Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Új intézkedéseket jelentett be a parlamentben Orbán Viktor

Új intézkedéseket jelentett be a parlamentben Orbán Viktor

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ez nem semmi!

Napirend előtti felszólalásban értékelte az elmúlt időszakot a kormányfő, és egyúttal új intézkedéseket is bejelentett.

Szabad nyarunk volt, az egyik legsikeresebb oltási program volt a miénk – emelte ki Orbán Viktor.

Az oltás tette lehetővé, hogy kinyissanak a boltok, meglátogassuk a családtagjainkat, mehettünk el nyaralni – sorolta.

A járványnak lesz negyedik hulláma – húzta alá a kormányfő.

Három járványhullámmal a hátunk mögött tudjuk, hogy mi az, ami a vírussal szemben működik, és mi az, ami nem. A korlátozások, a maszkhasználat önmagában kevés, a harmadik járványt az oltással győztük le, a negyediket az oltással tartjuk majd kordában – fogalmazott.

Az életünket és a szabadságunkat csak az oltással tudjuk megvédeni – hangsúlyozta.

Orbán Viktor kitért a harmadik oltásra, azt mondta, aki felveszi mindenképp védettebb lesz, mint aki nem. Európában hazánkban vált elsőként elérhetővé a harmadik oltás – emlékeztetett.

December végéig közel 17 millió adag vakcinát leszünk képesek felhasználni, mondta el.

Akik nincsenek beoltva, azokat arra kérte a miniszterelnök, vegyék fel az oltást, ne kockáztassák a súlyos betegséget.

A nyár során a negyedik hullámra felkészültünk – emelte ki. A kormány javasolja a rendkívüli jogrend és a veszélyhelyzet meghosszabbítását év végéig.

Kijelentette: az oltás működik, Magyarország működik. A magyar gazdaság repülőrajtot vett, a második negyedéves adatok szerint 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ami a valaha mért legnagyobb növekedés. A magyar gazdaság teljesítménye már most meghaladja a járvány előtti szintet, miközben az uniós országok többségében erre még várni kell.

Orbán Viktor szerint a kormány képes lesz a gazdasági növekedés mértékét idén legalább 5,5 százalékos szintre emelni, de a szám ennél akár magasabb is lehet az év végére.

A júliusi adatok szerint a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,7 milliót – emelte ki, rámutatva: még soha nem dolgoztak ennyien a rendszerváltás óta Magyarországon. 11 év alatt csaknem egymillió új munkahely jött létre, „egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól” – fogalmazott.

Egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól – mutatott rá.

A miniszterelnök kitért a nemzeti konzultációra is. A veszélyek korát éljük: járványok és népvándorlás fenyegeti életünket, emlékeztetett. Kitért arra: a nemzeti konzultáció – amelyben 1 millió 423 ezer válasz érkezett – a kormányt döntésekre kötelezi, az elsőt már meg is hozták, meghosszabbították a rászorulóknak a hitelmoratóriumot.

A gazdaság sikeres újraindítása képessé teszi a parlamentet és a kormányt, hogy elérje azokat a célokat, amiket a negyedik hullám előtt kitűzött:

  • Adóvisszatérítés: 2022. február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót. Az adóvisszatérítésben részesülnek a gyereket nevelő kisvállalkozók is. Összességében 1,9 millió szülőnek 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal
  • Nyugdíjasok: a nyugdíjasok ebben az évben újabb inflációs kiegészítést kapnak és a magas gazdasági növekedés eredményeiből ők is részesülni fognak. A nyugdíjprémium várható összege meghaladja az 50 ezer forintot; 2022 februárjában folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, jövő februárban már legalább kétheti nyugdíjat tudnak kifizetni minden magyar nyugdíjasnak
  • 2022 elején hat havi fegyverpénzt fizetnek a fegyveres erők hivatásos, esküt tett tagjainak
  • 2022-től bevezetik a 25 év alattiak szja-mentességét
  • a minimálbérek 200 ezer forintra való emeléséről is folynak már a tárgyalások
  • a kormány a nemzeti konzultációval összhangban alkotmányos védelmet szeretne adni a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak is

A kormányfő beszélt az afgán helyzetről is, ismertette a magyar álláspontot is: a segítséget kell odavinni, és nem a bajt Európába hozni.

A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarország az Egyesült Államok felkérésére részt vett az afganisztáni misszióban, vele együtt is vonult ki. Úgy tűnik, az Egyesült Államok rosszul ítélte meg az afgán helyzetet – értékelt.

Orbán Viktor dicsérte a magyar katonák helytállását és úgy látja, a veszély nem múlt el, az afgán válság ugyanis újabb migránshullámot indíthat el. Kijelentette: Magyarország politikája változatlan, a határokat meg kell erősíteni.

Elmondta: ismét megtelt a balkáni útvonal, Soros György szervezetei segítik a migránsokat, tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a határsértők és az embercsempészek száma.

Közölte: „Brüsszelből rendszeresen hátba lövik Magyarországot”, de a kormány nem enged, minden politikai nyomás ellenére megvédi a határokat. Hangsúlyozta: a migrációról szóló vita szétfeszíti az unió egységét és az egység megőrzése érdekében azt javasolják, hogy minden hatáskört adjanak vissza a tagállamoknak.

Brüsszel megtámadta Magyarországot, abszurd követeléseket támasztanak hazánkkal szemben – mondta el a kormányfő. Brüsszel támadja azokat a törvényeket, amelyek nem engedik a szexuális propagandát az óvodákban, iskolákban és a reklámokban, hivatalosan is felszólította Magyarországot a köznevelési, a reklám- és a médiatörvény módosítására. Kiemelte, hogy nem engedünk teret a gyermekeink felé irányuló szexuális propagandának.

Emlékeztetett, a kérdésben mi magyarok népszavazáson adhatunk majd hangot véleményünknek.

Hozzátette: Magyarországon a migrációról és a gyermekvédelemről is az emberek döntenek. Brüsszelben, a migráció- és az LMBTQ-párti országokban ezt sohasem tették meg, ott nem a nép, hanem az elit döntötte el a kérdéseket – hangoztatta.

Kitért a helyreállítási alap hazánkat érintő részére is. Elmondta, másokkal már megállapodott az unió, ez pedig súlyosan sérti a tisztességes verseny alapelvét. Magyarország követeli, hogy az EU hagyjon fel a megkülönböztetés politikájával.

Orbán Viktor kitért az aranytartalék harmincszorossá emelésére is, aláhúzva, a közép-európai régióban nálunk a legmagasabb az egy főre eső aranytartalék mennyisége.

MTI - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Belföld (10) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Kultúra (6) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Vetítő (30) Mozaik (83) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Életmód (1) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>