Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Egy hét Pécsett – 2 - Megérkezés

Egy hét Pécsett – 2 - Megérkezés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Régen voltak az Ikarusz buszok (ma már Ikarusz sincs), de ebben a fene nagy demokráciában azért hozzászokhattunk, hogy a távolsági buszok azért egyre kényelmesebbek.

 Így elég nagyot néztünk, amikor egy régi, lepusztult, koszos busz kanyarodott be az állásba. Elől papírra volt kiírva – Szeged-Baja-Pécs. Persze az igazi az lett volna, ha ilyenkor olcsóbb a jegy, de erről persze nem is álmodhattunk. Eszembe jutott régi indiai utam, ahol egy olyan busszal jutottunk el álmaim földjére, melyen kilincscsel nyílt az ajtó. Az egy Karosa típusú cseh busz volt. Már a múlté...

Klíma nem volt, csak forróság és így utaztunk egészen Bajáig. Néhol látszott, hogy erőlködik a busz és a kilencven km/h-s sebesség igazi száguldásnak tűnt. Baján kiürült a busz. Olyannyira, hogy a sofőr szólt, át kell szállnunk egy másikra. Egy olyan „igazi” buszra. Még két óra utazás (itt olyannyira működött a klíma, hogy majdnem megfáztunk) és megérkeztünk Pécsre. Baja belvárosa is fel van túrva. Felújítják a főutcát, a buszállomást.
Leszálltunk a Pécsi buszállomáson. A feleségem a csomagokkal letáborozott, a lányommal meg felderítő útra indultunk. Készültem, így még Szegeden vásároltam egy Pécs térképet, melyen a tömegközlekedést is feltüntették. Így tudtam, hogy a szállásunkra, a Mecsek lejtőjére a 35-ös busszal lehet feljutni. Azt is tudtam, hogy a buszállomást nem érinti a 35-ös busz, de a többre nem emlékeztem, mert otthon hagytam a térképet.
Sebaj. Azt is kiszámoltam, hogy egy hetes itt tartózkodásunk alatt célszerű lenne hetijegyet vennünk, mint a hegyről nap mint nap le-s fel gyalogolni. Egyszerű a feladat, vegyünk jegyet. Biztos van egy bérlet árus az autóbusz pályaudvaron. Nem volt. Amikor odamentünk a távolsági busz információhoz, látszott a hölgyön, már a kérdés is felháborítja. Lehet, hogy két külön cégről van szó?
Bár miért is csodálkozunk? Pécsett két vízmű cég is van...
 
 
Megkérdeztük az újságost, de az sem tudta, hol árulnak bérletet. Egy másik újságos tudni vélte, hogy valahol a közelben, de ilyenkor (délután 5 óra) már zárva van. Így végezetül a taxi mellet döntöttünk. A droszton egy taxi árválkodott és kérdeztem, mennyiért visz el a szállásunkra. Megörült nekünk, pakolta be a csomagjainkat, s azon kaptuk magunkat, már bent is ülünk a taxiban, de árat még nem mondott. A taxiórát ugyan elindította, de az nem sokat jelent. A minap egy csomagot cipeltünk haza és Szegeden is beültünk taxiba. A taxis mesélte, hogy egy embert vitt el (Szegeden) az autóbusz pályaudvarról a vasúti pályaudvarra. Amikor elkérte a viteldíjat, talán kétezer forintot, a döbbent utas elmesélte, hogy amikor megérkezett kedves városomba, beült egy taxiba, akkor éppen ellenkező irányba szerette volna megtenni az utat, amelyet hétezer (!) Ft-ért sikerült is, igaz, közben két hídon is átmentek. No, ennyit a taxis hiénákról, akik sajnos sok helyütt megtalálhatóak...
A mi taxisunk azonban egész úton azon örvendezett, hogy ő is szegedi volt, csak ide származott el és jaj de jó és csak menünk, csak mentünk... Át a városon, fel a Mecsekbe. A végén megállt a szállodánk előtt. A taxióra 3700 Ft-ot mutatott, mondtam legyen 3800 Ft, mire ő csak 3000-et fogadott el. Mivel Szegediek vagyunk...
 
Megérkeztünk Pécsre.
 
A szállodában kedvesek voltak. Tájékoztattak, hogy a reggeli 07:30-10:00, a vacsora 18:00-20:00 között lesz. Vegetárius családként eddig olyan helyeken nyaraltunk, ahol tudtunk főzni magunknak. Most élveztük, hogy nem kell ezzel foglalkoznunk.
 
 
A szálloda teraszáról a kilátást semmi nem zavarta a Zengőig. Igaz, előttünk egy nagy régi nyílt bánya látszott. Alján víz csillogott, mint később megtudtuk, ez a Karolina-bányató.
Megkaptuk a kulcsot, a tv távirányítót és irány a szoba, mely egy külön épületben volt. Igaz, a bejáratot, előteret talán egy éve nem takaríthatták, a szoba tulajdonképpen kellemes volt. Azt már láttuk, hogy az egy hetet nem tévézéssel töltjük el, mivel csak egy kis készülék volt a szobában, melyet arrébb kellett húzni, ha nézni akartunk valamit, mivel az ágyból, az ágy nagy végétől nem lehetett látni. Ráadásul fekete-fehér készülék volt és csak három csatornát lehetett fogni. De érzetük, kellemes, pihentető egy hetünk lesz Pécsett...
 
 
Nawesh
Szerző a Flag polgári Műhely tagja
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Sport (729) Tereb (146) Életmód (1) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Mozaik (83) Nézőpont (1) Egészség (50) Belföld (10) Történelem (17) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>