Ma 2020 április 04. Izidor napja van. Holnap Vince napja lesz.
231ebba788b8d6957786379b29274fce.jpg

Csak Isten bocsáthat meg: művészi blöffmozi sok vérrel

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Drive – Gázt! rendezőjének új filmje, a Csak Isten bocsáthat meg egyesek szerint brutális és felkavaró moziköltészet, mások szerint nem több artisztikus blöffnél. Mindenesetre nehéz közömbösnek maradni a zseninek kikiáltott dán direktor vérbe áztatott bűnfilmje láttán.

A hollywoodi legendárium szerint Nicolas Winding Refn lomtalanításon találta meg azt a könyvecskét, amely egy óvatlan pillanatban esett ki Guy Ritchie zsebéből, aki korábban Quentin Tarantino éjjeliszekrényéről csente el egy rossz emlékezetű névnapi partin. A limitált példányszámban kiadott szakmunka címe: 10 tuti tipp kultfilm készítéshez.

Kamu kultfilm születik

Refn első lelkesedésében vett a közeli bolhapiacon egy „Nagyon súlyos hangulatokat sugalló effektek és hangszőnyegek” című, ma már szintén beszerezhetetlen ritkaságnak számító cd-albumot. Ezt követően véletlenül elvetődött a hollywood-külsői Csepűrágó Fesztiválon évek óta nagy sikerrel megrendezett „Nicolas Cage-mimikaemlékverseny” döntőjére, ahol felfedezte magának és a művelt hölgyközönségnek Ryan Goslingot. Az ifjú reménység a mester keze alatt be is bizonyította, hogy nagyon kitartóan tud úgy nézni maga elé, mintha a „Hideg sörök – meleg ételek” feliratú ajtón benyitva túl későn vette volna észre, hogy időközben szépkorú nudisták piláteszcsoportja bérelte ki a helyiséget, csak elfeledkeztek a táblacseréről.

Csak Isten bocsáthat meg

Családi kör

Forrás: Vertigo Média

A fent említett összetevők tehát működésbe kezdtek, amiről a Drive – Gázt! című film levetítése óta a magyar nézők egy jelentős része is meggyőződhetett, legalábbis erre enged következtetni, hogy itthon is kisarjadt valamiféle kultusza ennek a gazdaságos kiszerelésben kínált kultfilmpótléknak. A rajongók most megkönnyebbülten sóhajthatnak fel, miközben a refni szemfényvesztésre érzéketlen ellendrukkerek nyaki ütőere dülledhet rendesen: a Csak Isten bocsáthat meg semmivel nem jobb vagy rosszabb, mint a Drive. Az újrahasznosított blöffnek ugyanis nem sok esztétikai súlya van, így méricskélni sem lehet igazán.

A történet nagyon szikár, olyannyira, hogy lényegében nincs. Persze ezt a nagyvonalú feledékenységet szokás azzal mentegetni Refn új filmje esetében, hogy nem a történet a lényeg, hanem a Stílus meg a Hangulat. Az érvelés meg is állhatná a helyét, ha a dán mozimágus tényleg képes lenne arra, hogy a saját szabályai szerint működő, öntörvényűségében is következetes, de legfőképp eredeti világot teremtsen, ahogy azt nagyobb formátumú kollégái, így a Csak Isten bocsáthat meg kapcsán nem egyszer emlegetett David Lynch esetében láthattuk néhányszor. Vagy éppen a finom irónia habarcsával illesztené össze az egyébként szemétre való B filmes húzások meg a kedvenc filmes zsánerek törmelékét, mint Tarantino teszi jobb napjain. Ezzel szemben Refn a majdnem semmit nyomatékosítja és habosítja meglehetősen esetlegesen összedobáltnak ható, de valójában nagyon is számítóan és kínosan kimódoltan adagolt klisék segítségével.

Mindehhez persze azért adva van egy nagyon satnya történetkezdemény is a Távol-Keletre menekült fiúról, Julianről (Ryan Gosling), aki bangkoki boksziskolája mélyén tűnődik, sokatmondónak semmiképp nem nevezhető arckifejezését példás fegyelemmel őrizve, miközben kifordult lelkű bátyja épp egy fiatal prostituáltat mészárol le kéjes élvezettel. Ez alaposan véget is vet a korábbi feszültséggel terhes idillnek, már csak azért is, mert feltűnik a vásznon a titokzatos rendőrparancsnok, aki rendre a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, és morális dünnyögéseit egy praktikus méretű szamurájkard segítségével nyomatékosítja. Azt, hogy egyébként ő összetett személyiség, abból tudjuk, hogy a film adott pontjain édesbús dalokat énekel rendőrtársainak a bárban.

Csak Isten bocsáthat meg

Ryan Gosling arcán mintha átsuhanna egy érzelem

Forrás: Vertigo Média

Meggyőzőerejét kihasználva a titokzatos igazságosztó ráveszi a meggyilkolt lány apját, egyben futtatóját, hogy készítsen húsmasszát a magáról kissé megfeledkezett amerikaiból. Ekkor bukkan fel a semmiből a mocskos szájú mama a tengeren túlról, hogy bosszút álljon idősebb fiúgyermeke haláláért. Ezt követően igen súlyos, nagyjából a Barátok közt intellektuális röppályáját felülről épp csak súroló családi dráma körvonalai homálylanak fel. Freud szakálla pedig egyre többször és egyre zavaróbban tolakodik be a képbe. Kiderül például, hogy a derék Julian nem mer visszafeleselni anyukájának, ám ez a sok elfojtás nem tesz jót neki, ezért aztán látványos dühkitörésekbe esik időnként, és máris vértócsák jelzik a megbántott kistestvér túlságosan hosszasan elnyúlt dackorszakát. Még az amúgy rokonszenves prosti barátnőjére is csúnyán ráripakodik egyszer ez a halk szavú, az anyai szeretetért kuncsorgó és azért mindenre képes pszichopata. A végén mindenki elnyeri méltó büntetését.

Így verd át a világot

Persze a dán rendező egyáltalán nem tehetségtelen. Csak ezt a túlzott és átlátszó igyekezetet nehéz megérteni. Mintha valaki csak azért, mert épp arra járt és mert történetesen van nála jó minőségű ecset meg festékkészlet, habozás nélkül nekiállna monumentális freskót festeni az első szembe jövő székesegyház kupolájára, miközben sem mondanivalója, sem igazi víziója nincsen.

A film minden kockájáról ez a számító hozzáállás süt: hogy ezt az esztétikai és intellektuális alibizést majd jólesően nyugtázza a közönség és a kritikusok jó része, szellemi alacsonyrendűséggel vádolva a kétkedőket. Hogy a neonfényben úszó folyosók láttán majd lesznek, akik Lynchet, a kínosan lassú cselekményvezetés kapcsán meg a távol-keleti filmek hatását emlegetik majd, az üres manírokról szólva az opera műfaja rémlik fel nekik, és olyan kifejezésekkel dobálóznak, mint művészi bűnfilm meg látomásos neo-noir, nagyvonalúan elfeledkezve arról, hogy a karaktereknek nincsen semmi mélységük, a párbeszédek unalmasak és erőltetettek, hogy a sokat dicsért képi világ valójában egyáltalán nem hat revelációnak.

Csak Isten bocsáthat meg

Igazságosztás

Forrás: Vertigo Média

Amikor pedig a film végén feltűnik az Alejandro Jodorowskynak szóló ajánlás, akkor aztán az ínyencek a homlokukra csapnak, hogy hát tényleg, ez mindent megmagyaráz, ez színtiszta mozgóképes költészet. Szeretném hinni, hogy az valami más. Azt azonban mindenképp el kell ismerni, Refn alkotása komoly indulatot képes kiváltani az emberből, amire ez az írás is jó példa, és az utóbbi idők semmitmondó filmkínálatát elnézve ez már akár komoly teljesítményként is értékelhető.

(Csak Isten bocsáthat meg. Színes, feliratos, francia–thaiföldiamerikaisvéd thriller, 90 perc, 2013)

mno.hu - Szathmáry István Pál

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (4421) Tv fotel (65) Mozaik (83) Belföld (5) Egészség (50) Politika (1571) Szépségápolás (15) Heti lámpás (239) Nagyvilág (1449) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (646) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Történelem (14) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (1726) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (485) Flag gondolja (33) Vetítő (37) Tereb (139) Sport (729) Kultúra (5) Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>