Az a Molnár Zsolt, akit a választások előtti híradókban láthattunk, ahogy az újságírók hada elől rossz irányba fut.

A másik két testőr szerepét talán a két Harangozó tölthetné be, de a kiválasztást bízzuk inkábba pozíciójához görcsösen ragaszkodó Mesterházyra. Közben az MSZP környezetéből egyre furcsább és furcsább hírek kapnak szárnyra. Hallani, hogy a párt lemondana a főpolgármester-jelölésről, ugyanakkor próbálja felvenni a kapcsolatot az LMP-vel, pedig Schiffer András egyértelműsítette: erről szó sem lehet!

Nem tudjuk, hogy pontosan mennyi az MSZP adóssága, hogy valóban üres-e a kassza, de azt hiszem, ez lényegtelen is, hiszen a pártfinanszírozást az egyszerű földi halandó úgysem érti. A milliárdos összegek léte avagy nemléte, a szociális érzékkel nem bíró, önmagukat ugyan szocialistának nevező Jókai utcaiak számára elhanyagolható tényező. Legalább azt tudnánk, hogy mi lett Simon Gáborral.

Simon Gábor nem egy egyszerű, hétköznapi párttag volt, mint az az egykori nyolcszázezer az MSZMP-ben, akik csak úgy egyszerűen eltűntek, felszívódtak, más pártokhoz igazoltak, arculatot váltottak. Simon Gábor nem egy volt a sok közül. Ha valóban igaz, hogy kétmilliárd forint a párt adóssága, meg kellene keresni azt, aki felelős ezért, és ki kellene deríteni, hol a vagyon. Az MSZP nem osztogatott ingyenebédeket a Jókai utcában, pedig tulajdonképpen megtehette volna. 2002-től 2010-ig nyolc év állt rendelkezésére a szocialista pártnak, hogy felépítsen magának egy médiahálózatot. Nem sikerült. Nyolc év állt a rendelkezésükre, hogy enyhítsék, sőt szó szerint megoldják a devizahitelesek problémáját, de nem tették. Hol­ott pontosan tudták, hogy milyen veszély leselkedik a devizában eladósodott állampolgárokra. A nemszoci szocik mindentől menekülni akarnak, ami őket a múltjukra emlékeztetheti.

Sokan vannak olyanok a nagy öregek között, akik nyugodtan maradhattak volna a választásokig. Kár volt elküldeni őket, hiszen legalább értettek a politizáláshoz, ismerték a politikai közélet minden csínját-bínját, még akkor is, ha nem is mindig mindenki ízlése szerint cselekedtek. A Köztársaság téri pártház eladása után végleg szakítani akartak az MSZP-s múlttal, és belehajszolták magukat abba, hogy ők már szociáldemokraták. Megmagyarázhatatlan a 2010-es megsemmisítő vereség után ez az újabb, és még előttünk van két újabb választás, az európai parlamenti és az önkormányzati. Az áprilisi bukásért is felesleges volt a nagy csinnadratta. Kár volt, immár másodszor, a haza megmentőjének szerepében feltüntetni Bajnai Gordont, és Mesterházynak már ott, a műszaki egyetem előtti színpadon annyit kellett volna csak mondania: Hölgyeim és uraim, féltékeny vagyok az „összefogásra”, köszönöm, hogy idefáradtak, de én most itt lemondok, és átadom a terepet a hozzáértőknek.

De esze ágában sem volt lemondani, hiszen elhitte magának, hogy az MSZP akár még egyedül is nyerhet. Közben mégis sokan reménykedtek a sikerben, pedig a Milla-féle tömeg egyre jobban zsugorodott, majd elkezdtek alkudozni, és megkezdődött a „húzd meg-ereszd meg”: Gyurcsánnyal vagy nélküle? Ki emlékszik már Déri Balázsra meg a bajai történetre?

A végeredmény számít: a „kormányváltók” bukfence. A minap végig­autóztam a Jókai utcai székház előtt, ahol egymás mellett sorakoztak a drága autók, Audik, VW Passatok. Miből és minek? Miért érdemel egyáltalán ezután a szerencsétlen kimenetelű, bukott választás után a párt vezetője akár csak egy rollert is? Sokkal jobban járt volna az MSZP, ha a választás éjszakáján lemondatja Mesterházyt, és, mondjuk, Kunhalmi Ágnest megválasztja a megüresedett posztra. Mára ott tartanak, hogy egy Horváth Csabáról is képesek lennének lemondani, ami azért mégiscsak furcsa. A következő parlament MSZP-s listáját nézve, megállapítható, hogy sokan eltűntek. Hová lett például a pogácsaevő Szűcs Erika? Tud róla valaki valamit? Eltűnt Ron Werber is, aki szakmájában nemzetközileg elismert profinak számít. Nem valószínű, hogy megfutamodott, vagy megijedt saját árnyékától, és ezért távozott az országból.

A fogaskerékbe nem homokszemek, hanem inkább kődarabok kerültek, amelyeket még neki sem sikerült összezúznia. A választási küzdelem végére Mesterházy már egészen belelendült, az operaház előtt papír nélkül mondta el magabiztos beszédét. Akik ott voltak, az a sok ezer ember, azért mentek el, mert bíztak az összefogásban, ami már csak Fodor Gábor számára hozott sikert. Fodor szinte Bibó örökösének tekinti magát, a különbség csak annyi, hogy Bibót követők és szimpatizánsok vették körül, Fodor viszont magányosan vívja harcát. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon, ameddig a szociálisan érzékeny, igazi baloldaliság nem tér vissza, addig ez a társulat mindenre alkalmatlan. Hiába váltogatták egymás után a különböző szóvivőket, cserélgették a neveket.

Érezniük kellett volna, hogy program nélkül, perspektíva nélkül, kizárólag a Fidesz rendszeres szidásával nem lehet nyerni.

Bécs kétszázötven kilométerre van Pesttől. Még Mesterházy is biztosan hallott Franz Vranitzkyről, aki 1997 januárjában önként mondott le a kancellári tisztségéről. Sok éven keresztül biztos kézzel irányította Ausztriát, az általa vezetett szociáldemokrata párt munkálkodása révén az osztrákok biztonságban élhettek. Végül egy kellemetlen helyzet miatt, amelyben nem is Vranitzky volt egyértelműen a felelős, azonnal távozott posztjáról.

Vámos György - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>