielőtt belefúródik az amerikai gazdaságba, sem a Fed, sem a kormány.

A következmények előre láthatók: a likvid pénzeket befagyasztják, az ország hitelminősítését lerontják, a tőzsdepiacon pánik fog végigsöpörni, a Fed pedig majd hiába igyekszik felpumpálni a dollárt. Akkor a világ valóban elhagyja a globális referenciavalutát, és ütni fog az olajdollár utolsó órája – vele együtt érnek véget Amerika gazviláguralmi ambíciói is.

]]>www.demokrata.hu]]> - Gazdag István