Ma 2020 december 05. Vilma napja van. Holnap Miklós napja lesz.
Totális bukás volt Hadházy Ákos szokásos tévéfoglalása is

Totális bukás volt Hadházy Ákos szokásos tévéfoglalása is

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Szánalmas! Ezt olvassák el!

Hadházy Ákos és szokásos játszótársai az MTVA-t akarták ismét elfoglalni. Nem lőjük le a poént, ha most előre elmondjuk, hogy most sem sikerült, mert az eseményről tudósító újságírók nem képeztek elég átütő erőt. Tüntetők, forradalmárok, színészpalánták meg nem voltak jelen a rendezvényen. Pedig Hadházy, mint keserűen elpanaszolta, nagylelkűen előre is hozta a saját buliját, hogy a győztes roham után még átérjenek a másik forradalomra, de az SZFE progresszív hevülete most elszív minden életerőt az összes többi zsebforradalomtól. Az ellenzéki boszorkánykonyha kellékei közül ezúttal sem hiányzott a rémhírkeltés: az újabb konteó szerint a rendőrség nem engedte be a demonstrálókat a Kunigunda útjára, aztán kiderült, ebből csak annyi volt igaz, hogy a rendőrség a kötelességének eleget téve biztosította a forgalmat annak érdekében, hogy ha például valamelyik forradalmár rosszul lett volna az izgalomtól, akkor el tudják látni a mentők.

Ákosék (nem az az Ákos) rendezvénye végén, amelybe majd jól belebukik a Fidesz, totális aránytévesztésként  Galkó Balázs felolvasta Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című versét. Miután ezt már nem lehetett alulmúlni, abba is hagyták, majd kezdetét vette az autós blokád, amit Hadházyék a járványhelyzetre tekintettel hirdettek meg.

Hadházy, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs – akiről mindenki tudja, hogy kicsoda – parlamenti képviselők a Kunigunda utcában, az MTVA székháza elé szerveztek aktuális tüntetésüket. Autós felvonulásnak nevezték el, de a program hagyományos tüntetésként kezdődött. Csákányi Eszter olvasta fel a Magyar Rádió 1956. október 30-i beköszöntőjét, amit amúgy Örkény István írt meg annak idején. Ez volt nyilván a legtakarékosabb megoldás, és így a szöveg minőségére sem lehetett panasz.

Ezután Szepesházi Péter volt bíró Varga Zs. András, a Kúria következő elnökének megválasztásával kapcsolatban fejtette ki alaposan, hogy ő nem őt nevezte volna ki. Azt elfelejtette kifejteni, hogy nem ő az Országgyűlés. Szél Bernadett is beszélt, sok okosat mondott, többek között felszólította a jelenlévőket, hogy támogassák az osztódással szaporodó Indexet és Telexet.

Az utolsó szónok, a poén Hadházy Ákos volt, aki rendkívül frappáns történelmi párhuzamként a Magyar Rádió székházának 1956. október 23-i ostromát vetette be a helyzet drámaiságának érzékeltetésére.

1956-ban nem volt koronavírus, nem volt járványveszély, de akik odamentek, azok vállaltak mégis egészségügyi kockázatot, hiszen az ólomgolyó legalább olyan egészségügyi kockázat, mint a koronavírus

– fogalmazott a frenetikus humoráról ismert képviselő, majd a „forradalomtól” távolmaradó ellenzéki pártoknak fejezte ki sértődöttségét, amiért azok nem jöttek el, mert megorroltak rá. Ha valaki nem emlékezne rá, Hadházy csúnyákat mondott egy jobbikosra, amit mostanában a liberálisoknál nem szabad.

Aztán szokás szerint végigfutott egy álhír a nemlétező, betiltott, eltiport ellenzéki médián, hogy a rendőrség nem engedi be a tüntetőket a tüntetésre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ezért a következő ]]>közleményt]]> jelentette meg:

A rendőrök fokozatosan és az előzetes egyeztetésnek megfelelően engedték be a Kunigunda útjára meghirdetett gyűlésre érkezőket. Több hírportálon jelent meg olyan információ, miszerint a rendőrök nem engedik be az autókat az autós tüntetésre a közmédia utcájába, illetve, hogy a rendőrök sorra terelték el az autósokat, több irányból sem tudták megközelíteni a székházat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hiteles tájékoztatás érdekében közli, hogy a rendőrség minden esetben biztosítja a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogot, és a tudomásul vett gyűlés helyszínére minden oda érkezőt az előzetes egyeztetésnek megfelelően beenged. A gyűlés helyszínére érkezőket – amikor az adott érkezési útvonal már megtelt –, és ott a parkolás nem volt lehetséges – a helyszínen lévő rendőrök átirányították egy a szervező által megjelölt másik útvonalra.

Ez állampolgárul azt jelenti, hogy a rendőrség megakadályozta egy torlódás kialakulását, hogy például a mentő bemehessen a tüntetés – blokád, rendezvény, felvonulás, székházfoglalás, stb. – területére, ha valaki az izgalomtól rosszul lesz.

Forrás: ]]>www,pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1912) Nagyvilág (1452) Irodalmi kávéház (494) Sport (729) Történelem (14) Flag gondolja (33) Mondom a magamét (4947) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Vetítő (37) Életmód (1) Tereb (140) Mozaik (83) Gazdaság (655) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1571) Kultúra (6) Mozi világ (440) Egészség (50) Belföld (5) Heti lámpás (248)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>